Tudomány

Magyar kutatók szerint két bolygó is lakható lehet a TRAPPIST-1 rendszerében

Egy új vizsgálat szerint a TRAPPIST-1 körül két potenciálisan lakható égitest is keringhet. A kutatásban magyar szakértők is részt vettek.

A TRAPPIST-1 és rendszere 2017 februárja óta tartja lázban a csillagászokat, nem véletlenül. Ekkor jelentették be, hogy a vörös törpe körül hét Föld-szerű exobolygót azonosítottak.

Amy Barr, a tucsoni Bolygótudományi Intézet szakértője az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának két munkatársával, Kiss L. Lászlóval és Dobos Verával vizsgálta a rendszer objektumait – számol be a Bolygótudományi Intézet oldala. A csapat az elemzés eredményeit az Astronomy & Astrophysics folyóiratban ismertette.

Barr szerint a TRAPPIST-1 igen öreg és halvány, ezért a bolygók standardjához képest a helyi égitestek viszonylag hűvösek: felszíni hőmérsékletük 167 és 400 Kelvin-fok (-106 és 127 Celsius-fok) között mozog.

A bolygók ráadásul nagyon közel keringenek a csillaghoz, keringési idejük néhány nap

– mondta a kutató.

A szakértő hozzátette: mivel az objektumok pályája excentrikus, a bolygók a Jupiter és Szaturnusz holdjaihoz hasonlóan árapályfűtést tapasztalhatnak. Árapályfűtésről akkor beszélünk, amikor a folyamatosan változó árapályhatás miatt súrlódás alakul ki az adott égitest belsejében, emiatt pedig megnövekedik az objektum hőmérséklete. Ez a folyamat figyelhető meg a Jupiter vulkanikus holdjánál, az Iónál.

Kép: NASA/JPL-Caltech

A csapat azt feltételezte, hogy a TRAPPIST-1 bolygói vízjégből, kőzetekből és vasból épülnek fel. Ebből kiindulva a kutatók becslést adtak arra vonatkozóan, hogy az egyes anyagokból mennyi van jelen az objektumokon, illetve hogy a különböző rétegek mennyire vastagok. A szakértők ezután vázolták, hogy milyen lehet a bolygók belső szerkezete és összetétele.

A csapat eredményei azt mutatják, hogy az egyes égitestek tömegének pontosabb becslése segíthet annak meghatározásában, hogy mennyi víz is lehet az egyes objektumokon. A szakértők az exobolygókat a TRAPPIST-1-től való távolságuk alapján jelölték meg (a b a legközelebbi, a h a legtávolabbi égitest).

Dobos Vera analízise felfedte, hogy a legnagyobb valószínűséggel a TRAPPIST-1 d és e lehet lakható. Ezen objektumok felszíni hőmérséklete mérsékelt, enyhe árapályfűtést tapasztalnak, hőáramlásuk pedig elég gyenge ahhoz, hogy elkerüljék a túl erős üvegházhatás kialakulását.

A szakértő úgy vélik, hogy a TRAPPIST-1 d-n nagy valószínűséggel egy globális óceán is kialakult.

Az adatok arra is rávilágítottak, hogy b és c bolygók köpenye részben kőzetolvadékból épül fel, a c felszíne pedig valószínűleg szilárd, az árapályfűtés miatt azonban az Ióhoz hasonlóan szilikátos kitöréseket produkál.

Nem a most bemutatott tanulmány volt az első, amely a TRAPPIST-1 bolygóinak világát igyekezett bemutatni. Korábban már feltételezték, hogy az égitesteken nagy mennyiségben lehet jelen a folyékony víz, egy másik magyar csoport által készített tanulmány pedig a TRAPPIST-1 barátságtalanságának hatásait boncolgatta.

(Kiemelt kép: ESO/M. Kornmesser)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik