A csernobili atomerőmű-katasztrófáról általában úgy szoktunk beszélni, mintha a régmúlt ügye lenne, mintha régen megoldottuk volna a sugárzás problémáját, mintha már csak történelem lenne. Ám a harminchárom évvel ezelőtti baleset következményeivel együtt élünk: hatása van az európai mezőgazdaságra, és azt is fontos tudni, hogy mindössze 100-120 évre oldottuk meg a sugárzásmentességet, ezután a legújabb szarkofág sem lesz biztonságos, és
Majd valaki más dönt helyettünk
1986-ban a szovjet Kommunista Párt élén Mihail Gorbacsov állt, aki akkor még nem elsősorban az ország megreformálásával foglalkozott, sokkal inkább azzal, hogy a párt begyöpösödött, régi hivatalnokai közül minél többet saját embereire cseréljen le. A nagyjából kétmilliós pártapparátus akkor főként a régi kommunista berendezkedést pártoló, ortodox, vaskalapos emberekből állt, akik ragaszkodtak a korábbi állami berendezkedés működéséhez. Hogy ez mit jelent? Végtelen bürokráciát, a felelősség hárítását, a kivárást és a tekintélyelvűséget. Aminek köszönhetően Csernobil nagyobb katasztrófa lett, mint amilyennek lennie kellett volna. „Benne van a rendszerben, hogy néha az a legjobb, ha nem csinálunk semmit, majd valaki más megoldja és dönt” – mondta el a sajtóbeszélgetésen dr. Rácz András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi docense és a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa.
A csernobili katasztrófa során a rendszer gyengeségei különösen kiütköztek. A legalapvetőbb probléma az volt, hogy hozzá nem értők ültek szinte az összes döntési pozícióban, ezért emberi hibák sorozata is hozzájárult a baj megtörténtéhez. „Gyakorlatilag nehezebb lett volna ilyen katasztrófát okozni akkor, ha szándékosan akarták volna, annyi minden kellett ahhoz, hogy idáig fajuljanak a dolgok” – mondta Rácz.
Van rossz atom, meg jó atom
A szovjeteknek teljesen más volt a hozzáállásuk is az atomenergiához, mint most nekünk: szerintük kétféle atom volt, a rossz, ami atombombákat működtetett, és a jó, ami segített az országot energiával ellátni. Atomerőműben kiemelkedő feladatnak számított dolgozni, jó fizetést adtak, megtiszteltetés volt, ha valakit Csernobilban alkalmaztak. Ráadásul a szovjet energiatermelésben kiemelkedő szerepet játszott az atomenergia, hiszen a fegyverkezést valamivel táplálni kellett, ahogy a többi, rohamosan fejlődő ipari szektort is.
Pontosan azért, mert ennyire bíztak az atomenergiában, a csernobili erőműben nem folytattak vészgyakorlatokat,
Rengeteg faktor vezetett ahhoz, hogy a csernobili erőműben ekkora katasztrófa történt. Már maga a reaktor sem volt a legbiztonságosabbnak mondható, az amerikaiak nem is használták ezt a típust. Ott volt még az emberi mulasztás, a rutin hiánya, és a bürokrácia, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a csernobili legyen minden idők legnagyobb atomerőmű-katasztrófája.
Ide is nyugatról jött a hír
Az első hírekből nem sok minden derült ki, csak az, hogy baleset volt, ennek oka pedig részben az, hogy az erőmű dolgozói és feletteseik is csak lassan jöttek rá, mekkora a baj. Semmilyen ajánlás nem ment ki, a veszélyről sem mondtak semmit, ez jellemző volt a rendszer felfogására: nem kell mindent a kisember orrára kötni.
Teljes pontossággal a mai napig nem lehet megmondani, hogyan történt a két robbanás, ami megrázta az atomerőművet. Ahogy égett a grafit és a kátrány, a gyerekek még az utcán játszottak, és a helyiek kimentek a szabadba nézni a lángokat. Majdnem egy teljes napba telt, amíg sikerült megmérni, mekkora a sugárzás, Magyarországra pedig nem is a szovjet vezetéstől, hanem a nyugati híradókból, és ezek jóvoltából a Magyar Rádióból jutott el a tragédia híre. Bedő Iván volt az, aki itthon bejelentette a történéseket. Akkor már lazult a kommunizmus, és nem kapott érte egy fegyelminél többet.
Ahogy a következményeket egyre jobban megértettük, annál több információ érkezett az emberekhez: ne egyenek gombát, salátát, sóskát, helyben termett krumplit, hiszen ezek radioaktívak lehetnek. A mai napig vannak olyan mezőgazdasági területek Nagy-Britanniában, Ausztriában, Skandináviában, ahol csak megkötésekkel lehet növényeket termeszteni vagy állatokat legeltetni, sőt,
Az a több ezer likvidátor, akik a romok takarításában és az első, a sugárzást orvosolni próbáló erőfeszítésekben vett részt, önként jelentkezett arra, hogy segít a károkat mérsékelni. Az ő kezelésük még mindig megterheli az ukrán egészségügyet, arról nem is beszélve, hogy rengeteg olyan mentális betegség is kialakul körükben, mint a PTSD vagy a függőségek, amiket nem is sorolnak a sugárfertőzés velejárójának. Pedig elég valószínű, hogy itt siklott félre az önkéntesek élete.
Bár nagyjából sejtették, hogy mire vállalkoznak, senki nem mondta el nekik a valódi veszélyeket – ez tisztán lejön egyébként a sorozatból is. A homokot és bórt a sugárzó uránra öntő helikopterpilóták például mindenféle felszerelés nélkül repültek a reaktor fölé, nélkülük nem lehetett volna megfékezni a komolyabb sugárzást. A sorozatban is látható helikopterkatasztrófa például korabeli felvételeken is látható.
Az viszont biztos, hogy a szovjet gazdaság összeroppanásában nagy szerepe volt annak, hogy a csernobili munkálatokra és a túlélők ellátására rengeteg pénzt kellett fordítani. Az egyébként is pattanásig feszült gazdaság innen már teljesen átalakult, és a katasztrófa is hozzájárult ahhoz, hogy 3 évvel később a vasfüggöny végleg leomlott.
