Tudomány

Különleges rengések alakulnak ki Portugáliánál

1969-ben Portugália partjainál hatalmas földrengés alakult ki, amely szökőárat indított el. A katasztrófában több tucat ember vesztette életét. Nagyjából 200 évvel korábban egy még nagyobb földmozgás is volt a régióban, akkor 100 ezren haltak meg, és Lisszabon nagy része megsemmisült.

A legtöbb esetben nem igazán érdekes, ha egy adott ponton pár száz évente megismétlődnek a földrengések, a portugáliai földmozgások azonban szokatlan helyen, lapos rétegekben, a nagyobb törésektől távol jelentkeztek. Az Európai Földtudományi Szövetség áprilisi közgyűlésén vázoltak egy lehetséges magyarázatot a furcsaságra – számol be a Live Science.

A kutatók szerint a kulcs az lehet, hogy a helyi tektonikus lemez két rétegre oszlik.

Hasonlót korábban még nem figyeltek meg a szakértők.

A két réteg egy szubdukciós zónát alakíthat ki, ezeken a területeken az egyik lemez a másik alá bukik, a mozgás pedig időnként rengéseket vált ki.

Fotó: iStock

A folyamat hátterében egy, a lemez közepén elhelyezkedő vízelnyelő réteg állhat. A beáramló víz miatt a réteg anyaga átalakul, és gyengeséget alakít ki a lemezben, amelynek alja így leválik.

A szakértők elméletüket kétdimenziós modelleken tesztelték, az eredmények megfeleltek az elvárásoknak. Nem ez az első alkalom, amikor egy kutatócsapat felvetette az ötletet, de most sikerült először adatokkal is alátámasztani a hipotézist. Az elmélet tényleges bizonyításához ugyanakkor további vizsgálatokra lesz szükség.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik