Tudomány

Mérgezi a Holdon szálló por az űrhajósokat

Azt már eddig is tudtuk, hogy a holdi por nem tesz túl jót az egészségre: tüdőproblémákhoz kötötték, és az is ismert volt, hogy könnyen erodálja az űrruhát. Most azonban kiderült, hogy daganatos megbetegedéseket is okozhat, ami azt jelenti, hogy jelenleg ez az egyik legnagyobb megoldandó problémánk, ha a Holdra akarunk embereket küldeni.

Egy holdi séta alkalmával még nem lesz senkinek sem nagy baja, de arra azért számítani kell, hogy egy esetleges holdbázis lakóit komolyabb védőfelszereléssel kell majd ellátni, a holdi por ugyanis kifejezetten veszélyes az emberekre nézve. A New York-i Stony Brook Egyetem kutatása szerint például az emberi sejtekkel reakcióba lépve úgynevezett hidroxilgyököket alkot, amelyek agresszív szabadgyökök, és korábban kapcsolatba hozták őket különböző légzőszervi betegségek, így például a tüdőrák kialakulásával is.

A por ráadásul gyulladást okoz, ami ugyanígy a tüdődaganatok kialakulásának esélyét növeli meg.

Nem ússzuk meg viszont ennyivel: a kutatásból az is kiderült, hogy a holdi por a DNS-t is megrongálhatja, ami előbb-utóbb ugyanúgy rákos megbetegedésekhez vezethet. Korábbi kutatásokhoz letesztelték, hogy ilyen pornak tettek ki egérből származó agysejteket és emberi tüdőből kinyert sejteket, mindegyik majdnem 90 százaléka elpusztult a kísérlet hatására.

John Young Apollo-asztronauta szerint a holdi por jelenleg az egyik legkomolyabb egészségügyi kockázat egy holdi expedícióra nézve, a regolittörmelék belélegzése már nagyon kis mennyiségben is nagy károkat okozhat a légzőrendszerben és akár az idegrendszerben is. Ez nemcsak a Holdra vonatkozik egyébként, hanem a Marsra és más hasonló, poros bolygókra ugyanúgy, ezért a jövőbeli emberes Mars-utazás során is számolni kell vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik