Egy alig 17 éves fiú, Herschel Feibel Grynszpan – avagy német nevén Hermann Grünspan – 1938. november 7-én reggel besétált a Rue de Lille 78. szám alatt található párizsi német követségre, és arra kérte a recepciós, hogy – mivel titkos információk birtokában van – hadd beszéljen Johannes von Welczeck nagykövet úr őexcellenciájával, vagy ha ez nem lehetséges, más magas rangú tisztviselővel.
Nem lévén tisztában azzal, hogy a bejáratnál éppen elhaladt a kifelé igyekvő nagykövet mellett, beleegyezett, hogy egy ifjú diplomata, Ernst vom Rath irodájához vezessék.
Hitler bűnbakja
Közben „mocskos boche-nak” nevezte, és azt kiáltozta, ez a válasza a német hatóságok intézkedésére, hogy 12 ezer (a valóságban ennél néhány ezerrel több) zsidót tettek hontalanná és dobtak le a lengyel határnál, köztük az ő családját.
Az ez után történtekben sok, mindenki által ismert elem mellett számos kevésbé köztudott, zűrzavaros, sőt fiktív információ is előfordul, ezért sem meglepő, hogy több korábbi történészi szakmunka után egy frissen megjelent kötet is feldolgozza Grynszpan életét. Stephen Koch angolszász nyelvterületen két címen is kiadott könyve az eddigi legteljesebb számvetés Grynszpan tragikus sorsával.
Alaptétele már a cím(ek)ből kiderül: a Hitler’s Pawn (Counterpoint, 2019), illetve a Hitler’s Scapegoat (Amberley, 2019) – azaz „Hitler gyalogja” vagy „Hitler bűnbakja” – ugyanazzal az alcímmel került forgalomba: The Boy Assassin and the Holocaust („az ifjú merénylő és a holokauszt”). Koch érvelése szerint a nácik és személyesen Hitler által a kristályéjszaka igazolására használt gyilkosság csak az első volt abban a játszmában, amelyben Grynszpant fel akarták áldozni, ám a zavarodott és aluliskolázott fiú „felnőtt” a feladathoz, és a későbbiekben sikeresen akadályozta meg, hogy bűnbakként szerepeltessék egy kirakatperben.
Más kérdés, hogy ezzel nem szolgálhatta a merénylet indokául felhozott ügyet, és semmilyen befolyást nem gyakorolt az európai zsidóság sorsára, amelyet a nácik és kollaboránsaik a fokozatos ellehetetlenítéstől a szervezett megsemmisítésig üldöztek.
Kiközösítették, hontalanná vált
Az ifjú Herschel egy szegény lengyel zsidó családból származott, de ő maga már Hannoverben született, igaz, soha nem kapott német állampolgárságot. A hatgyerekes család, amelynek feje szabóként kereste kenyerét, számos tragédiát élt át, hiszen három gyermekük sem élte meg a felnőttkort. A legfiatalabb gyerek, a kiközösítéstől és előítéletektől szenvedő Herschel már az iskolában gyakran keveredett szóváltásba és verekedésbe az Ostjuden („keleti zsidók”) iránt tanúsított bánásmód miatt, és 14 évesen véget is vetett tanulmányainak.
A palesztinai kivándorlásra készülve egy ideig jesivában tanult, de mivel életkora miatt az emigrációra nem kapott engedélyt, szülei a biztonsága érdekében párizsi rokonaikhoz, a fiú nagybátyjához és nagynénjéhez küldték. Már ide is illegálisan érkezett, és bizonytalan helyzete később is sok problémát okozott: munkát nem tudott vállalni, a rokonok alig tudták megélhetésüket fedezni, a hatóságok is egyre gyakrabban zaklatták, hogy hagyja el az országot.
Mikor 1938 márciusában a zsidók visszatérését megakadályozni igyekvő lengyel törvény alapján mindenki, aki öt éve külföldön tartózkodott, elvesztette állampolgárságát, így Herschel is hontalan lett,
„Isten segedelmével…”
A francia hatóságok elől bujkáló Grynszpan számára az utolsó cseppet jelentette a méregpohárban, amikor a németek az ún. Polenaktion keretében a lengyel zsidókat vagyonuktól megfosztva vonatra rakták, majd két kilométerre a lengyel határtól sorsukra hagyták. A mindkét ország által elutasított, a szabad ég alatt táborozó, brutális bánásmódban részesülő szerencsétlenek között ott volt Herschel apja, anyja és két testvére is, egyikük, Berta segítségkérő képeslapot küldött öccsének.
A pénztelen fiú szóváltásba keveredett nagybátyjával, végül szert tett 300 frankra, amellyel egy kis revolvert és 25 töltényt vásárolt, és besétált a nagykövetségre. Tette magyarázataként zsebébe helyezett egy képeslapot is:
Isten segedelmével. Drága szüleim, nem tehetek másként, Isten bocsássa meg nekem, vérzik a szívem, mikor a tragédiátokról és a 12 ezer zsidó tragédiájáról hallok. Tiltakoznom kell, úgy, hogy az egész világ meghallja. Bocsássatok meg. Hermann.
Kezdődik a pogrom
A 29 éves német diplomata – aki egyébként éppen a zsidókkal való bánásmód miatt többször kifejezte ellenérzését a nácikkal szemben, emiatt a Gestapo is vizsgálta megbízhatóságát, azaz bizton állíthatjuk: nagyon rosszkor volt rossz helyen – két nap szörnyű kínszenvedés után belehalt az egyetlen halálos lövésbe, ami a gyomrát és lépét érte.
A hír november 9-én délután érte el a náci vezetést, amely éppen az 1923-as sörpuccs évfordulóját ünnepelte a müncheni régi városházán. Innentől kezdve az események eszkalálódtak: Hitler tudtával és beleegyezésével Goebbels feltüzelte náci hallgatóságát, amely azonnal a zsidók elleni támadás „spontán” megszervezésébe kezdett, arra is ügyelve, hogy a rendőrség és tűzoltóság ne avatkozzon be a pogromba, de lehetőség szerint óvja meg a nem zsidók értékeit.
A november 9–10-i kristályéjszaka eseményei – amely a zsidók fokozatos kiszorítása, ellehetetlenítése után az első erőszakosabb lépés volt a holokauszt felé – jól ismertek.
A kristályéjszaka megtörte
Az „eredmény” 91 dokumentált és valószínűleg ennél jóval több zsidó megölése, öngyilkossága, 30 ezer zsidó koncentrációs táborba hurcolása, 267 zsinagóga és 7–7500 üzlet felégetése, lerombolása Németország-szerte, majd óriási mértékű kártérítés kirovása a zsidókra – és mintegy 115 ezer zsidó rákényszerítése arra, hogy lényegében üres kézzel hagyja el az országot.
A nemzetközi közvélemény természetesen egyöntetűen elítélte az eseményeket, és sokan csak ettől ébredtek rá: a megbékélés politikája halálra van ítélve, a hitleri rezsim velejéig kegyetlen és nem ismer megalkuvást.
Grynszpan maga mélyen megrendült az esettől. Korábban, amikor a merényletet követően ellenállást nem tanúsítva megadta magát a francia rendőröknek, alaposan kihasználta a személye iránt mutatott sajtóérdeklődést, interjúkat adott és tette politikai indítékát sem rejtette véka alá. A kristályéjszaka és az utána következő események azonban megtörték az éretlen és forrófejű ifjút, rendszeresen böjtölt és imádkozott.
Istenem – írta a börtönből. – Nem akartam ezt. Ez az ára egy hozzám hasonló kétségbeesett, ostoba ember tettének?
A zsidó szervezetek is elhatárolták magukat tőle, és sokan csatlakoztak a vádhoz, hogy ő a felelős a zsidókkal szembeni atrocitásokért.
A bűnbak visszavág
Életrajzában Koch felvázolja, ahogy a magányos, gyenge, éretlen fiú fokozatosan tudatára ébred tettének, és rájön arra, mint lett az antiszemita propaganda sakkjátszmájában felhasznált gyalog. Mintegy 19 hónap telik el a francia börtönökben, de nem emelnek vádat ellene: a franciák mind a felmentés, mind az elítélés – és a várható guillotine – német, illetve nyugati visszhangjától félnek.
A javára rendezett gyűjtésből felfogadott ügyvédek megpróbálkoznak egy ravasz csellel, amelyet Herschel ekkor még felháborodottan visszautasít, később azonban – immár a Gestapo foglyaként, miután Franciaország lerohanását követően a Vichy-kormány, saját törvényeit is áthágva, átadja őt a náciknak – javára fordít: a politikai indítékot elmosva azt kellene vallania, hogy homoszexuális afférja végére tett pontot a diplomata megölésével.
A Gestapo a berlini Prinz-Albrecht-Strassén lévő hírhedt főhadiszállására hurcolja, ahol kivételes bánásmódban részesítik Herschelt. Ő lesz a „legvédettebb zsidó Németországban” – Goebbels célja, hogy egy kirakatperben ország-világ előtt kiderüljön, a „zsidó világösszeesküvés” hajszolta önvédelmi háborúba a németeket, s egy titokzatos háttérhatalom – ez mozgatta úgymond a Wilhelm Gustloff nemzetiszocialista politikust 1936-ban, Svájcban megölő David Frankfurter zsidó orvostanhallgatót is – utasította Grynszpant véres tettére.
Ám a kirakatpert addig halasztgatták, míg végül elmaradt: a Berlin, valamint a sachsenhauseni és flossenbürgi koncentrációs táborok között ide-oda helyezett Grynszpan Koch szerint fortélyosan megakadályozta, hogy újra bűnbakká tegyék. Tette egyszerre volt bátor és értelmetlen: így is, úgy is halálra volt ítélve, és zsidó sorstársain sem segíthetett, ám azzal, hogy a történelem rivaldafényéből önként távozott a süllyesztőbe és elfeledettségbe, komoly tartásról tett tanúbizonyságot.
A hadi események pedig hamarosan okafogyottá tették azt.
Túlélhette?
Bár mindenki tudta, hogy a tanúvallomás hamis lenne (Grynszpan fogolytársainak maga ismerte be, s ez a nácik füléhez is eljutott), az ügyet nem „szennyezhették be” (főleg, hogy Ernst fivérét valóban elítélte egy hadbíróság homoszexualitás miatt, ami további táptalajt adott volna a találgatásoknak). Persze nem csupán Grynszpan taktikáján múlt, hogy nem került sor az 1942-ben tervezett perre: az Igazságügyi Minisztérium bürokratái, a jog betűjéhez ragaszkodva (nem is német állampolgár, törvénytelenül adták őt át a franciák stb.) nem Goebbels kottájából játszottak, és több „hibát” is elkövettek az eljárás során.
Végül 1942 szeptemberében Grynszpant Magdeburgba vitték – innentől kezdve egyetlen hivatalos feljegyzés sem szól róla. Eichmann 1961-es perében azt vallotta, a háború későbbi szakaszában személyesen is kihallgatta őt. Híresztelések és ellenőrizhetetlen pletykák többször is felütötték a fejüket, bizonyíték azonban egy sem akadt arról, hogy túlélte volna a holokausztot – mint a szülei, akik végül Izraelben telepedtek le.
Azazhogy mégis: 2016-ban a bécsi Zsidó Múzeum fotóarchívumából előkerült egy 1946-os fénykép, amely az arcképfelismerő szoftver szerint 95%-os valószínűséggel őt ábrázolja, amint a palesztinai brit mandátum területére kivándorolni kívánó túlélők között a brit hatóságok ellen tüntet Bambergben.
A Smithsoniannak adott interjújában a két évtizedig a Columbia Egyetemen oktató Stephen Koch elmondta: a 17 éves fiúra mind a nemzetiszocialisták, mind az antinácik – köztük például Dorothy Thompson amerikai újságíró, aki szervezte a javára rendezett gyűjtést – propagandaeszközként tekintettek, ám ő túl tudott lépni ezen. Véleménye szerint Grynszpan még néhány évig tovább élhetett a per elejtése – permanens elhalasztása – után, Eichmann is nagyjából 1944-ben beszélhetett vele, ám nem valószínű, hogy megélte a háború végét.
Kiemelt kép: Bundesarchiv Bild / Wikipedia
