Tudomány zöldövezet

A magyarok is csodára képesek egy liter benzinnel

Londonban jártunk, a Queen Elizabeth Olympic Parkban megtartott Make the Future Live energetikai fesztiválon. A rendezvény legfőbb látványossága az idén 34. alkalommal megszervezett Shell Eco-marathon volt, amin idén három magyar csapat is részt vett.

A Shell Eco-marathonon fő- és középiskolás csapatok mérik össze tudásukat saját építésű járműveik segítségével. A kihívást minden évben három helyszínen, Amerikában, Európában és Ázsiában szervezik meg. A verseny célja, hogy az autók a lehető legnagyobb távot tegyék meg 1 liter üzemanyag vagy 1 kilowatt villamos energia felhasználásával. A rendezvény komoly múltra tekint vissza: az első versenyt 1985-ben tartották meg 25 csapattal, igaz, a Shell amerikai dolgozói

már 1939-ben rendeztek egy hasonló, barátságos versenyt.

A csapatok idén prototípus és városi koncepció kategóriában indulhattak – előbbi osztályban a hatékonyságon, utóbbiban a praktikus tervezésen van a hangsúly, ráadásul az autókat még energiatípus szerint is csoportosítják. A tervek szerint jövőre egy újabb osztály is indítanak, ahol autonóm járművekkel lehet majd szerepelni. Idén ebben a kategóriában egyelőre csak egy bemutatófutamot szerveztek.

A KSZC Kandó Kálmán Szakgimnázium járműve  – Forrás: 24.hu

Az energiatakarékosság persze azt is jelenti, hogy a maratonon induló járművek nem túl kényelmesek, és igazán gyorsnak sem lehet nevezni őket. A körök bizonyos pontjain az autókat például egyszerűen hagyják gurulni, a prototípus kategóriában pedig a pilóták gyakorlatilag fekvő helyzetben vezetik a járművet – cserébe viszont ezek a gépek valóban lenyűgözően energiatakarékosak.

A jelenlegi rekord 3771 kilométer egyetlen liter üzemanyaggal, ami lazán a Budapest és Dublin között lévő távolság kétszeresét jelenti.

EZ MÉG NEM A FORMA 1

A verseny során a csapatoknak 15 kört kell menniük a nagyjából 1 kilométer hosszú pályán a megszabott üzemanyag-, illetve energiamennyiség felhasználásával. Mindezt úgy, hogy tartaniuk kell az átlag 25 kilométer per órás sebességet – a városi kategóriában ráadásul még egy megállást is közbe kell iktatni, hogy ilyen módon szimulálják a városi környezetet. Minden csapatnak négy próbálkozása van, a megmérettetés végén pedig a legjobb eredmények között zajlik a „küzdelem”.

Együtt a fiatal elmék és a járműveik – Forrás: Shell

Az idei Shell Eco-marathonra 24 ország 143 csapata nevezett, köztük három magyar. 100 csapat a prototípus, 43 pedig a városi koncepció kategóriában indult, az idei legnagyobb kihívást pedig az új pálya, illetve a rekkenő hőség jelentette – utóbbi Londonban még mindig nem számít megszokottnak.

A prototípus kategóriát végül a Saint Joseph La Joliverie Középiskola csapata, a Microjoule-La Joliverie nyerte 2324 kilométerrel. A városi koncepció osztályban szintén egy francia jármű végzett az élen, a Toulouse-i Paul Sabatier Egyetem INSA de Toulouse csapata 188 kilométert tett meg a pályán.

MAGYAR EREDMÉNYEK

A versenyen idén három magyar csapat is indult. A Debreceni Egyetem DE MFK TEAM csapata és a kecskeméti KSZC Kandó Kálmán Szakgimnázium Kandó Electric csapata prototípus osztályban próbálta ki magát, míg a győri Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata városi kategóriában nevezett.

A Debreceni Egyetem járműve – Forrás: 24.hu

A Debreceni Egyetem idén harmadik alkalommal versenyzett, és a 98 kilométer per kilowattos eredménnyel a 29. helyen zárt – az idei megmérettetés ráadásul különösen izgalmas volt számukra, ugyanis az egyik tesztkör során ütköztek egy másik autóval. A KSZC Kandó Kálmán Szakgimnázium ezzel szemben már a nyolcadik versenyén szerepelt, ahol ezúttal a 13. helyet sikerült megcsípniük.

A legtapasztaltabb magyar csapat, az idén 14x versenyző Széchenyi István Egyetem pedig a 6. helyen zárt a városi koncepció kategóriában.

A Széchenyi István Egyetem járműve – Forrás: 24.hu

Mindez igen komoly eredmény, legalábbis annak fényében, hogy a versenyen olyan egyetemóriások vettek részt, mint az Imperial College London, a University College London, a Birminghami Egyetem, a Torinói Műszaki Egyetem, a Milánói Műszaki Egyetem,  a Dán Műszaki Egyetem, a Twentei Egyetem, az Aix-Marseille Egyetem, a Müncheni Műszaki Egyetem vagy a Liège-i Egyetem.

Talán mondanunk sem kell, hogy a magyar csapatok – akár anyagi okok, akár a tesztlehetőségek szűkössége miatt – hátránnyal indulnak ezekkel az intézményekkel szemben. A KSZC Kandó Kálmán Szakgimnázium középiskolás diákjainak ráadásul egy olyan mezőnyben kellett helyt állniuk, ahol többségében egyetemi hallgatók versenyeznek.

A magyar tanulók tudására és lelkesedésére viszont nem lehet panasz.

A diákok szabadidejüket nem kímélve finomítják a járműveket, a KSZC Kandó Kálmán Szakgimnázium csapatánál például előfordult, hogy a diákok az iskolában aludtak a fejlesztési időszak alatt – igyekezetből tehát nincs hiány. A Széchenyi István Egyetem csapata pedig már azt tervezi, hogy jövőre elindul az új, autonóm kategóriában is. Az ehhez szükséges jármű fejlesztése már tavaly megkezdődött.

Galéria
A Debreceni Egyetem DE MFK TEAM

A nehézségek ellenére egy ilyen verseny természetesen remek lehetőség a magyar diákok számára, hiszen a fejlesztés során olyan tudásra tehetnek szert, melyet egyéb tanulmányaik során nem feltétlenül sajátíthatnak el. A Shell Eco-marathonon való versenyzés és a felkészülés ráadásul arra is alkalmas, hogy a csapatok más egyetemekkel és iskolákkal, illetve különböző partnerekkel is felvegyék a kapcsolatot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik