A maga nemében párját ritkító fotó jelent meg múlt héten a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) honlapján egy egerészölyv és egy erdei sikló párharcáról. Végig is száguldott a magyar médián, ám átfutva a találatokat, a beszámolók inkább a különös helyzetből adódó „kattintásszámra” mentek rá, mint a természettudományos magyarázatra.
Ebből adódtak aztán a rövid, de hibás hírkommentárok, a természet törvényeit számon kérő utalások. Mi a történet valós hátterére és részleteire voltunk kíváncsiak, amikor megkerestük a fotókat készítő Selmeczi Kovács Ádámot, a DINPI Börzsönyi Tájegység tájegységvezetőjét.
Halálos viadal
Érdemes először továbbra is a kívülálló szemével nézni alábbi képet. Laikusként akaratlanul is antropomorfizáljuk az állatokat, így pedig a lihegő ölyvön jól látszik, mennyire kivan, mintha az utolsókat rúgná. Szerencsétlennek oda a vacsorája, de az élete is, ha a természetvédelmi őrök nem szedik szét őket.
Pedig mindketten a végét járták, ebből a helyzetből egyikük sem jöhetett volna ki győztesen. Ha ezt meg akarjuk érteni, először a két fajjal kell picit jobban megismerkedni.
Az ölyv lába speciális
Az egerészölyv magyar elnevezése rendkívül beszédes, alapvetően egereket és pockokat zsákmányol, de szívesen veszi az „ingyenebédet”, vagyis a döghúst.
Gyakran látni ezt a ragadozót út menti oszlopokon, fákon ülve vagy szitálva – azaz egy helyben lebegve –, ahogy áldozatára les. Utóbbi azért egy 1-1,5 méter szárnyfesztávolságú madártól szép teljesítmény
– mondja a 24.hu-nak Selmeczi Kovács Ádám.
Az egerészölyv „specialista”, tűhegyes karmokban végződő lábai egerek, pockok elragadására alkalmasak, nagyobb zsákmányhoz nem elég erős a szorításuk. A dög nyilván más, azt nem kell legyűrnie, így ha megbirkózik vele arrébb viszi, ha pedig nem, a helyszínen fogyaszt belőle.
A sikló nem fojtogat
Az erdei sikló is kiváló vadász a maga nemében, kisemlősöket, madarakat zsákmányol, a nagyobb példányok elérhetik a másfél méteres testhosszt. Egzotikus tájakon forgatott természetfilmekkel elárasztva „tudjuk”, hogy a kígyók vagy mérgükkel ölnek, vagy a préda testére tekeredve szó szerint kiszorítják belőle a szuszt, majd komótosan elfogyasztják.
A sikló technikája azonban a sebességre és a meglepetés erejére épül: villámgyorsan elkapja az áldozatot, és élve lenyeli.
Eközben testével köré tekerednek, de nem azért, hogy megfojtsa, mint a filmekben látott egzotikus »óriáskígyók«, hanem hogy lefogja korlátozza a mozgását, míg lenyeli. Nagy különbség
– emeli ki a szakember.
Óvatlan ölyv, életre való kígyó – patthelyzet
Így már nem is olyan nehéz összerakni a történetet, bár hangsúlyozzuk: Selmeczi Kovács Ádámék a végkifejletre értek oda, az előzményeket csak feltételezhetjük.
E szerint a jókora erdei sikló mozdulatlanul sütkérezett a napon, amikor az ölyv kiszúrta. Ha mozog, méretéből adódóan a madár talán le is mond róla, ám így azt hihette, elpusztult. Amikor azonban az ölyv rámarkolt, a hüllő azonnal védekezett, vagyis támadója köré tekeredve harapott.
Egy idő után pedig annyira összegabalyodtak és kimerültek, hogy patthelyzet alakult ki. Ekkor érkeztek meg az őrszolgálat tagjai.
Egy róka örült volna nekik
Mindketten kétségbeesetten akartak szabadulni, de önerőből képtelen voltak rá. Itt tehát nem arról volt szó, hogy beavatkoztak volna a természet rendjébe, elvették az ölyv ebédjét vagy megakadályozták volna a kígyó „bosszúját”, hanem abban segítettek, amire mindkét fél vágyott: elmenekülni.
A végkimerülés határán jártak egyébként, az ölyvet kézből kellett elengedni, és így is csak egy közeli bokorba tudta bevágni magát, ahol utána kimerülten lihegett. A sikló ugyanúgy az első fedezékig vonszolta magát, majd meg kellett állnia pihenni.
Természetesen megkerülhetetlen a kérdés, mi lett volna a harc végkimenetele? Biztosat nem mondhatunk, de a szakértő szerint a sikló addig tartotta volna az ölyvet, míg az már nem mozog, aztán ahogy erejéből adódik továbbáll. Aztán vagy mindketten túlélik a kimerültséget és a stresszt, vagy egyikük sem.
Valószínű forgatókönyv még a gázolás – a párharc egy úton robbant ki –, illetve hogy egy arra járó róka vagy kutya elintézi az egész kompániát
– magyarázza Selmeczi Kovács Ádám, miért tartották szükségesnek a beavatkozást két védett faj szerencsétlen ügyébe.
A harcos nyúl
Végül általánosságban is elmondható, a természetben gyakorlatilag bármi előfordulhat, és elő is fordul, csak éppen nincs dokumentálva. Főleg tapasztalatlan ragadozókkal esik meg, hogy rosszul mérik fel a préda képességeit, de meglepetés még a tapasztalt vadászokat is érheti, ha például a nyuszi nem elszalad, hanem felveszi a kesztyűt:
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy itt egy ugyancsak „gyenge lábú” ragadozó, a barna réthéja próbálkozik, a nyúl pedig feltehetően kicsinyeit védi, ami megsokszorozza bátorságát. Ezen a videón a rókának le kell mondania a vacsorájáról, nehogy ő váljon azzá, ám itt meg azt kell hozzátenni feltehetően idomított madarat látunk. Ettől azonban még érdekes:
