Tudomány az élet nagy kérdései

Egy emberi év tényleg hét kutyaévnek számít?

Sok kutyatartó szereti emberi tulajdonságokkal felruházni kedvencét. Éppen ezért beszélnek sokan kutyaévekről, ha meg akarják határozni állatuk életkorát.

Bár elsőre furcsának tűnhet az átszámítás, az állatok életkorának megállapítása nagyon hasznos az állatorvosok számára – írja Jesse Grady állatorvos az IFLScience-en, hiszen a szakértők így képesek felmérni, hogy milyen életkorspecifikus gondozásra és vizsgálatokra van szükségük a kutyáknak.

A legelterjedtebb mítosz szerint 1 emberi év 7 kutyaévnek felel meg.

Az elképzelés hátterében az állhat, hogy megfelelő ápolás mellett egy közepes méretű kutya nagyjából hetedannyit él, mint egy ember. A helyzet viszont ennél jóval összetettebb: az állatok más ütemben érnek, mint mi. Ráadásul nem minden kutya közepes méretű, így a hétéves mítosz messze nem tökéletes.

Az ebek igen változatos módon öregednek, a kulcs pedig az, hogy milyen jellegzetességekkel rendelkezik az érintett fajta. A nagyobb kutyák például átlagosan rövidebb ideig élnek, mint a kicsik. Emellett az érintett példány tápláltsága és testtömege szintén fontos faktor.

Érdemes azt is kiemelni, hogy az orvostudományhoz hasonlóan az állat-egészségügy is sokat fejlődött az elmúlt évtizedek során, így napjainkra sokkal kifinomultabb módszerekkel lehet megállapítani, hogy pontosan milyen életkorban is jár egy eb.

Kép: Pixabay

Az Amerikai Állatkórházak Szövetségének irányelve alapján az állatorvosok hat kategóriába sorolják a kutyákat: a kölykök, a fiatalok, a felnőttek, az érettek, az idősek és az öregek csoportjába. Mindegyik kategóriának megvannak a maga jellegzetességei. Ezen rendszerrel sokkal precízebben lehet meghatározni egy eb korát, mintha az évekből próbálnának kiindulni.

Ha az ember tényleg kíváncsi arra, hogy hány emberi évet élt a kutyája, ezen besorolással akár maga is képes többé-kevésbé pontosan megállapítani. A legtöbb nagyobb egyed például megközelítőleg egyéves, az ember pedig nagyjából húszéves koráig nő. Az Amerikai Állatkórházak Szövetsége a macskákra is kiadott hasonló irányelvet, bár az ő esetükben jóval kisebb eltérések vannak az egyes fajták között.

AZ ÉLET NAGY KÉRDÉSEI

Mindig is foglalkoztatott valami, amire nem találtad meg a választ, esetleg nem volt időd utánajárni? Küldd el nekünk, és mi választ adunk az élet nagy kérdéseire.

Kövess minket rendszeresen, lehet, hogy a te kérdésed lesz a következő?!

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik