A királynő tanácsadói a következő problémával fordultak Harold Wilson miniszterelnökhöz 1976 tavaszán: a királynő húgának, Margitnak Antony Armstrong-Jones fényképésszel kötött házassága közel 16 év után válságba került. A hercegnő legújabb szeretőjével, a nála majdnem húsz évvel fiatalabb (később tájkertészként sikeressé vált) Roddy Llewellynnel elvonult a karib-tengeri Mustique szigetére. Viszonyuk köztudomású volt, ezért a palota – hogy csírájukban fojtsa el a találgatásokat – bejelentette, hogy Margit és Lord Snowdon (Armstrong-Jones) válni készül.
A miniszterelnök úgy vélte, tudja az ideális megoldást a hír nyomán várható sajtószenzáció megfékezésére. Már régóta tervezte lemondását, ezért azt javasolta, hogy a palota egy vagy két nappal később „breaking news”-ként közölje távozását, így a bombaként robbanó bejelentés minden más hírt el fog homályosítani.
Nem tudott kitörni a kliséből
Margit végtére is nem csupán „egy hercegnő” volt, hanem állandó sztár, a pletykarovatok kedvence, aki a közönség képzeletében egyfajta rakoncátlan, szellemes, szexi figuraként élt. Abban az időben, amikor a monarchia rendíthetetlenül komoly intézménynek tűnt, ő kilógott a sorból. A britek állítólag arról ábrándoztak, hogy a királynő egyszer csak betoppan hozzájuk teára és süteményre.
A húgáról ezt senki nem gondolta volna. Margit ízlésének jobban megfelelt a kávé és a cigaretta, illetve – későbbi éveiben – egy nagy pohár whisky vagy gin. A hercegnő szórakoztató volt – és ez tette veszélyessé. Margit élete még a XX. századi brit királyi család lehetőségeihez mérten is szappanoperának tűnt.
Ő ugyan nem örült volna ennek a hasonlatnak, mivel szinte mindenki, aki ismerte, felfigyelt mérhetetlen, határokat nem ismerő sznobizmusára. Ám VI. György király (1936–1952) fiatalabbik lányaként – akinek nem sok reális esélye volt a trón elfoglalására – már fiatalon kijelölt szerep jutott a drámában, amelyből, úgy tűnt, nem képes kitörni. A sajtó kezdettől fogva a csinos, de fegyelmezetlen fiatalabbik lány sztereotípiájaként kezelte. Ebből a kliséből (mert természetesen az volt) soha nem sikerült kitörnie.
A leendő nagyvilági hölgy
Az 1930-ban született Margitot gyakran úgy jellemezték, hogy az elzárkózó uralkodó két lánya közül ő az akaratosabb és az elkényeztetettebb. Amikor Erzsébet 1947-ben férjhez ment, Margit már közel járt ahhoz az elkényeztetett előkelőséghez, aki majd évtizedekig uralni fogja az újságok hasábjait. Cecil Beaton társasági fotós kihívásnak találta a hercegnő fényképezését. Elpanaszolta, hogy Margit „előzőleg reggel fél hatig egy éjszakai szórakozóhelyen töltötte az időt, ezért kétórányi pózolás után kissé elfáradt”. Hajdani nevelőnője, Marion Crawford egyszer így sopánkodott:
Egyre több a buli, egyre több a barát és egyre kevesebb a munka.
Ez a hírnév – amely az 1950-es évek derekáig jellemezte Margitot – bizonyos értelemben talán nem is volt olyan káros. Húszas évei elején járó, vonzó fiatal nő volt – ki vethette a szemére, hogy szeret szórakozni? Mi több, Anglia abban az időben egy fáradt, szürke, kopott ország képét mutatta: továbbra is maradian ragaszkodott a háború alatti jegyrendszerhez, még mindig a bombák okozta pusztítás hegei borították, és lényegében azok az öregemberek kormányozták, akik a háború végén.
Ha II. Erzsébet királynő, aki 1952-ben követte a trónon VI. Györgyöt, egy szippantásnyi friss levegőnek tűnt, miközben országát egy új korszakba vezette, akkor Margit láthatóan jó adag hollywoodi csillogást hozott a közéletbe.
Az 1950-es évek közepén a szexuális erkölcs mérhetetlen aggodalom tárgyát képezte. A szalagcímek tele voltak úgynevezett „fiatalkorú bűnözőkkel”, és a tinédzser-probléma kezdett országos rögeszmévé válni. Ahogy Anglia a szigorú mértékletességből megindult a jólét felé, a kommentátorok a homoszexualitás, a prostitúció, a tizenéveskori terhességek és az általános erkölcsi romlás veszélyeire figyelmeztettek. Ilyen volt a közhangulat, amikor II. Erzsébet királynő 1953-as koronázásán néhány sasszemű megfigyelő kiszúrta, amint Margit egy bensőséges mozdulattal lesöpör egy kis pihét néhai apja főlovászmesterének, Peter Townsend repülőezredesnek az egyenruhájáról.
Townsend nem csupán 16 évvel idősebb volt Margitnál, de elvált ember és kétgyermekes apa is. Házasságot ajánlott a hercegnőnek, aki azt hajlandó is lett volna elfogadni, a frigy azonban óhatatlanul vita tárgyává vált. Nem olyan nagyon rég volt az 1936-os lemondási válság (VIII. Eduárd az elvált Wallis Simpsont választotta az uralkodás helyett), amely egyesek szerint a teljes megsemmisülés közelébe sodorta a monarchiát. Winston Churchill miniszterelnökként állítólag kijelentette, hogy ez a házasság
szembe menne a királyi és keresztény hagyományokkal.
Útban a tragédia felé
Kétévi átmeneti időszak után Margit, ahogy kellett, beállt a sorba. „Úgy döntöttem, hogy nem megyek hozzá Peter Townsend repülőezredeshez”, fejtette ki 1955 októberében egy nyilatkozatban, majd hozzátette:
Tekintettel vagyok az egyház tanítására, amely szerint a házasság felbonthatatlan, és tudatában vagyok a Nemzetközösség iránti kötelességemnek.
Margit élete másképp alakulhatott volna, ha ahhoz a férfihoz megy feleségül, akit szeretett, így viszont sorsa lassan, de elkerülhetetlenül tragédiába torkollott. Előbb azonban még jött a szenvedélyes románc Antony Armstrong-Jonesszal, akivel 1960-ban házasodott össze.
Ez a házasság eleinte jónak tűnt. Mindketten élénk szelleműek, vonzók, ingerlékenyek és kissé züllöttek voltak. Élvezték a partikat és szívesen hörpintettek fel egy-egy italt. Úgy tűnt, a közvélemény is elfogadja a hercegnő új szerelmét. Abban a korszakban, amikor az imázsépítés egyre fontosabbá vált, amikor a magazinok ragyogó vállalkozássá tették a riportfotózást, a fotós kultuszfigurává vált.
Egy ideig minden jól ment. A még ekkor is csak a harmincas évei közepén járó Margit – most már Snowdon grófnéja – láthatóan tökéletes helyzetben volt ahhoz, hogy a hatvanas évekbeli Londonnak, a világ egyik legsodróbb lendületű városának fényében sütkérezzék.
A királyi család lejáratása
Barátai szemében Margit egyre romlottabb, dacosabb és boldogtalanabb figurává vált, különösen akkor, amikor házassága kölcsönös félrelépéseik nyomására széthullott. Sokan nem szellemesnek vagy csípősnek tartották Margitot, hanem kimondottan durvának.
Fárasztó, elkényeztetett, lusta és bosszantó. Nincs semmilyen irányultsága, semmilyen kiemelkedő érdeklődési területe. Egyedül a fiatal férfiakat szereti.
– jegyezte meg Sir Roy Strong naplóíró.
Az 1970-es évek elején Margit már egyre gyakrabban keresett menedéket mustique-i villájában, részeges bulijairól elhíresült odújában. Választott rejtekhelye a maga módján rengeteget elárult róla. Míg a királynő sandringhami és balmorali kietlen, széljárta, ízig-vérig hagyományos vidéki birtokain nyaralt, a napfényes karibi szigetből csak úgy áradt az exkluzivitás, a luxus és a hedonizmus. Pontosan az volt, amit Margit szeretett. Ám a sztrájkokkal, robbantásokkal és az elektromos árammal való kötelező spórolással teli angliai szalagcímek időszakában a sziget természetes céltáblává tette a hercegnőt.
Amikor a különélésről szóló hírek 1976 márciusában napvilágra kerültek, a sajtó vad étvággyal támadt Margitra. Hála a néhány évvel korábban megreformált válási törvénynek, ekkor már több házasságot bontottak fel, mint korábban bármikor. A királyi családtól azonban mást vártak el. Valójában a nép akarta, hogy ők mások legyenek. Margit életében a királyi család népszerűsége nagyrészt a boldog, összetartó, templomba járó család imázsán alapult, amelyből a királynő és Fülöp herceg példás szülőkként emelkedtek ki.
További élete – ifjúságának szédítő ragyogása után – szomorú történet. Nyilvános szereplései gyakran katasztrofálisak voltak. Amikor Margit visszavonult a rivaldafényből, a nemzet királyi celebritásának helyét az udvar legújabb üdvöskéje, Diána hercegnő bitorolta el. Margit 2002-ben, 71 évesen, egy agyvérzés után halt meg.
A történelem tele van olyan fiatalabb királyi gyermekekkel, akik sohasem találtak maguknak értelmes szerepet.
A teljes cikk a BBC History legújabb, 2019. májusi számában olvasható.
Kiemelt kép forrása: ANN RONAN PICTURE LIBRARY / PHOTO12
