Tudomány

Komoly baj lehet a Dragon űrkapszulával

Nemrég még arról adtunk hírt, hogy a Dragon űrkapszula sikeresen dokkolt a Nemzetközi Űrállomásra, és vissza is érkezett a Földre, ezzel az űrutazás új korszakát nyitva meg. Most azonban, úgy tűnik, erre a korszakra még várni kell: egy eddig tisztázatlan hiba hátráltatja Elon Musk űrhajójának sikerét.

Új korszak kezdődik az űrutazásban
Sikeresen dokkolt a Crew Dragon a Nemzetközi Űrállomásra.

A kapszulán éppen azt tesztelték, mennyire biztonságos, ha minden hajtóművet teljes fokozatra állítanak, méghozzá egyszerre, és azt is megfigyelték, hogy a vészhelyzeti leállító rendszere működik-e, ami kulcsfontosságú az emberi űrutazások során. Ez ugyanaz a rendszer, ami megfelelően működött a tavaly októberi Szojuz-baleset során, ennek köszönhető, hogy az űrhajósok épségben értek vissza a Földre.

A meghibásodás valószínűleg eltolja a SpaceX idővonalát egy kicsit, a vállalat ugyanis már júniusban meg szerette volna kezdeni az emberes űrrepüléseket. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi hibásodott meg, és mekkora a baj, de a neten már keringenek videók arról, hogy mi történhetett. Az alábbi felvétel például állítólag magáról a tesztről készült, de ezt semmilyen hivatalos forrás nem erősítette még meg.

A közösségi médián időközben olyan képek kezdtek keringeni, amelyeken látszik a Cape Canaveral felől felszálló füst, pont akkor, amikor a teszt zajlott. Ezek alapján nem nehéz elhinni, hogy a fenti videó akár a valóságot is ábrázolhatja.


Elon Musk és a SpaceX szokatlanul hallgat a közösségi médián, ezért egyelőre tényleg semmi biztosat nem tudni, csak annyit, hogy valami gond volt a tesztelés közben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik