Tudomány

Új módszert találtak az idegen élet keresésére

A tervek szerint 2019-ben induló James Webb űrtávcső képes lesz analizálni az exobolygók légkörét. Az objektumok atmoszférájának elemzése azért kiemelten fontos, mert bizonyos gázok jelenléte az élet létezését bizonyíthatja.

Egy közelmúltban bemutatott tanulmány szerzői szerint az oxigén azonosítása remek módszer, hiszen a gáz mai tudásunk szerint az élet létezése mellett jelenhet meg nagy mennyiségben egy égitest légkörében. Ez persze nem jelenti azt, hogy más gázokat ne lenne érdemes keresni.

Ha az élet gyakori is a Világegyetemben, fogalmunk sincs arról, hogy vajon az élet fogja-e előállítani az oxigént

– mondta Joshua Krissansen-Totton, a Washingtoni Egyetem doktoranduszhallgatója és az új tanulmány vezető szerzője. A szakértő hozzátette, az oxigéntermelés biokémiája nagyon összetett, és rendkívül ritka lehet. Az anyag ráadásul a Földön jóval az élet kialakulása után gyülemlett fel.

Ezért Krissansen-Totton kollégáival a Föld múltját vizsgálva olyan gázkombinációkat keresett, melyek együttes megjelenése az élet erős bizonyítéka lehet. Jelenleg nincs olyan eszközünk, mellyel képesek lennénk kimutatni ezeket az anyagokat egy exobolygó légkörében, a 2019-ben induló James Webb űrtávcső azonban azonosítani tudja majd az érintett gázokat.

A kutatók elemzése szerint a metán és a szén-dioxid együttes jelenléte érzékelhetetlen mennyiségű szénmonoxid mellett remek jelölt.

Mivel a metán és a szén-dioxid igen eltérő összetételű vegyületek, együttes előfordulásuk a légköri egyensúlyhiány, azaz az élővilág tevékenységének bizonyítéka. Krissansen-Totton úgy véli, nehéz elképzelni, hogy egy nem biológiai folyamat létrehozza a fenti két gázt anélkül, hogy szén-monoxidot is termeljen. Sok mikroba például épp a szén-monoxidot nyeli el nagy mennyiségben.

Az asztrobiológusok már korábban is felvetették, hogy az egyensúlyhiány előfordulását lesz érdemes keresnünk. Az új tanulmány azonban olyan kombinációt mutat be, amely nem igényli az oxigén jelenlétét.

(Via: Space.com, kiemelt kép: ESO/M. Kornmesser)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik