Tudomány

Már egyetlen álmatlan éjszaka is károsíthatja az agyat

Az alvás során lezajló egyik legfontosabb folyamat a méreganyagok kiürülése az agyból. Egy kutatás a közelmúltban felfedte, hogy már egyetlen álmatlan éjszaka is jelentősen elősegítheti a szennyeződések felhalmozódását.

A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent tanulmány szerint a kialvatlanság hatására olyan fehérje halmozódik fel az agyban, amely plakkot alkot az idegsejtek körül – írja a Business Insider. Az efféle lerakódás kapcsolatba hozható az Alzheimer-kórral.

A kutatók nem ismerik a rendellenesség pontos okát, a korábbi vizsgálatok azonban már kimutatták, hogy az Alzheimer-kórban szenvedők agyában szokatlanul magas a béta-amiloid fehérje szintje. A protein a nappali agyi aktivitás egyik mellékterméke, amely képes olyan lerakódásokká összeállni, melyek megzavarják az idegsejtek közti jelátvitelt.

Az új kísérletben a kutatók 20 egészséges alany agyát vizsgálták két alkalommal, először egy átaludt, majd egy kialvatlan éjszaka után. Az agy elemzéséhez pozitronemissziós tomográfiát (PET) használtak, amely képes mérni a béta-amiloid szintjét.

Az adatok alapján már egyetlen álmatlan éjszaka után is jelentősen megnőtt a béta-amiloid szintje az Alzheimer-kór által érintett agyi régiókban.

A fehérje ráadásul azon alanyok agyában is felhalmozódott, akik nem rendelkeztek a rendellenességhez köthető génnel.

Bár a kutatásban kevés résztvevővel dolgoztak, az eredmények így is igazolták, hogy az alvásmegvonás biológiai hatása már rövid távon is kimutatható. A szakértők azt feltételezik, hogy ezek az elváltozások ideiglenesek, és pihenéssel utóbb helyre lehet állítani az agy állapotát. A krónikus álmatlanság azonban rendkívül súlyos következményekkel járhat.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik