Tudomány zöldövezet

Július 1-jén indul a bálnamészárlás

A japán flotta egészen szerény célt tűzött ki maga elé, már a szigetországban sem kelendő a bálnahús.

Hat, a Csendes-óceán partján fekvő város, bálnavadászai öt hajóval közös flottát indítanak útnak július első napján, egy nappal azután, hogy a szigetország hivatalosan is kiválik a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból (IWC) – jelentette be a japán bálnavadászok egyesülete. A japán kormány december végén közölte, hogy kilép a vadászati moratóriumot elrendelő szervezetből, mert fel akarja újítani kereskedelmi célú bálnavadászatát.

Az újonnan felálló flotta egy héten át csukabálnára vadászik a Taidzsihez közeli vizeken, Vakajama prefektúra partjainál, később Baird-féle csőröscetre és északi simabálnára Csiba prefektúra partjainál, Tokiótól keletre.

Később döntik el, hogy hány bálnát ölnek le és hogyan osztoznak a zsákmányon.

Talán visszafogják magukat

Egyelőre úgy néz ki, hogy a halászok egyelőre szerény célokat tűztek maguk elé, és bálnák százai menekülhetnek meg a Déli-sarkvidék vizein, ahol eddig „tudományos kutatás” címen vadásztak bálnákra – jegyzi meg az MTI tudósítása. A24.hu-n korábban itt írtunk erről részletesen:

Jól is elsülhet a korlátlan bálnamészárlás
Úgy tűnik, Japán immár megkötések nélküli bálnavadászatának nyertesei furcsa módon mégis a természetvédelem és a tengeri emlősök lesznek.

A tudományos célú vadászat csúcspontján Japán évi 1200 bálnát is elejtett az antarktiszi vizeken, de az utóbbi években visszafogta magát az egyre hangosabb nemzetközi tiltakozások hatására és azért, mert az országban is csökkent a bálnahús iránti kereslet.

A japánok évszázadokon át fogtak ki bálnákat, de az antarktiszi bálnavadászati expedíciók csak 1946-ban, az ország amerikai megszállása után indultak meg, hogy a lakosság olcsó fehérjeforráshoz jusson a bálnahúsból más húsfélék alternatívájaként.

Nosztalgiából fogyasztják

A korabeli parlamenti jegyzőkönyvek tanúsága szerint a bálnavadászat nem kötődött szorosan a japán kultúrához. Ennek ellenére napjainkban több konzervatív politikus, köztük Abe Sindzo miniszterelnök nemcsak ínyencfalatként, hanem a kulturális örökség részeként is ösztönzi a bálnahúsfogyasztást.

A halászati vállalkozások óvatosak, egyelőre mértéktartó célokat tűztek maguk elé, hogy előbb felmérjék a bálnahús valós piacát.

Halászati illetékesek szerint Japán jelenlegi, tudományos célúnak mondott vadászatból fedezett bálnahúsfogyasztása évi 5000 tonna, ami töredéke annak az évi 200 ezer tonna bálnahúsnak, amely a nemzetközi halászati moratórium meghirdetése előtt fogyott az országban.

Manapság a bálnahúst főleg az idősebb japánok fogyasztják nosztalgiából. Bálnavédők szerint lehetséges, hogy a bálnavadászat hosszabb távon nem bizonyul jó üzletnek, mert a fiatal japánok már nem igazán tekintenek élelemként a bálnákra.

Illusztráció: KAZUHIRO NOGI / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik