Báró volt hazánk egyik legismertebb, és ezért talán legkedveltebb fehér gólyája. Ennek oka egyrészt, hogy az őrhalmi iskolán épített fészke be volt kamerázva, így bárki bármikor beleshetett az ő és családja magánéletébe. Másrészt minden évben az elsők között – ha nem épp elsőként – tért haza február utolsó napjaiban, ami évről-évre országos médiaeseménynek számított. A gyors érkezésben ugyan volt némi csalafintaság, de erről később.
Idén is egy ország várta haza, de Báró nem jött, ekkor már többen aggódni kezdtek. Aztán március végén a Sokszínű Vidék számolt be róla Klein András fotós Facebook-bejegyzése alapján, hogy fészkét már egy új pár foglalta el, amely már meg is kezdte a párzást. Klein annak is szemtanúja volt, ahogy egy harmadik gólya – nem Báró – megpróbálta az új hímet elűzni az őrhalmi iskola kéményén álló fészekből.
Sumákolt a téli vonulással
Mi történhetett Báróval? Biztosat nyilvánvalóan senki nem tudhat, mégis megpróbáltuk összeszedni a morzsákat és a tudományos alapon, általánosságban tehető megállapításokat Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivőjének segítségével.
Báró különleges madár volt, ahogy már említettük, mindig elsőként érkezett haza, de nem azért mert annyira igyekezett, hanem mert „sumákolt”. Titkát akkor sikerült leleplezni, amikor 2016 tavaszán műholdas jeladóval látták el:
Kiderült, hogy míg hazai fajtársai Kelet-Afrikába vagy még távolabb, Dél-Afrikába repülnek, addig Báró Izraelben, a libanoni határ közelében tölti a telet
– mondja a szakember a 24.hu-nak.
Kevesebb mint fele távolságról nem nehéz elsőként érkezni, ám ez semmit nem von le Báró érdemeiből. Meglehet azonban, hogy pont ez lett a veszte.
Értelmetlen mészárlás
Március elején a 24.hu-n is írtunk róla, hogy Libanonban iparággá vált az orvvadászat, az őszi és téli vonulás idején boldog, boldogtalan, szegény és gazdag madarakra lődöz, számos hátborzongató, vérlázító fotó jelent meg a halomra lőtt gólyákkal pózoló „vadászokról”.
Lehet, Báró is egy ilyen útszéli vadászatnak esett áldozatul. A Madárvédelmi Szervezetek Világszövetsége, a BirdLife International 2015-ös tanulmánya 13-37 millió (!) közé becsli az európai, kis-ázsiai és észak-afrikai Mediterráneumban évente elpusztított madarak számát. Hogy miért teszik, azzal most nem húzzuk az időt, itt fejtettük ki bővebben.
Áramütés és botcsinálta puskások
Orbán Zoltán szerint a legkevésbé valószínű, hogy Báró hajlott kora miatt végelgyengülésben pusztult el természetes úton. Nagyon nagy valószínűséggel valmilyen civilizációs hatás végzett vele, legyen az vadászat, áramütés, vagy bármilyen baleset. A legutóbbi információ róla tavaly szeptemberből való, akkor az MME adatbázisa szerint Izrael északi részén tartózkodott, jeladója azóta néma.
A szakemberek akkor még nem aggódtak, 2018 tavaszán is történt hasonló. A madár jeladója egy helyről küldte a jeleket, ami jelentheti azt, hogy elromlott, leesett, vagy a madár elpusztult. Aztán Báró egyszer csak megjelent a fészkén – színes, messziről leolvasható gyűrűje alapján könnyen azonosítható volt –, nyár vége felé a hátára szerelt apró, GPS alapú készülék is újra működésbe lépett.
Most is úgy voltunk vele, nem kell feltétlenül rosszra gondolni, minimum március végéig érdemes várni. Ha addig nem tér haza, akkor valószínűleg elpusztult
– fogalmaz Orbán Zoltán.
Nem is gondolnánk egyébként, milyen sok gólyát veszítünk el elsősorban az áramütés, továbbá a vadászat miatt: a 2012 óta jeladóval ellátott 65 fehér gólyánk közül valószínűleg már egyetlen madár sincs életben.
Új élet a régi fészekben
Báró tehát nincs többé, de az élet nem áll meg, a jó adottságú élőhely közelében épített fészket teljesen természetes módon foglalta el egy másik pár. Pontosabban nem tudjuk, hogy mindkét madár „újnak” számít-e. A hím és a tojó külön tölti a telet, nem túl életszerű, hogy mindketten egyazon évben pusztuljanak el, bár kizárni persze nem lehet.
Báró párja nem visel gyűrűt, azonosítása így szinte lehetetlen. A gólyák egész életükre választanak párt, ám ha valamelyikük elpusztul, a másik összeáll egy másik madárral. Ha a tojó visszatért, egy ideig várta Bárót, majd hangos kelepeléssel jelezte, hogy társat keres, fiatal, fészek nélküli hímekből pedig soha nincs hiány. Rendkívül laikus megfogalmazás, de lényegre tör:
Végezetül még annyi, a Klein András által megfigyelt támadás a Báró fészkében költő új pár ellen ugyancsak természetes és gyakori viselkedésforma. Az egyedülálló hímek tesztoszterontól fűtve tavasszal gyakran megpróbálják vetélytársaikat kiűzni fészkükből, erőszakkal megszerezni a tojót és a költőhelyet. Valóságos légi háború kezdődik ilyenkor, akit részletesebben érdekel, kattintson ide.
Kiemelt kép: A Báró nevű fehér gólya (Ciconia ciconia) a Nógrád megyei Csitár határában 2017. március 4-én. A madár a legkorábban hazaérkezett jeladós fehér gólya.
MTI Fotó: Komka Péter
