A petefészekrák a hatodik leggyakoribb rosszindulatú betegség a nők körében az egész világon, Európában körülbelül 60000 embert diagnosztizálnak évente – írja a Magyar Rákellenes Liga. A petefészekrákos nők közel 75%-a hal meg évente ebben a betegségben. Figyelembe véve az érintettek számát a nőgyógyászati daganatok közül a petefészekrák a leggyakoribb halálok. Ennek az aggasztó statisztikának leginkább az áll a hátterében, hogy a petefészekrákot ritkán találják meg korán, még az első stádiumban, hiszen ilyenkor alig ad tünetet, később pedig már az áttétekkel sokkal nehezebb kezelni.
![Több ezer nő életét mentheti meg ez az új felfedezés 1](https://s.24.hu/app/uploads/2016/09/povarianca-e1473159181345.png)
Az új módszerrel első stádiumot is fel lehet ismerni
A Brit Tudományos Fesztiválon most egy kutatónő, a Hulli Egyetemen dolgozó Dr. Barbara Guinn bejelentette, hogy kutatócsoportja talált egy olyan biomarkert, amivel a petefészekrák sokkal előbb felfedezhető. A legnagyobb probléma jelenleg a betegséggel kapcsolatban az, hogy nem létezik megbízható módszer a diagnosztizálására, korai szakaszban általában csak véletlenül veszik észre. Ezen segíthet most a brit doktornő felfedezése.
Az nem újdonság, hogy egyes fehérjék képesek biomarkerként, azaz objektíven mérhető jelzőanyagokként viselkedni, amelyek jelenléte felhasználható bizonyos betegségek kimutatására vagy egy betegség prognózisára. A petefészekrák is ilyen, Dr. Guinn pedig talált egy fehérjét, ami hatékonyan jelzi, ha a petefészekben már jelen vannak a rákos sejtek.
90 százalékos lehet a túlélési esély
“A petefészekrákot általában a hármas stádiumban ismerjük fel, amikor a rák már átterjedt a test más területeire, ennek pedig közvetlen hatása van a beteg túlélésére” – írta egy sajtóközleményben Dr. Guinn. “A hármas stádium 20 százalékos túlélési esélyt jelent. A korai felismeréssel ez az esély azonban drámaian megnövelhető, nagyjából 90 százalékosra.”
A tudományos tanulmány még nem jelent meg Dr. Guinn kutatásáról, a csapata most azon dolgozik, hogy rájöjjön: kimutatható-e ez a fehérje a vizeletből is. Ha igen, az azt jelentené, hogy egy terhességi teszthez hasonló módszerrel megállapítható lenne már a petefészekrák nagyon korai stádiuma is.