Ha már a hazai strandok május elsején nyitnak, így június elején épp itt volt az ideje, hogy az időjárás is tartósan 20 fok fölé tornázza a hőmérsékletet. A szezonális előrejelzés szerint nyáron többször visszasírjuk ugyan az ősziesre sikerült májust, de egyelőre irány a Balaton.
Ilyenkor különleges figyelem irányul a magyar tengerre, idén is megelégedéssel nyugtáztuk: a víz minősége kiváló. Kell ennél több? Persze, hogy kell. Egy percre sem szabad megfeledkezni róla, hogy a Balaton a tavat és egészen tág környezetét magba foglaló élő egység, amelynek egészsége számtalan alkotóelemének állapotán, kölcsönhatásán múlik.
A víz minősége most remek, de a turisztikai beruházások a part beépítésétől a nádasok pusztításán keresztül a vízszint szabályozásáig pont ez ellen hatnak. Ha a Balatont – persze erősen kisarkított megfogalmazással – kikövezett medencének akarjuk használni, nem adjuk meg az élővilágnak a minimum feltételeket sem, azzal gyakorlatilag megöljük. Halott vízben pedig sem fürdőzni, sem horgászni, sem gyönyörködni nem lehet.
De milyen is az „élő Balaton”? Erről kérdeztük Dr. Zlinszky András biológust, MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos munkatársát.
A nyílt vizet már megmentették
A Balaton mint élő, ökológiai rendszer három nagy egységre bontható: a nyílt víz, a parti zóna és a közel hatezer négyzetkilométeres vízgyűjtő terület Őriszentpétertől a Bakony déli lejtőin keresztül a somogyi dombokig
– vázolja a 24.hu-nak a szakember.
A laikust ezekből nyilván a víz állapota érdekli leginkább, és a tudomány is ezt derítette fel a legmélyebben az 1980-as évek második felétől. Ekkorra ugyanis a vízgyűjtőn alkalmazott rengeteg műtrágya és a tisztítatlan szennyvíz beszivárgása miatt már krízishelyzetet okozott a zöld algák elképesztő burjánzása.
Ezek az egysejtű növények alkotják a vízi tápláléklánc alapját, jelenlétük elengedhetetlen, ám az emberi tevékenység miatt bejutó nitrogén és foszfor felborította az egyensúlyt: az algák mondhatni fojtogatni kezdték a tavat. A fény alig jutott a felszín alá, az élővilág megfogyatkozott, a túlélésért küzdött, miközben az emberek számára sem volt vonzó a Balaton zöld, zavaros vize.
A mezőgazdaságnak a rendszerváltáskor történt változásai és a szennyvízlevezető rendszer átépítése segítségével sikerült úrrá lenni a problémán, jelenleg azt mondhatjuk, hogy a nyílt víz 10 éve kiváló állapotban van, és a vízgyűjtőn sincs szükség komolyabb beavatkozásra.
Egy szalag tisztítja a Balatont
A baj, méghozzá igen komoly baj az úgynevezett parti zónában van. Először is érdemes tisztázni, milyen területről beszélünk, hiszen jóval többről van szó, mint a víz és szárazföld találkozásához húzott vonalról.
A parti zóna határa a nyílt víz felé ott van, ahol a napfény még eléri a tó fenekét: pontról pontra és időről időre változik, logikusan a víz mélységével és aktuális állapotával, átláthatóságával van összefüggésben. A szárazföldön pedig addig tart, amíg a talajt még tartósan víz itatja át, ez sem állandó.
A parti zónában korlátlanul rendelkezésre áll a fény és a víz, emellett az iszapban legalább10-szer annyi a tápanyag, mint a nyílt vízoszlopban. Ezért burjánzik itt az élet, ez a legkomplexebb élőhelyek egyike, elképesztő a fajgazdagság.
Apró gerinctelenek, kétéltűek, halak népesítik be, ide járnak ívni a halak, itt lelnek menedékre az ivadékok, ebben a sávban fészkel rengeteg madár, illetve ide járnak táplálkozni a nyílt víz és a környező szárazföld növényevői és ragadozói is
– mondja Zlinszky András.
Ez a nem is olyan keskeny sáv tehát természetes módon szalagként fut körbe a Balaton körül, itt a legaktívabb a tápanyag körforgása, akár úgy is fogalmazhatunk: a pezsgő élet ezen a parti sávon tisztítja meg a tavat. Kulcsfontosságú tagja pedig a nádas.
Beton között nincs élet
Itt következik történetünk szomorú része, a Balaton jelen és jövőbeli problémáinak forrása. Az egyik, miszerint a part több mint fele köztudottan ki van kövezve, a nádast kiirtották, az eddig részletezett parti sáv ökológiai értelemben radikálisan megváltozott. Természetes állapotában a tó déli partjának nagy része homokos fövennyel futna ki, ám mindenhol máshol növényzettel benőtt partot találnánk.
Nyilvánvalóan szükség van kompromisszumokra, de a mostani beépítettség már a természet által tolerálható mérték határán van, és a helyzet egyre rosszabb lesz: az újabb és újabb vízparti beruházások nagy része a nádasok – sokszor engedély nélküli – pusztításával jár együtt.
Az élőhelyekért tolongás alakul ki, a mesterséges part köveiről az ikrákat lemossa a hullámzás, sokkal kevesebb a táplálék és búvóhely, a tápanyag éltető körforgása leáll a „lebetonozott” tóparton. Persze senki nem költ luxusingatlanra, ha annak parti része „náddzsungelre” nyílik, de valamit valamiért: nád nélkül kiváló vízminőség sincs.
Engedni kell a tavat „mozogni”
A másik gond a vízszint szigorú szinten tartása. A jelenlegi szabályozás szerint az előírt 120 centiméteren öt százaléknyi ingadozás engedhető meg, ami esetünkben három centit jelent. Ettől még a gyakorlatban persze sokkal nagyobb eltérések is vannak és lesznek az időjárás függvényében, de ezen szűk korlátok között nyitják és csukják a Sió-csatorna zsilipeit.
A luxusyachtok számára nyilván a stabil mély víz előnyös, és egyes vélemények szerint a tó alacsony vízállása a turizmus visszaszorulását eredményezné, de utóbbira nincs bizonyíték. Az MTA szakemberei viszont összefüggést találtak az állandó magas vízszint és a nádasok pusztulása között. Mi a megoldás a Balaton egészségének megőrzésére? Zlinszky András szerint elsősorban:
A jelenleginél nagyobb vízszintingadozást kellene »engedni« a tónak, meg kellene állítani a nádasok irtását, valamint további partszakaszok »lekövezését«.
Fontos még, hogy itt a tizenkettő nem egy tucat, sok egymástól elvágott nádsziget nem tölti be ökológiai funkcióját, hálózatot kell alkotniuk, hogy legalább az átjárást biztosítsák az élővilág számára.
A jó hír, hogy a balatoni vizes, mocsaras élőhelyek védelmét, a tó ökológiai egyensúlyának hosszú távú fenntartását úgy tűnik, „hivatalosan is” komolyan gondolják. Legalábbis ennek jele, hogy a kérdésben egyre mélyebb egyeztetés folyik ökológiai és vízügyi szakemberek között.
Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Farkas Melinda
