Tudomány zöldövezet

Belehalt az éhségsztrájkba az idős ember

A 86 éves G.D. Agarval, India egyik legismertebb környezetvédelmi aktivistája a Gangesz megmentéséért harcolt.

Agarval június 22-én kezdte meg az éhségsztrájkot az észak-indiai Haridvárban azért, hogy a kormány hozzon törvényt a Gangesz védelmére, és álljon le a folyóra tervezett, a víz természetes áramlását akadályozó vízerőművek építésével. Narendra Modi miniszterelnöknek augusztusban írt levelében azzal fenyegetőzött, hogy haláláig éhségsztrájkol, ha a kormány továbbra is tétlen marad a Gangesz védelmében.

A folyó partján fekvő Risikesben halt meg szívleállásban egy nappal azután, hogy erőszakkal kórházba szállították, mivel már vizet sem volt hajlandó magához venni.

A miniszterelnök 2014-ben egyebek között azzal az ígérettel került hatalomra, hogy megtisztítja a 400 millió ember által használt, de egyre szennyezettebb 2525 kilométeres folyót. A kormányfő 2015-ben elindított egy agyondicsért ötéves tervet a Gangesz rendbetételére, de környezetvédők szerint a tervből nem lett semmi – tudósít az MTI.

Egy tavaly decemberi számvevőszéki vizsgálat is tervezési és gazdálkodási hiányosságokat állapított meg, és azt, hogy három év alatt csak a tervezett összeg egynegyedét költötték el. Helyi aktivisták szerint Agarval halálával a Gangesz védelméért folytatott harc egyik legjelentősebb alakja távozott.

Illusztráció: DEBAJYOTI CHAKRABORTY / NURPHOTO

Ajánlott videó

Olvasói sztorik