Tudomány

Páratlan részletességű kép készült egy idegen csillagról

Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) lenyűgöző részletességű képet közölt egy vörös óriásról, a Pi1 Gruisról.

A Pi1 Gruis a Földtől mintegy 530 fényévre fekszik a Daru csillagképben. Az IFLScience szerint ennél tisztább kép még nem készült idegen csillagról.

A nemzetközi kutatócsapat a Very Large Telescope (VLT) segítségével hozta létre a felvételt. A szakértők a távcsőn található PIONIER nevű eszközt használták, amely képes nagy felbontású képeket készíteni. A csillagászok a Nature folyóiratban mutatták be eredményeiket.

Korábban is készítettünk már néhány felvételt csillagokról, de egyik sem volt olyan részletes, mint ez

– mondta az IFLScience-nek Claudia Paladini, az ESO munkatársa és az új tanulmány vezető szerzője.

A Pi1 Gruis átmérője 350-szer, fényessége pedig több ezerszer nagyobb a Napénál. A szakértők úgy vélik, hogy csillagunk 5 milliárd év múlva hasonlóan fog kinézni, mint most a távoli vörös óriás.

Az új képen a kutatók először fedeztek fel granulációs mintákat egy idegen csillagon. A granulák azok a szemcsék, melyek a csillagok felszínén a plazma feltörésével majd leereszkedésével alakulnak ki. A Napon egy-egy ilyen granula átlagosan 1 500 kilométer átmérőjű, a Pi1 Gruis felszínén azonban 120 millió kilométeres szemcséket is azonosítottak.

Meglepő lehet, de a Pi1 Gruis csupán 1,5 földtömegű. Emiatt felszíni gravitációja jóval kisebb, ez pedig kedvez a nagyobb granulák megjelenésének.

A kutatók úgy vélik, hogy az égitest csillagászati szempontból a közelmúltban fogyott ki a hidrogénből, és kezdte el felhasználni a héliumkészletét. A folyamat hatására az objektum magja felmelegedett, külső rétegei pedig kitágultak.

Nem ez volt az első alkalom, amikor nagy felbontású kép készült egy idegen csillagról. Idén augusztusban az Antaresről hoztak létre rendkívül részletes felvételt.

(Kiemelt kép: ESO)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik