Belföld

Sem nyugdíjkorrekció, sem nyugdíjprémium nem lesz az idén

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Nem várható évközi nyugdíjemelés novemberben, és nyugdíjprémium sem lesz az idén – írta meg a Népszava szerdán Katona Tamásra, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának szakértőjére hivatkozva. A Pénzügyminisztérium korábbi államtitkára a lapnak arról beszélt, hogy a költségvetésből, az adótörvényekből és a makroadatokból lehet következtetni arra, miként alakul a következő évi infláció, és egyelőre ezek egyike sem készült még el, Varga Mihály pénzügyminiszter mégis közölte: a januári emelés „mértéke az éves várható inflációval megegyezően 3,2 százalék körül alakulhat”.

Januárban 6 százalékkal emelkedett az ellátások mértéke, az infláció pedig 4 százalék alatt van. Az augusztusi inflációs adat 3,4 százalék lett éves bázison, részben az idényáras (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) élelmiszerek, illetve a benzinárcsökkenés miatt. Szeptembertől viszont emelkedhet a pénzromlás, a decemberi infláció már 5 százalék fölött lesz, de az év egészét nézve nem haladja meg a 6 százalékot, visszamenőleges nyugdíjkorrekció novemberben ezért az idén nem várható.

Katona Tamás szerint a nyugdíjprémiummal hasonló a helyzet, mert ugyan 4 százalékos gazdasági növekedéssel számolt a költségvetés, ennek a fele sem jött össze. A nyugdíjprémiumnak pedig az a feltétele, hogy a GDP legalább 3,5 százalékos növekedést mutasson.

A szakértő felidézte, hogy a 2011-es, vegyesről a tisztán árkövető indexálásra áttérés jelentősen rosszabb helyzetbe hozta az időseket. Mint ismert, korábban a januári nyugdíjemelés, illetve a novemberi korrekció lehetséges mértékét a bérek emelkedése, és az infláció alapján számolták ki. Ha ez most is így lenne – mondta -, akkor a 10 százalékos átlagos béremelkedés mértékét és a nagyjából 5 százalékos inflációt fele-fele arányban alkalmazva a 6 helyett 7,5 százalékos nyugdíjemelést kaptak volna az idősek. A néhány százalékos különbség egy-egy évben – mint mondta – nem olyan sok, de 15 év alatt már jelentős veszteséget okozott. Ez abból is látszik, hogy míg korábban 75 százalék volt a nyugdíjak helyettesítési értéke, vagyis a korábbi bérhez viszonyított mértéke, most ez 60 százalék alá ment. Katona Tamás emlékeztetett, hogy

az átlagnyugdíj összege 230 ezer forint, de több mint 1 millió idős ennél kevesebb pénzből él. 

Frissítünk!

A Pénzügyminisztérium a Facebookon reagált arra, hogy a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának szakértőjére levezette, miért nem lehet sem évközi nyugdíjkorrekcióra, sem nyugdíjprémiumra számítani az idén. A tárca rögzítette: „a nemzeti kormány megbecsüli a nyugdíjasokat, háborús időkben is tartja az ígéretét: tavaly 18,5 százalékkal, idén 6, jövőre pedig várhatóan további 3,2 százalék körüli mértékben emeli a nyugdíjakat”.

 

Szerintük a Népszava „szintet lépett” azzal, hogy a nyugdíjemelés ügyében Katona Tamás közgazdász nyilatkozatát közölte, mert, mint fogalmaztak, ő „éppen akkor volt hivatalban a baloldali kormány pénzügyminisztériumi államtitkáraként, amikor elvették a 13. havi nyugdíjat”. A ma 75 éves Katona 2004 és 2010 között többször is volt a Pénzügyminisztérium államtitkára hosszabb-rövidebb ideig. A tárca a Népszava cikkének állításait „hangulatkeltésnek” minősítette, azonban nem cáfolta, sőt részben meg is erősítette.

 

Azt írták többek között, hogy a nyugdíjtörvény alapján akkor szükséges nyugdíjkiegészítés, ha az első 8 hónap adatai alapján az éves infláció várható mértéke meghaladhatja a januári nyugdíjemelés mértékét. Mivel az éves inflációt 3,7 százalék körülire prognosztizálják, szerintük a nyugdíjak reálértéke nemhogy csökken, hanem emelkedik. Azt, hogy a nyugdíjtörvény alapján nyugdíjprémiumot nem fognak fizetni, szintén nem cáfolta a tárca, mivel az a 3,5 százalékot meghaladó gazdasági növekedéshez és az államháztartási egyenlegcél teljesüléséhez van kötve.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik