A polihisztorok ideje réges-régen lejárt, ma már a legnagyszerűbb elmék is csupán saját, szűk szakterületükön mozognak biztonsággal. Így van ez a herpetológiával, magyarul a hüllőkkel és kétéltűekkel foglalkozó tudományággal is.
Brazil kutatók szó szerint versenyt futnak azért, hogy még azelőtt feltérképezzék és lehetőleg megóvják a rohamosan fogyatkozó esőerdők élővilágát, mielőtt késő lenne.
Hang alapján lámpával
A dzsungel gazdagsága elképesztő, feltérképezése nemzetközi összefogással könnyebb. Új levelibéka-fajt találni – ezért utazott állami ösztöndíjjal Dr. Vörös Judit, e rendszertani család nemzetközileg is elismert magyar szakértője, a brazíliai Ilheus városába.
A település mellett fekszik az Atlanti-esőerdő egy elszigetelt foltja, a mezőgazdaság és a fakitermelés által még érintetlenül hagyott, elszigetelt terület. Ide, főleg a világ másik feléről nem azért hívnak specialistát, hogy ha találnak valamit jó, de ha nem akkor is.
Az erdőt járva a brazil kollégák olyan, meghatározásuk szerint levelibékáktól származó jeleket találtak, hangokat hallottak, amely alapján feltételezték: egy eddig ismeretlen faj bujkál a sötétben
– mondja a 24.hu-nak Dr. Vörös Judit főmuzeológus, a Magyar Természettudományi Múzeum kurátora, a Kétéltű- és Hüllőgyűjtemény vezetője.
A kis fickók ugyanis éjjel aktívak, a magyar tudós vezette csoport fejlámpával, zseblámpával sötétedéstől hajnal hasadtáig fésülte át érte az erdőt napokon, heteken keresztül. Figyeltek a lábuk elé – nem utolsó sorban a mérgeskígyók miatt –, a felettük összehajló növényzetre, de elsősorban a broméliák szemmagasságban lévő leveleit fürkészték.
És ő ott ült egy levélen
E növények speciálisan, a törzs körül tölcsérszerűen növő leveleiben ugyanis összegyűlik a csapadék, és ezek az apró, néhány deciliteres víztestek külön ökoszisztémákat alkotnak: elzárt világukban számos állatnak, növénynek, gombának adnak otthont.
Az egyik bromélia levelén pedig egyszer csak ott ült a később Phyllodytes amadoi-nak elnevezett faj első egyede:
Eddig annyit tudunk róla, hogy a levelibékák egyik nemzetségének legkisebb tagjáról van szó, testhossza legfeljebb két centiméter. Rokonaihoz hasonlóan a nőstény a bromélia levelei közt felgyűlt vízbe teszi a petéit, itt bújnak elő és fejlődnek békává az ebihalak. Feltételezhetően később a kifejlett egyed is a »bölcső« 100-150 méteres körzetében éli le egész életét
– mondja a szakember.
Egészen elképesztő, nem győzzük hangsúlyozni: egy kisebb pohár víznek megfelelő élőhelyről beszélünk. Mégis vagy tucatnyi ebihal hetekig tartó fejlődése alatt talál benne elegendő eleséget: algát, szúnyoglárvát, „bepottyanó” rovart.
Aki megtalálja, el is nevezheti
Ahogy említettük, Vörös Judit Phyllodytes amadoi-nak nevezte el az új fajt. Az első szó adott, a rendszertanilag a nemzetséget jelöli, a másik viszont teljese egészében a felfedező döntése – egyetlen, teljesen logikus kikötés, hogy a név még ne legyen foglalt vagy mással nagyon könnyen összetéveszthető.
A magyar kutató Brazília és Ilheus városa iránti tisztelete jeléül választotta „keresztapának” Jorge Amado modernista brazil írót.
Amado Ilheusban élt és alkotott, ráadásul odavolt a békákért. Bárhol járt a világban, mindig hazahozott valamilyen békás szuvenírt, ezek egy része ki van állítva Salvadorban, a Jorge Amado múzeumban. Innen jött az ötlet
– fogalmaz a biológus, aki egyébként „magánemberként” is Amado munkásságának tisztelője.
Mindent tönkre teszünk
Visszatérve a békára, nem tudni, milyen jövő vár az éppen csak leírt fajra. Egyedszámának és elterjedési területének feltérképezése további vizsgálatokat igényel. Általánosságban viszont elmondhatjuk: semmi jóra nem számíthat. Tömegében még mindig hatalmas az Atlanti esőerdő, de az emberi tevékenység egyre kisebb, egymástól elszigetelt élőhelyekre szabdalja.
Utak, mezőgazdasági területek, gyárak vágják el egymástól a populációkat, amelyek így nem tudnak odébbállni, ha a adott területen nehézségekbe ütköznének, illetve megnehezíti a párválasztást is. A magukra maradt, kis közösségek sebezhetővé válnak. Rövid távon ez nyilván nem érinti az életüket 150 méter sugarú körben élő levelibékákat, de a távolabbi jövőben igenis problémát jelenthet.
Sötét jövő vár rájuk
A legnagyobb veszélyt most az jelenti rájuk, hogy kétéltűek: egyszerre van szükségük élhető, tiszta vízre és egészséges szárazföldi környezetre. Indikátorfajoknak is nevezik őket, mert hamar és drasztikusan reagálnak a környezeti változásokra, környezetszennyezésre.
Ami például evolúciós előny a békáknak, hogy bőrükön keresztül is lélegeznek, tüdejük mellett a bőrükre kiválasztott nyálkába beleoldódó oxigént is képesek hasznosítani, az ember közbelépésével komoly hátránnyá válik: a szennyezett víz könnyen elpusztítja őket.
A kétéltűek tehát az egyik legsérülékenyebb állatcsoport, az eddig leírt több mint 7500 faj legalább felének csökkennek az állományai, és egyharmadukat kihalás fenyegeti.
Mára közel 200 olyan fajról tudunk, amely élőhelyeik tönkretétele vagy rejtélyes betegségek terjedése miatt végleg eltűnt a föld színéről. Igaz, időről-időre felbukkannak a tudomány számára mindaddig ismeretlen képviselőik is, de a veszteséget nem pótolhatja: minden egyes faj kipusztítása megbocsáthatatlan, helyrehozhatatlan bűn.
(Kiemelt képünkön: Phyllodytes luteolus portréja. Fotó: Konrad Mebert)
