Tudomány zöldövezet

Készüljön: este jön az ítéletidő

Ha valaki azt hitte, zavartalan hetet tölthet a Balatonnál, nagyot tévedett: szerdán rengeteg eső és 20-25 fok lesz, miközben keleten marad a nyár. Igaz, zivatarokkal tarkítva.

A hétvége csak azoknak alakult jól, akik nem a kánikulát kedvelik és egy kis esőtől sem riadnak meg, de vasárnap azért országszerte már inkább a nyárban érezhettük magunkat.

Légörvény után a front

A galibát okozó hidegfront kelet felé hagyta el Magyarországot, de hétfőn még visszaköszönt:

A front lelassult a Fekete-tenger nyugati medencéje fölött, és ott egy önálló hideg légörvényt hozott létre, Romániát kiadós esővel árasztotta el, hazánk délkeleti tájain pedig 20 fokra hűtötte a levegőt. Hétfőn mintha két évszak lett volna jelen az országban

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

A hideg légörvény, más néven hidegcsepp minden nyaraló rémálma, egy örvénylő ciklon öregedésével kialakuló időjárási jelenséget takar – itt olvashat róla közérthetően. Ami viszont ma minket elér, az egy igazán friss, mondhatjuk úgy is, frissítő hidegfront lesz.

Ősz és nyár szerdán is

Jelen számítások szerint este 22 óra körül lépi át a határt Ausztria irányából.

Nyomában bőséges csapadékot kapunk, a nyugati országrészben és a délkeleti megyékben 30-40 mm is eshet, a zivatarok környékén erős, 75 kim/órát meghaladó széllökésekre számíthatunk. Ahol felhők és eső, ott nyilván lehűlés is várható, ez most elsősorban a nyugati területeket érinti.

A Dunántúlon 20-25 fok, az osztrák határ közelében 20-21 fok lesz a maximumhőmérséklet szerdán, miközben keleten marad a nyár.

Csütörtökre aztán el is hagyja kishazánkat, ettől kezdve nagy lépésekkel jön vissza a nyár.

A részletek

Nézzük a részleteket a Kiderül.hu előrejelzése alapján:

Kedden

  • a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható, de a Tiszántúlon felhősebb égkép valószínű kevesebb napsütéssel.
  • Szórványosan – a Duna mentén nagyobb számban, az északkeleti megyékben pedig kissé kisebb eséllyel – kell záporra, zivatarra számítani a déli óráktól kezdve.
  • A jellemzően gyenge vagy mérsékelt szél csak zivatarok környékén erősödhet meg átmenetileg.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 25 és 30 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok várható.

Szerdán

  • Nyugat, északnyugat felől átmenetileg mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Hajnaltól kora délutánig a Nyugat- és Észak-Dunántúlon többfelé várható eső, helyenként zivatar, másutt záporok, zivatarok alakulnak ki.
  • A szél északnyugatira fordul, és többfelé megerősödik, zivatar környékén viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 27 fok között alakul, de az Alföldön 28, 30 fok is előfordul.

Csütörtökön

  • Reggelre jórészt megszűnik a csapadék, és napközben már gomolyfelhős, napos idő várható.
  • Legfeljebb néhol lehet futó zápor.
  • Az északnyugati, nyugati szél megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között várható.

Pénteken

  • Többórás napsütés várható, csak időnként növekszik meg a gomolyfelhőzet.
  • Néhol zápor, zivatar lehet.
  • A nyugati, északnyugati szelet erős széllökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű.

Szombaton

  • Napos, gomolyfelhős idő várható.
  • Csupán néhol – főként északkeleten – lehet záporeső, zivatar.
  • Az északnyugati szél nagy területen megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között alakul.

Vasárnap

  • Eleinte napos, gomolyfelhős időre számíthatunk, majd nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet.
  • Néhol zápor, zivatar előfordulhat.
  • Általában mérsékelt marad a légmozgás, de északkeleten megélénkül az északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között valószínű.

(Kiemelt kép: MTI/Varga György)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik