Alig több mint egy hónappal a Habsburg-ház trónfosztása után, bő három héttel a sikeres tavaszi hadjáratot követően a Görgei Artúr vezette honvédsereg 1849. május 21-én visszavívta Buda várát, felszabadította az ország fővárosát. Hosszú évszázadok után Magyarország olyan önálló, független országgá vált, területéről – egy kisebb nyugati rész kivételével – kiűzte az ellenséges katonaságot.
Ennek emlékére 1992-től május 21. a magyar honvédelem napja, a 169 évvel ezelőtti események dicsőségről, hibákról, lovagiasságról és értelmetlen, lelkiismeretlen terrorról mesélnek. Sőt, még annak magyarázatához is közelebb visznek, miért nem koccint sörrel magyar ember.
Budavár ostromáról Dr. Hermann Róbert történésszel, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettesével beszélgettünk.
Bécs vagy Buda?
Az utókor emlékezetében dicsőségessé emelkedő tavaszi hadjárat Komáromnál az osztrák főerők megfutamításával ért véget 1849. április 26-án. Teljes volt a siker, ez számított a hadmozdulat előre meghatározott, végső célja. A politikai és katonai vezetésnek azonban újabb komoly kérdésre kellett választ adnia: hogyan tovább?
Egyesek üldözték volna az osztrákokat és Bécs bevételével tették volna véglegessé a harc kimenetelét, míg mások – Kossuthtal az élen – Buda várának visszavétele mellett kardoskodtak.
Budán ötezer fős helyőrség maradt Heinrich Hentzi vezérőrnagy vezetésével. A függetlenség kikiáltása és az ország felszabadítása után jogos igény volt a főváros visszaszerzése, illetve több érv szólt a Buda, mint a Bécs elleni támadás mellett
– mondja a 24.hu-nak Hermann Róbert.
A komáromi haditanács Buda mellett döntött többek közt Görgei Artúr tábornok támogatásával, aki később mégis elpocsékolt időként, „stratégiai baklövésként” jellemezte az akciót. Itt érdemes azonban megjegyezni, hogy a modern hadtudomány álláspontja szerint 1849 tavaszán honvédseregünknek nem lett volna esélye meghódítani a császárvárost. Illetve a megelőző év eseményei azt is bizonyították, az osztrák haderő hatékonyságát nem befolyásolja, ha a Bécs ellenséges kézen van.
A honvéd hadsereg ráadásul igencsak leharcolt állapotban volt, főleg tüzérségi lőszerből szenvedtek hiányt és nem lehetett tudni, mikor érkezik utánpótlás. A létszám sem volt teljes, hiába várták régóta Bem délvidéki seregét, az nem érkezett meg: a tavaszi hadjáratot is 70-80 százalékos erővel vitték sikerre.
Minden Buda mellett szól
Nézzük hát az érveket, amelyik Buda mellett szól, az logikusan Bécs ellen és fordítva:
- Budát 5000, az övéiktől elvágott katona védte, mindenki arra számított, az ostromlók megjelenésével a helyőrség azonnal kapitulál.
- A magyarok 35-40 ezer honvédet tudtak volna Bécs alá küldeni, míg az addig szétszórtan küzdő osztrák erők a vereségek hatására egyesültek, a védelem így körülbelül 55 ezer főt számlált.
- Még a megfelelő muníció biztosítása esetén is az osztrák tüzérség legalább másfélszeres túlerővel rendelkezett.
- Az osztrákok nyugat felé saját erőforrásaik felé hátráltak, míg a magyarok éppen hogy távolodtak volna a sajátjaiktól.
- Ha Buda osztrák kézen marad, ugyanolyan károkat okozhat a magyar utánpótlási vonalakban, mint tette azt Komárom erődje a tavaszi hadjárat alatt az osztrákokkal
– sorolja a történész.
Egy szó, mint száz, a politikai és a katonai szempontok a magyar főváros visszavételét indokolták, és hiába vélték később a kortársak elpocsékolt időnek, ma is azt mondhatjuk: helyes döntés volt.
Alávaló tett
Honvédeink több mint 30 ezer fős serege május 4-én ért Buda falai alá, a fővezér Görgei első dolga volt levélben megadásra szólítani Heinrich Hentzit. Ebben külön kiemelte:
Ha pedig ön az úgynevezett Budavárának végsőkig való megvédésével összekötendi a Lánchíd megrontását, vagy Pestnek bombázását, honnét ön megegyezésünk folytán megtámadástól egyáltalán nem tarthat, s mely tett nyilván csak alávalónak lenne mondható, akkor önnek becsületszavamat adom, hogy a vár bekövetkezett megvétele után az egész várőrség kardra fog hányatni.
Az osztrák parancsnok válaszul azonnal lövetni kezdte Pest lakóházait. Két megdöbbentő kérdés vár itt válaszra: a maroknyi védő miért vállalta a reménytelen, csak halállal kecsegtető harcot, illetve miért támadtak védtelen civilekre?
Hentzinek személyes indoka volt az ellenállásra. 1848 őszén Péterváradon magyar fogságba esett, letartóztatták a szerb felkelőkkel való összejátszás vádjával, és Budára szállították. Csak azért nem állt bíróság elé, mert amikor januárban az osztrákok közeledésére kiürítették a várat, őt ott hagyták, a tábornok visszanyerte szabadságát.
Kezei alatt pedig galíciai ukránok és horvát határőrök szolgáltak, akik számára a kapituláció nehezen értelmezhető fogalom volt. A védelem gyenge pontját egy olasz zászlóalj jelentette, amely ugyan hősiesen kivette részét a védelemből, de a döntő rohamnál mégis a katonák „mediterrán életösztöne” bizonyult döntőnek.
Terrorbombázás
Megadásról tehát szó sem lehetett, ám Pest lövetését semmi nem magyarázza:
Nyugodtan nevezhetjük később született szóval terrorbombázásnak, egyedüli célja az értelmetlen pusztítás, félelemkeltés volt
– fogalmaz Hermann Róbert.
Nem volt egyedi eset, az osztrák katonaság 1848 tavaszán Krakkóban, nyáron Prágában, majd ősszel Lembergben alkalmazta, és több magyar városban is a szabadságharc alatt. Nemzetközi összehasonlításban a történész nem tud hasonló cselekedetre példát, igaz az sem volt általános, hogy valaki ellenséges területen találja magát ostrom alatt, a saját népét pedig azért senki nem löveti halomra.
Az ostrom 17 napja alatt folyamatosak voltak a terrorbombázások, a polgári hatóságok evakuálták az osztrák ágyúk által fenyegetett városrészt. A Városligetben hoztak létre szükségtábort, ami az egész szituáció drámaisága ellenére olyan volt, mint egy majális. Csak nem önkéntes és igencsak hosszúra nyúlt. Így is 70 civil esett áldozatul és számos Duna-parti épület pusztult el.
Magyar zászló Buda várán
Görgei és a teljes magyar vezetés annyira biztosra vette a kapitulációt, hogy Buda alá nem vittek magukkal ostromágyúkat. Amíg az osztrákok a Vízivárost és a folyó keleti partját lőtték, hadvezetésünk kétségbeesve igyekezett ostromeszközöket szerezni, az ütegek végül csak 16-án tudtak munkába állni. Hentzi eközben sokat tehetett volna saját helyzete javítására, ha civilek lövetése helyett a készülő magyar ostromállásokat veszi célba.
Ha így nézzük, Buda megvívása csak hat napot vett igénybe, május 16-21-éig tartott, de ha már a május 4-ei felvonulástól számolunk, akkor is a szabadságharc legrövidebb ostromát kapjuk. Elavult, gyenge erőd volt, de Hermann Róbert kiemeli: az osztrák vezérőrnagy értette a dolgát, fenti hibája ellenére is kihozta a védelemből a maximumot.
A nyugati falon ütött résen május 17-18. éjszakáján indult az első döntőnek szánt roham, de ezt még visszaverték. Május 21-én, hajnali három órakor azonban Nagysándor József I. hadteste áttört a falakon, miközben Aulich II. és Knezić III. hadteste északi és déli irányból támadta a kapukat.
A magyar győztesként is nagylelkűbb
A 64. életévében járó Heinrich Hentzi maga vezette szuronyrohamra katonáit, karddal kezében érte halálos lövés a Szent György téren. Budára 21-én hajnalban kitűzték a magyar zászlót, mi pedig azt kérdeztük a történésztől, Görgei beváltotta-e ígéretét, kardélre hányattatta-e az egész várőrséget?
Nem. Május 18-án ugyan parancsba adta, majd 21-én megismételte, hogy senkit ne hagyjanak életben, ám a honvédek ezt nem tartották be, a hadifoglyok utólagos kivégzése pedig senkiben fel sem merült. Görgei később így fogalmazott: Ausztria köszönje ezt azoknak, akik győztesként is nagylelkűbbek voltak nála
– mondja Hermann Róbert.
A lakosság bombázásáért felelősnek tartott tüzéreknek viszont nem volt kegyelem: a magyar honvédek nem kérdezték, hol teljesített szolgálatot, közülük igen sokakat lemészárolták. Parancsba sem kellett adni.
Hentzi is jobban járt így. Ott volt ugye a ’48-as péterváradi vád, most pedig civilek meggyilkolása, ismét Görgeit idézzük: halálos sebével elkerülte, hogy bitófára küldjem.
Sörrel koccintás
Ausztria természetesen hősi halottként ünnepelte, Ferenc József első magyarországi látogatásán 1852-ben személyesen vett részt Heinrich Hentzi szobrának avatásán a budai Szent György téren. Hatalmas ünnepséget tartottak, a Dísz téren sörpadokat állítottak fel, a vár területén csak úgy folyt a sör. A magyar szabadság hívei tökéletes megaláztatásként élték meg, de nem tehettek semmit.
Feltehetően ekkor vált a vereség, tehetetlen düh, elkeseredettség és megaláztatás egyik szimbólumává a sörrel való koccintás, ünneplés. A legújabb kutatások szerint innen származhat a nekibuzdulás, miszerint magyar ember sörrel nem koccint. Ebben a cikkben részleteztük:
(Kiemelt kép: Buda ostroma Than Mór festményén)
