Tudomány

Ilyen naplementét még biztosan nem látott

A NASA marsjárója, a Curiosity már számtalan lenyűgöző képet küldött a vörös bolygó felszínéről. Egy közelmúltban bemutatott felvételen azonban nem a talajt, hanem az eget érdemes figyelni.

A képen a marsi napnyugta látható egy helyi domb felett – számol be az IFLScience. A felvételt a közelmúltban osztotta meg a NASA, és egy Reddit-felhasználó, Pluto_and_Charon lett rá figyelmes.

A kép amellett, hogy lenyűgöző, néhány érdekes dologról is árulkodik.

Míg a Földön az ég nappal kék, alkonyatkor és hajnalban pedig vöröses, a Marson épp fordított a helyzet.

Ennek oka az, hogy a bolygónk légkörében található levegőmolekulákon és szennyeződéseken nappal a rövidebb hullámhosszú sugarak, elsősorban a kék fény szóródik. Napkeltekor és napnyugtakor viszont a sugaraknak vastagabb levegőrétegen kell áthaladniuk, így a hosszú hullámhosszú sugarak, azaz a narancssárga és vörös fény válik dominánssá.

A Mars atmoszférájának azonban eltérő a felépítése. A helyi légkörben a por az uralkodó, amely egészen másként szórja a fényt.

A Curiosity a fenti képet a Mastcam nevű eszközével készítette. A berendezés egyike a marsjáró négy kamerájának, melyekkel a felszínt és a tudományos szempontból érdekes objektumokat fotózzák.

Néha azonban a kamerák segítségével a laikusok számára is izgalmas felvételek születnek. Nem ez volt az első alkalom, amikor a Curiosity a helyi naplementét örökítette meg, 2015-ben például létrehozott már egy hasonló fotót.

Kép: NASA/JPL-Caltech/MSSS/Texas A&M Univ.

Mark Lemmon, a marsjáró tudományos csapatának tagja akkor azt mondta, a naplemente egyedi színét a légkörben található parányi porszemcsék adják, melyek elég kicsik ahhoz, hogy a kék fény át tudjon haladni az atmoszférán. A kék fény napnyugtakor a napkorong közelében lesz domináns, míg az ég többi része továbbra is vörös és narancssárga marad, egészen sötétedésig.

A Curiosity 2013-ban egy napfogyatkozást is megörökített a vörös bolygón, ekkor egy helyi hold, a Phobosz haladt el a Mars és csillaga között.

Kép: NASA/JPL-Caltech/Malin Space Science Systems/Texas A&M Univ.

Sőt, a marsjáró korábban már a helyi szürkületről is készített képet. Ezen a felvételen a Phobosz is feltűnik az égen.

Kép: NASA/JPL-Caltech/MSSS

A Curiosity 2012 augusztusában érkezett meg a Marsra, és azóta számtalan lélegzetelállító képet küldött. A szerkezet jelenleg a landolás pontjától nem messze, a Gale-kráterben található 5,5 kilométer magas hegyen, az Aeolis Monson kapaszkodik felfelé.

(Kiemelt kép: NASA/JPL-Caltech/MSSS)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik