Mint minden korban, a nők a reneszánsz idején is egy szépségideálnak próbáltak megfelelni, és mint mindig, ezt ekkoriban is a férfiak határozták meg, és ekkoriban is meglehetősen irreális elvárásokat támasztottak.
A reneszánsz szépségideál megformálásában igen nagy szerepe volt Petrarcának, aki életművének jelentős részét szentelte Laura de Novesnek, illetve az iránta érzett beteljesületlen – és az asszony férjezettsége miatt reménytelenül beteljesíthetetlen – szerelmének.
Rózsás homlok
Laura szépségének egyik fő eleme volt Petrarca szerint a széles és magas „rózsás homlok, arany koronával”, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy a költő a nőben a spirituális tisztaság és szépség megtestesülését látta. Noha – ahogy mi sem – a korabeli olvasók sem tudhatták, valójában hogyan is festett a hús-vér Laura, ez a jellegzetesség számos a korban festett képen is megjelent, ahogy például Alessio Baldovinetti festményen is látható.
A művész minden bizonnyal az álomképhez igazította modelljének vonásait, a nők pedig a való életben is megpróbáltak az elérhetetlen ideálhoz hasonulni.
Szépészeti praktikák
Mivel a korban a testi megjelenést ráadásul a lélek kivetülésének tartották, nem kevés olyan fájdalmas vagy veszélyes praktika volt, amelyet a nők kipróbáltak, hogy szépnek lássák őket.
A homlok esetében elsődleges fegyverük a borotva volt, a mégis galád módon előbújó hajszálakat pedig csipesszel szedegették ki. Mivel ez igen fájdalmas és időigényes dolog volt, egyes nők ecetes, meszes, sőt macskapiszokkal összekevert kencét kentek a szőrteleníteni kívánt homlokfelületre, és noha ez valóban eltávolította a hajat, gyakran a bőr is cafatokban távozott vele.
(Szerző: Caroline Campbell, a brit Nemzeti Képtár kutatási igazgatója)
