Az emberek többsége természetesnek veszi, hogy minden élőlénynek megvan a maga területe: krokodilok nem élnek a tundrán, ahogy rénszarvasok sem jelennek meg a trópusokon.
Charles Darwin ugyanakkor igyekezett tudományos magyarázatot találni a jelenségre. A tudós arra jutott, hogy a szélsőségesebb környezetekben az éghajlati tényezők (például a hideg vagy a szárazság), míg a barátságosabb térségekben a többi fajjal való interakció hat az élőlények elterjedésére.
Allison Louthan, a Boulderi Coloradói Egyetem munkatársa 3 kenyai helyszínen 4 éven át vizsgálta Darwin elméletének igazságát – számol be az IFLScience. A kutató egy virágot, a Hibiscus meyerit elemezte, egy növényt ugyanis könnyebb megfigyelni a természetben, mint egy állandó mozgásban lévő állatot.
A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent tanulmányában a szakértő azt írja, Darwinnak sok szempontból igaza volt, a fajok interakciójára vonatkozó elképzelés azonban nem pontos.
Louthan szerint Darwin és sok más kutató azt feltételezte, hogy a minta hátterében a kölcsönható fajok sűrűségének és sokféleségének csökkenése áll, valójában azonban a növényfaj növekedése, túlélése, reprodukciója és csírázása hat az élőhely nagyságára.
A szárazabb környezetben a H. meyeri határai addig terjednek, ameddig elegendő víz állt rendelkezésre. Ilyen körülmények közt a többi fajnak nem volt jelentős hatása a virágra. A nedvesebb régiókban viszont a növényevő és beporzó állatok, illetve a többi növény befolyásolta a H. meyeri túlélését.
Louthan új eredményei segíthetnek a veszélyeztetett fajok védelmében és a fenyegetett ökoszisztémák jövőjének megismerésében. Az ökológiai és evolúciós dinamika megértése különösen fontos a klímaváltozás korában, hiszen napjainkban sok faj változtatja meg élőhelyét.
Louthan és munkatársai azt tervezik, hogy a jövőben szélesebb környezetekben is megismétlik vizsgálatukat.
(Kiemelt kép: Leonard Darwin/Wikimedia Commons)
