Tudomány az élet nagy kérdései
Doctor holding defibrallator in hands going to send a shock

Hogyan találták fel a defibrillátort?

Lugosi Péter
Lugosi Péter

újságíró. 2018. 04. 21. 10:35

Manapság magától értetődőnek vesszük, hogy a leállt szív elektromos áram segítségével „bebikázható”. Pedig az áramütés gyógyító hatását csak a 19. század legvégén fedezte fel a tudomány, az első defibrillátor megjelenésére pedig közel 50 évet kellett várni.
Korábban a témában:

Az, hogy a leállt szív áram segítségével újraindítható, Jean-Louis Prévost és Frederic Batelli  igazolták 1899-ben – írja az AED.com. A svájci kutatók kísérleteikkel bebizonyították, hogy a kisebb áramütésekkel rendszertelen izomrángásokat, úgynevezett kamrai fibrillációt idézhetnek elő a kutyák szívében, a nagyobb áramütéssel pedig újra is indíthatják a szervet.

Az első defibrillátor, Claude Beck és James Rand, 1947 Forrás Bakken Múzeum

Az emberi alkalmazásra azonban közel fél évszázadot kellett várni. Az első dokumentált újraélesztést 1947-ben Claude S. Beck hajtotta végre egy rosszul sikerült operáció közben. Az amerikai szívsebész kutatásai során arra jutott, hogy a szív képes arra, hogy egy leállás után külső segítséggel ismét beinduljon. A szakértő ezért olyan eszközt kezdett el kidolgozni, amely képes áramot vezetni a szervbe.

Egy alkalommal Beck épp egy 14 éves fiút műtött, amikor megállt a fiatal páciens szíve. A sebész nem habozott, felhozatta a kórház alagsorából fejlesztés alatt álló találmányát, és kipróbálta a nyílt mellkassal fekvő fiún. Bár első használatra nem történt semmi, a második áramütés már elérte célját.

Beck eszköze meglehetősen kezdetleges volt, a sokk szívbe vezetéséhez fanyeles evőkanalakat használt.

Majdnem egy évtizednek kellett eltelnie, mire a kutatók komolyabb áttörést értek el a fejlesztésben.

Az első zárt mellkasos defibrillálást Paul Zoll mutatta be 1956-ban egy olyan eszközzel, melynek megalkotásán William Kouwenhoven amerikai mérnök az 1920-as évek óta dolgozott. A külső defibrillálás nemcsak biztonságosabb, de energiatakarékosabb is volt.

A következő jelentős előrelépés 1978-ban, az AED (automata külső defibrillátor) feltalálásával jött el. Az efféle eszközök meglehetősen könnyedén működésbe hozhatóak, így akár a laikusok is használhatják őket.

AZ ÉLET NAGY KÉRDÉSEI

Mindig is foglalkoztatott valami, amire nem találtad meg a választ, esetleg nem volt időd utánajárni? Küldd el nekünk, és mi választ adunk az élet nagy kérdéseire.

Kövess minket rendszeresen, lehet, hogy a te kérdésed lesz a következő?!

(Kiemelt kép: Thinkstock)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nikola Gruevski, Macedonia's prime minister, speaks during the 10th Bloomberg BusinessWeek European Leadership Forum, in London, U.K., on Tuesday, Nov. 23, 2010. The one day conference brings together key speakers from Government, Finance and International companies at City Hall, in London. Photographer: Chris Ratcliffe/Bloomberg via Getty Images
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.