Az opera népszerűsége óriási volt a 18. század végén, a legtöbb nyugat-európai országnak ekkor már jellegzetes, saját operakultúrája, ünnepelt szerzői voltak. Magyarországra megannyi más vívmányhoz hasonlóan ez is késve érkezett meg, az első magyar nyelvű operát csak 1793-ban mutatták be Budán.
A Pikko hertzeg és Jutka Perzsi címmel színpadra állított darab egyébként nem tekinthető teljesen a magyar kultúra önálló termékének, alapjául ugyanis egy magyar földön is jól ismert német nyelvű énekes játék szolgált. Az 1790-ben Kelemen László alapította Nemzeti Játszó Társaság előadásához azonban verses fordítás-átirat és saját, Chudy József szerezte – a fennmaradt bírálatok szerint egyébként a Varázsfuvola hatását erősen tükröző – zene is íródott, így a cselekményen kívül sok minden nem emlékeztetett az eredeti darabra.
Végre magyarul
A bemutatót 1793. május 6-án tartották, és noha egyes osztrák lapok azt jósolták, hogy a nézőtér kongani fog az ürességtől, dugig telt ház fogadta a színpadra lépőket. Az előadás persze politikai esemény is volt: az első magyarul megszólaló dalnál tapsvihar, ujjongás tört ki, a függöny legördülte után pedig
Az operát egy év alatt egy tucatszor adta elő a társulat, hatalmas sikerrel, az „áriákat” országszerte ismerték és énekelték.
Kicsit bugyuta
A plakátokon „ujj szomorú víg opera” meghatározással szereplő mű cselekménye valóban igyekezett egyszerre megnevettetni és megríkatni a nézőket. A két szerelmes főhős, Pikkó herceg és Jutka Perzsi nem lehetnek egymáséi, mert a lányt apja, Gömböc, a tatár kán nem engedi a kalmük herceghez feleségül menni.
Gömböc és Pikkó a csatamezőn igyekeznek elrendezni a vitát, előbbi meghal, mire lánya öngyilkos lesz, Pikkó pedig bánatában cukrozott mandulával eszi magát halálra. Végül aztán különösebben nem részletezett módon mindenki feltámad és boldogan élnek, míg újra meg nem halnak.
Az opera kottája sajnos elveszett, pedig Verseghy Ferenc kritikája szerint „Chudy úrnak muzsikája oly jó, hogy akármelyik orchesterbe beillene”. A szövegkönyv viszont ránk maradt, így kitörölhetetlenül a magyar kultúra részévé váltak például Gömböc és Pikkó szóváltásának sorai:
-Hallgass, szépen kérlek! S most már elég legyen mert megüstökölek, s néked lésszen szégyen.”
– Engem? Oh te gazság! Te vérszopó kuvasz!
Besúgó
A szöveg írója, Szalkay Antal nemesi származású katonatiszt, aki íróként és műfordítóként is tevékenykedett, egy időben pedig bizalmi állásban, magántitkárként szolgálta Sándor Lipót nádort.
Noha sorai akkor és ma is derültséget keltenek, szerzőjük inkább tragikus és a magyar történelemre sajnálatos módon jellemző figura. Szalkay ugyanis az iratok szerint – miközben a pesti ellenzéki körök egyik hangadója, forradalmi röpiratok terjesztője volt – „másodállásban” az osztrák titkosrendőrség szorgalmas besúgójaként is tevékenykedett.
Mivel a fennmaradt iratok igen hiányosak, nem tudjuk, hogy pontosan kiről és mit jelentett Szalkay, de egyesek szerint ő lehetett, aki Sehy Ferenc komédiást és császári ügynököt „beépítette” az ellenzéki körökbe. Sehy volt az egyike azoknak, akik a rendőrséget Martinovics Ignác és társai nyomára vezette. Az operáról oly szép szavakat író Verseghy Ferencet is a „Martinovics-összeesküvésben” való részvétel vádjával ítélték előbb fejvesztésre, majd büntetésének enyhítése után várfogságra.
Illusztráció: Buda 1761-ben/Wikipedia
