Tudomány bbc history

Leszólták Munkácsy Mihály remekművét

Az Országgyűlés új épületének díszítésére és a honfoglalás ezeréves megünneplésére a Párizsban alkotó Munkácsy Mihálytól nagyszabású tablót rendelt a magyar állam. Az eredmény azonban sokak tetszését nem nyerte el, írja Cieger András a BBC Historyban. Cikkét alább rövidítve közöljük.

A festő 1882-ben Jókai Mór és Pulszky Ferenc társaságában ellátogatott szülővárosába, a Munkácson szerzett élmények hatására és útitársai buzdítására kezdte el foglalkoztatni a honfoglalás témája. Jókai és Pulszky tökéletes politikai időzítéssel ajánlották Munkácsy figyelmébe Árpád fejedelem személyét és korát, hiszen Göndöcs Benedek pusztaszeri apát éppen abban az évben tett javaslatot egy ezredévi országos ünnepség megrendezésére. Kezdeményezése nyomán pedig a kormány 1882 őszén megbízást adott a Magyar Tudományos Akadémiának a honfoglalás évének meghatározására.

Ezzel kezdetét vette az a hosszú előkészítő folyamat, amely elvezetett a XIX. századi magyar kulturális nacionalizmus legnagyobb szabású, központilag irányított megemlékezéséhez, a végül 1896-ban megrendezett ezredévi ünnepségsorozathoz.

Árpád honfoglalása az Országházba

A témaválasztás tökéletesen illeszkedett az államalkotó magyarság vezető szerepét hirdető elképzelésekbe. Az 1880–1890-es évek folyamán ugyanis lezajlott egy emlékezetpolitikai fordulat: Szent István király személye és az államalapítás története mellé Árpád alakja és a honfoglalás mítosza is odakerült, sőt bizonyos időszakokban jelentősebb helyet foglalt el a közös nemzeti múlt elbeszélésében.

Árpád alakjának hangsúlyosabbá válása már a XVIII. század végétől megfigyelhető, de a folyamat betetőzését kétségtelenül a századforduló hozta el. A formálódó Árpád- és honfoglaláskultusznak részét képezte Munkácsy monumentális festménye, mint ahogy Feszty Árpád nagyszabású körképe, valamint az ország hét pontján és a fővárosban felállítani tervezett millenniumi emlékművek gondolata is.

Csak gyaníthatjuk, hogy évekkel később szintén Jókai és Pulszky járt közben, hogy a magyar kormány rendeljen egy festményt a Párizsban alkotó művésztől, akinek addig egyetlen munkája sem díszítette magyar középület falait. 1890 novemberében került sor a szerződésre, amelyben Munkácsy vállalta, hogy négy éven belül Árpád honfoglalása címmel olajfestményt alkot a Steindl Imre tervei alapján épülő Országház számára.

És hol a harcias szellem?

Több jel mutat arra, hogy a kép koncepciójának kialakításában is meghatározó szerepe volt Jókainak. Az író ugyanis A magyar nemzet története regényes rajzokban (1854) című munkájában a honfoglalásról szóló elbeszélések közül azt választotta, amelyik Árpádot olyan államférfiként jellemezte, aki nem fegyverei erejére alapította hatalmát (mint Attila), hanem bölcs előrelátással évszázadokra szóló tartós békét kívánt teremteni új országában.

A Parlament 1896 körül. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.109

A fennmaradt festményvázlatok alapján úgy tűnik, hogy Munkácsy eredetileg Árpádot, mint a sátra előtt trónusán ülő fejedelmet kívánta ábrázolni, majd pedig vezérei és a hódoló szlávok követeinek körében állva képzelte el őt. Mindkét helyzet béketárgyalásra utal. Munkácsy egy dátum nélküli, de feltehetően ebben a munkafázisban keletkezett jegyzetében ekképp írt Árpádról:

Látnoki tekintéssel néz maga elé, arcán a honfoglalás és megvédés komoly előérzése van kifejezve. Előre látja, mily nagy mű alkotásához kezdett s csak azzal van elfoglalva. Még eddig nem voltak nagy diadalai, e szerint valami győzelmes, kérkedő tekintetet nem lehet neki adni.

1890 decemberére azonban az addigi koncepció jelentős módosuláson ment keresztül. Munkácsy ugyanis még csak alig másfél hónapja írta alá szerződését a kép elkészítésére, de magyarországi jóakarói már a dicső honfoglalás helyes értelmezésére hívták fel a figyelmét:

a képen hangsúlyosan jelenjen meg a magyarok lelkes harcias szelleme.

Nem sokat segítettek

Minden bizonnyal ennek a nyomásnak engedelmeskedve ültette végül lóra Árpádot és vette körül fegyvervillogtató tömeggel. Továbbra is kitartott azonban a békés megegyezés ábrázolása mellett, ezért elzárkózott mindenféle katonai összecsapás megjelenítése elől. Ugyanakkor a kompozíció megváltoztatása következtében számos korábban kigondolt érzelemgazdag jelenet és karakter megfestéséről le kellett mondania, így a kép ünnepélyesebb és kissé merevebb lett.

A művész, érzékelve a ránehezedő elvárást, igyekezett megfelelni a történelmi hitelesség követelményeinek. A honfoglalásról és a honfoglalókról szóló adatokért mindenekelőtt a Magyar Tudományos Akadémiához fordult segítségért. Az MTA nevében Pauler Gyula és Pulszky Ferenc adott választ a művész kérdéseire a szlávok meghódolásának körülményeiről, valamint a honfoglalók fegyverzetéről és ruházatáról.

Csakhogy a szakértői jelentések meglehetősen bizonytalanul fogalmaztak, éppen egy olyan ügyben, amelyben a művésztől igencsak határozott ecsetvonásokat várt el a magyar közvélemény. Nem véletlen, hogy Munkácsy csalódott volt a hivatalos közlést olvasván:

Az Akadémia válaszát és utasításait megkaptam, de az… nem sokat segít rajtam.

Maga gyűjtött

Ezek után Munkácsy elhatározta, hogy maga indul gyűjtőútra középkori fegyverek, ősi szláv és magyar karakterek után kutatva. Végignézte a párizsi fegyvertörténeti múzeum anyagát, majd pedig 1891 októberében Magyarországra utazott. Elsősorban az Alföldön és Erdélyben készített fényképfelvételeket az ott élő, karakteres vonásokkal rendelkező magyar, szlovák és román emberekről. A városok piacán pedig archaikusnak tekintett öltözéket és használati tárgyakat vásárolt.

Mintegy száz fotóval és számos ruhadarabbal gazdagabban tért vissza Párizsba. Újabb és újabb régészeti adatokat és rajzokat, valamint tárgyakat kért otthonról. A sok képi és írásos dokumentum, a megannyi tanács sem igazán nyugtatta meg a művészt, ugyanis teljes bizonyossághoz nem juthatott a nemzet múltjának ábrázolását illetően, pedig ideje vészesen fogyott. Úgy tűnik, hogy a művészi szabadság ezúttal inkább nyomasztotta, mintsem hogy örömét lelte volna benne, hiszen sokféle külső elvárásnak kellett megfelelnie.

A tabló többszöri átdolgozása során tett lépéseket az elvárások irányába, már nem feltétlenül a valóságot akarta megfesteni, de az alapkoncepción nem változtatott.

Munkácsi Mihály: Honfoglalás. Forrás: Wikipedia

Ellentmondásos fogadtatás

Munkácsy 1893 tavaszán úgy ítélte meg, hogy elkészült hatalmas történelmi tablójával, ezért kiállította azt Párizsban. A képet a francia közönség meglehetősen hűvösen fogadta, mert az impresszionizmusért lelkesedők szemében Munkácsy elavultnak számított, az akadémizmus régi hívei pedig a „hősi lendületet”, a „primitív szilajságot” hiányolták.

A Figaro szerint Árpád egy „operai király”, mesterkélt, színpadias, a ruhák és a táj pedig szegényes. A magyar fogadtatás sem volt egyöntetűen pozitív. Miközben Rákosi Jenő személyesen vett részt a párizsi bemutatón és lapjában elragadtatással szólt a festményről („ez a kép lesz a millennium szemefénye”), addig például a Magyar Hírlap nyíltan megtámadta Munkácsyt. Több gúnyos írás foglalkozott azzal a híreszteléssel, miszerint a művész francia modellek után mintázta volna meg a honfoglaló magyarokat.

Miközben számos adat bizonyította ennek az ellenkezőjét, arra teljesen alkalmas volt ez a gyanú, hogy nevetség tárgyává tegye és megfossza nemzeti karakterétől az alkotást.

A kritikák súlyos lelki gyötrődést okoztak Munkácsynak, aki újra átfestett bizonyos részleteket a képen. Egy újabb párizsi tárlaton már kedvezőbben fogadták a művet, majd Budapestre szállították a festményt. Munkácsy már jó előre igyekezett gondoskodni a kép előnyös elhelyezéséről és megvilágításáról a Főrendiház üléstermében. Addigra ugyanis egyértelművé vált, hogy az országgyűlés új épülete nem készül el a tervezett határidőre (éppen csak a bokrétaünnepen voltak túl az építők), így ideiglenesen a Nemzeti Múzeumban ülésező főrendek termében állították ki a festményt.

Valami lámpaláz-féle érzés fog el, midőn a kiállításra gondolok, melyen annyi felcsigázott kíváncsiság és igények várnak kielégítésre

– írta ismerősének.

A képet végül 1894. február 24-én helyezték el a Főrendiházban az elnöki emelvény mögött. Az alkotást méltató ismertetések – talán az addig felmerült kritikákra válaszul – a művészet és a tudomány kapcsolatára is kitérnek. Beöthy Zsolt írásában például amellett érvel, hogy ha Munkácsy kizárólag a tudomány töredékes eredményeire támaszkodott volna, akkor lényegében egyetlen fontosabb eseményt sem ábrázolhatott volna, ezért érthető, hogy az évszázadok óta létező mondák ihlették meg művészi képzeletét.

Belekötöttek

Ugyanakkor többen méltatlannak érezték Munkácsy ábrázolásmódját a honfoglalás magasztos történetéhez. Vajda János író Magyarság és nemzeti önérzet (1896) című könyvében tette közzé maró bírálatát. Mindenekelőtt reményét fejezte ki, hogy Munkácsy festménye soha sem fog bekerülni az országgyűlés új épületébe, hanem egy padláson fog összetekerve porosodni. Úgy vélte, hogy a kép sérti a nemzet önérzetét, mert sem a magyarok harci erényei, sem szellemi fölénye nem tűnik ki a figurákból. A magyarság nemzeti állata, a ló pedig ugyancsak méltatlan módon került ábrázolásra:

„Hogy eme képen a világtörténelem legcsodásabb hadi cselekményeit végbevitt hősök alakján a jellem nagyságának, az erkölcsi és értelmi erő rendkívüli voltának semmi kinyomata, ez is szörnyeteg egy hiba. […] Árpád maga egy kehes, aszkóros gebén, mögötte az egyik legelőkelőbb vezér valami meklenburgi igáslovon, aminőket most a sörösszekerek előtt látunk. Nincs népfaj a világon, még az angolt se véve ki, melynek kedélyében a ló olyan remegő szeretet, szinte vallásos kegyelet tárgya lenne, mint a magyarnál. […]

És a honfoglaló Árpád, a világ első lovas népének vezérei életunt omnibuszlovakon jártak volna? […]  De hiszen maguk a háttér magyarjai már valósággal hülye alakok. Az egésznek tervezetében az eredetiségnek, a teremtő erőnek egy mákszeme, egy órányi gondolkozásnak nyoma nem látszik. […] Az egész egy népesebb vidéki baromvásárt ábrázoló képnek benyomását kelti az ép ízlésű, önálló fölfogású nézőben.”

Az ellenzéki élclap, a Bolond Istók pedig azzal vonta kétségbe a festmény nemzeti karakterét, hogy rajzain a honfoglalókat párizsi cirkuszi mutatványosokként, illetve az országba áramló és maguknak jogokat követelő zsidókként mutatta be (utóbbi esetben nem szabad elfelejtenünk, hogy éppen ekkoriban zajlott az izraelita vallás egyenrangúságáról és a vallásszabadságról szóló törvények vitája).

Munkácsy Mihály 1879-ben. Forrás: Wikipedia

Jókai ismét hallatta szavát

Ugyancsak nehézséget jelentett, hogy az építész, Steindl Imre elhibázottnak tartotta Munkácsy felkérését, mert neogótikus alkotmánytemplomában a képzőművészetnek csak díszítő szerepet szánt, azaz legfeljebb freskókat tudott elképzelni, de hatalmas olajfestményeket nem. Ráadásul az építkezés utolsó szakaszában kiderült, hogy meg kell magasítani az elnöki pulpitust és bővíteni szükséges a fölötte található karzati férőhelyek számát, Munkácsy festménye viszont útjában volt az átalakításoknak.

Az építési bizottság ezért úgy döntött, hogy a Honfoglalásnak nincs helye a Parlamentben. Mire az új épületet 1903-ban átadták Munkácsy már meghalt, így nem tiltakozhatott.

A döntést felháborodottan ellenző Jókai hangja ezúttal gyengének bizonyult: „csak nem azt akarják dokumentálni, hogy a Steindl gótikusan tagolt fala többet ér, mint a Munkácsy-kép, mert ez szebben van megmunkálva, mint a Honfoglalás!?”

„…legnagyobb történeti hűséggel”

Minden bizonnyal jobban megfelelt a korabeli közízlésnek a Honfoglalással egy időben elkészült, ám annak méreteinél még hatalmasabb Feszty-körkép romantikus ábrázolásmódja. Feszty Árpád szintén Jókai sugalmazására választotta képe témájául a honfoglalás pillanatát.

Az általa megfestett jelenetsor azonban a büszke és félelmetes honfoglaló magyarok beözönlését mutatja, a teljes harci díszben ábrázolt Árpád vezetésével. A „lehető legnagyobb történeti hűséggel” megfestett képen felgyújtott szláv favár, a barbár bálványimádók által hátrahagyott, oszlopokra tűzött koponyák, halott és fogoly szlávok, azaz a „véres hullákkal borított új haza” látható, sőt a Vasárnapi Ujság kritikusa szerint a kép előtt elhaladva szinte a „vágtató lovak dübörgése, az elgázolt sebesültek jaja” is hallatszott.

A szilaj lovon arannyal díszített ruhában ülő, a magaslatról lenéző Árpád képe az elkövetkező években gyakran feltűnt a különféle kalendáriumok, népszerű filléres olvasmányok oldalain.

Munkácsy festménye 1905-ig maradt az addigra már kiürült főrendiházi ülésterem falán a Nemzeti Múzeumban. Ezt követően az akkoriban megnyíló Szépművészeti Múzeumba szállították át, ahol jobb híján az egyik folyosón helyezték el. Később azonban a képet összetekerték, és a múzeum padlásán tárolták. Végül csak 1927-ben kerülhetett a festmény mai helyére, a Parlament épületébe, ahol a házelnöki fogadószobából nyíló tárgyalóteremben, a mai Munkácsy-teremben helyezték el.

Cieger András történész teljes cikke a BBC History új, 2019. májusi számában olvasható.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73898359, CsŠk JŠnos magyar vŠllalkozů; cŪmzetes egyetemi tanŠr, MagyarorszŠg korŠbbi nagykŲvete az EgyesŁlt KirŠlysŠgban., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.