Tudomány

A túl sok ülés árthat a memóriának

Egy új kutatás szerint a túl sok ülés a memória romlásához vezethet a középkorú és idősebb személyeknél.

A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) új vizsgálata szerint a szedentáris életmód, amely a túl sok ülést is magába foglalja, károsíthatja a memóriához köthető egyik kritikus agyi régiót – írja a  Live Science.

A korábbi kutatások már kimutatták, hogy a szedentáris életmód növeli a szívbetegség és a diabétesz kialakulásának, illetve a korai halál esélyét a középkorú és idős személyeknél. Az új tanulmányban a szerzők az alanyok agyának egészségét mérték fel.

A vizsgálat során a UCLA munkatársai arra jutottak, hogy a sok ülés a középső halántéki lebeny elvékonyodását eredményezheti.

Az érintett terület az új emlékek kialakításában játszik kulcsszerepet.

Az agy elvékonyodása a középkorú és idős alanyoknál a kognitív funkciók romlásával, illetve a demencia kialakulásával járhat.

A kutatásban a szakértők 35, 45-75 éves résztvevőt elemeztek. Az alanyoknak be kellett számolniuk arról, hogy mennyire aktív az életmódjuk, illetve hogy napi hány órát töltenek ülve. Ezután a csapat MRI segítségével mérte fel a résztvevők agyának egészségét.

Az adatok alapján kimutatható kapcsolat volt a fizikai aktivitás mértéke és a középső halántéki lebeny állapota között. A túl sok ülés például az érintett személy fizikai állapotától függetlenül a régió elvékonyodásával járt.

A résztvevők állításuk szerint napi 3-7 órát ültek. Az eredmények azt mutatják, hogy minden egyes üléssel töltött óra tovább vékonyította a középső halántéki lebenyt.

A kutatók tanulmányukban kiemelik, hogy további vizsgálatokra lesz szükség az összefüggés alaposabb megértéséhez. A szakértők például nem mérték fel, hogy milyen kapcsolat van az ülés közben tartott szünetek, illetve a tanulmányozott agyi régió egészsége között. Lehetséges, hogy a nem, a testtömeg és egyéb tényezők további befolyással bírhatnak.

(Kiemelt kép: Pixabay)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik