Az Észak-Kínában lévő Sanhszi tartomány Yangquan városának régészei egy nyolcszög alakú síremléket tártak fel, amelynek falfestményei a Dzsingisz kán leszármazottai által uralt Kínában, több mint hét évszázaddal ezelőtt keletkeztek. A sír piramis alakú tetejét a nap, a hold és a csillagok képe díszíti, az egyik – mai szemmel igencsak morbidnak tűnő – falfestmény pedig azt a jelenetet rögzíti, amelyben
A sírtömböt határoló falak közül hetet fednek freskók, a nyolcadikon a bejárat kapott helyet. Meglepő módon azonban emberi maradványokat nem leltek a tudósok, ezzel együtt tudni vélik, kinek a végső nyughelyeként emelték az építményt: a nyugati falon lévő festményen ábrázolt házaspár vehette azt „birtokba” a halála után. Az ásatás részleteit az angol nyelvű Chinese Cultural Relics szaklap hasábjain osztották meg a közvéleménnyel a feltárásban résztvevő szakemberek.
A festmények számos érdekes részlettel szolgálnak Kína mindennapjairól a mongol uralom alatt. Látunk zenészeket előadás közben, megszemlélhetjük a teakészítés szertartását, emberekkel és árukkal megrakott tevék és lovak tűnnek fel, azaz a hétköznapok és az ünnepélyes alkalmak is megjelennek.
A gyerek vagy a nagyi haljon meg?
Jellemző, hogy a festményeken egyes emberek a hagyományos kínai öltözékek helyett mongol módit viselnek, az egyik freskón például a tevét vezető férfi egy négykarimájú puha kalapot, amely – írják kutatási beszámolójukban a régészek – „az északi nomád törzsek tradicionális fejfedője” volt a korban. Az öltözködésnek azonban nem pusztán etnikai vagy a divat által diktált, de társadalmi, sőt hatalmi jelentősége is volt.
A mongol hódítók 1314-ben öltözködési előírásokat vezettek be a faji elkülönítés jegyében: a han etnikumhoz tartozó kínai tisztviselőknek kerekgalléros felsőruházatot és redőzött kalapot kellett felvenniük, a mongol tisztviselők azonban hosszú ujjasokat és négykarimájú puha fejfedőt vettek magukra.”
– fejtegetik a tudósok.
A festmények közül kettő mélyebb értelmezésre enged lehetőséget annál, mint ami első pillantásra látszik, s kizárólag a kínai kultúrát ismerve helyezhető el megfelelő kontextusban. Igen népszerű történetek verzióiról van ugyanis szó, amelyek széles körben elterjedtek Kínában.
Az egyikben Kuo Jü és felesége apró gyermekük mellett a férfi beteg édesanyjáról is gondoskodnak, ám mivel se pénzük, se ételük nincs elegendő, választaniuk kell, hogy az önellátásra képtelen hozzátartozók közül kiről mondjanak le. Úgy döntenek, élve eltemetik a fiukat, így talán képesek lesznek ételt és gyógyszert venni Jü beteg édesanyjának. El is kezdik kiásni a sírgödröt, de csodába illő fordulat történik: rengeteg aranypénzt találnak, a felsőbb hatalmak jutalmaként, amiért gondoskodnak a magatehetetlen idős hölgyről.
Egy másik freskó Jüan Jüe történetét eleveníti meg: a gyermekét, aki mindent elkövet, hogy elérje, illő tisztelettel bánjanak a nagyapjával. A sztori szerint éhínség sújtja a környéket, így a fiú apja elhatározza, hogy Jüe nagyapját kiviszi a vadonba, és sorsára hagyja, így a család többi tagjának marad némi esélye, hogy túlélje a vészterhes időket. Jüe azonban tiltakozni kezd, és a nagypapát talicskával szállító apja után ered, kijelentve, hogy
Az apa erre megenyhül, és a család valahogy átvészeli az éhínséget.
Gondoskodás az idősekről
Bár e történetek igen sanyarú képet festenek a kínai hétköznapokról – talán ez sem véletlen, hiszen tudvalevő, hogy a mongol hódítók igen súlyos adókat vetettek ki a népre, különösen az utolsóként igába hajtott dél-kínai területeken –, tulajdonképpen egy ősi erényt hirdetnek: a szülőtisztelet előtt hajtanak fejet, azt hangoztatva, hogy meg kell adni a méltóságot a szülőknek és nagyszülőknek, gondoskodni kell róluk, ha már ők nem képesek erre.
Az ehhez hasonló mesék, erkölcsi példázatok igen népszerűek voltak, s évezredeken keresztül áthatották a kínai kultúrát, miként ez az Alan K. L. Chang és Sor-hoon Tan által szerkesztett Filial Piety in Chinese Thought and History (Routledge, 2004) című kötetből is kiderül.
A korai kínai bölcselők csaknem egyértelműen foglalnak állást a xiao, azaz a gyermeki jámborság, a szülőtisztelet etikai fontossága mellett
– állítja Chang, a szingapúri Nanyang Műszaki Egyetem professzora, valamint a kötethez írt bevezetőt jegyző szerzőtársa, Tan, a Szingapúri Nemzeti Egyetem professzora.
„Az erkölcsös magatartás számos formája közül a xiao a legelső, miként ezt egy jól ismert kínai közmondás is leszögezi
– húzzák alá.
Sárkányok támadása
A hagyományokhoz való ragaszkodásnak a mongol uralom alatt a szokásosnál is nagyobb jelentősége lehetett az alávetettek számára. Mint ismeretes, az invázió Dzsingisz kán uralkodása legelején, 1205 és 1207 között kezdődött, és több mint hét évtizeden át zajlott, a mongol Jüan-dinasztiát Dzsingisz unokája, Kubiláj kán alapította meg 1271-ben, majd 1279-ben a Déli Szung ellenállásának letörésével fejeződött be a hódítás: a mongolok voltak az elsők, akik kívülről teljes egészében uralmuk alá tudták hajtani Kínát és uralkodói dinasztiát alapíthattak.
A mongolok első és végül utolsó fővárosa Sangtu volt, amelyről – Xanadu néven – a Kubiláj idején Kínába látogató, sőt magas hivatalt vállaló Marco Polo adott színes és az európai országok számára hihetetlen pompáról és fejlettségről tanúskodó híradást. A később a mai Pekingbe áthelyezett birodalmi központ a felkelők elől Sangtuba menekülő utolsó Jüan-császár, Huj Cung végső erőssége lett, mielőtt a Ming-dinasztiát 1368-ban megalapító Hung-vu vezette csapatok el nem foglalták és le nem rombolták.
A mongol uralom ideje részben egybeesett az úgynevezett kis jégkorszakkal, amelynek következtében Európa és Ázsia nagy területein is visszaesett a hőmérséklet, és számos időjárási anomáliának estek áldozatul az akkor élők. Bár a külkereskedelmi kapcsolatok erősödésének köszönhetően alapvetően virágzott a gazdaság, a lakosságot számos árvíz és éhínség sújtotta, derül ki egyebek mellett a Timothy Brook, a Brit-Columbiai Egyetem történészprofesszora e korszakról szóló könyvéből (The Troubled Empire: China in the Yuan and Ming Dynasties, Belknap Press, 2013).
Ha e feljegyzésnek nem is tulajdoníthatunk hitelt, az mindenesetre árulkodó, hogy a Jüan-dinasztia utolsó évtizedeiben megszaporodtak a vidék szenvedéseiről és nyomorúságos körülményeiről szóló panaszok.
Sárkányok nem, csak tanulságos életképek tűnnek fel a mongolok vezette Kínáról az eredetileg 2012 áprilisában felfedezett síremléken – a kutatás tudományos beszámolója kínai nyelven 2016-ban, angolul nemrég látott napvilágot –, amely azonban így is beszédes hírmondója egy az ázsiai birodalom történetében ritka, kulturálisan és gazdaságilag egyaránt nyitott időszaknak.
Illusztráció: Wikipedia
