Tudomány

Nem is különbözünk olyan sokban a bálnáktól és delfinektől

24.hu
24.hu

2017. 10. 18. 11:20

Egy új vizsgálatban a szakértők a cetek, bálnák és delfinek (Cetacea, azaz cetek) szociális viselkedését és agyméretét tanulmányozták. A kutatók arra jutottak, hogy az élőlények összetett társadalmi jellemzői a főemlősökhöz hasonlóan a nagy agytérfogat miatt fejlődtek ki.
Korábban a témában:

Nature Ecology & Evolution folyóiratban megjelent új tanulmány szerint a cetek viselkedése agyméretük miatt olyan összetett. A kutatásban a Manchesteri Egyetem, a Brit Columbiai Egyetem, a Stanford  Egyetem és a London School of Economics and Political Science (LSE) munkatársai vettek részt – számol be a Manchesteri Egyetem oldala.

A vizsgálat során a szakértők létrehozták a cetek agyméretének és viselkedésének eddigi legnagyobb adatbázisát. A kutatók 90 különböző faj információit gyűjtötték össze.

Az elemzés azt mutatta, hogy a cetek kifinomult szociális és kooperatív jellemzőkkel rendelkeznek – hasonlókkal, mint az emberek.

A kutatók szerint a jellegzetességek oka az élőlények eleve nagy agymérete, illetve az evolúció során folyamatosan növekedő agytérfogata.

A csapat számtalan olyan viselkedési formát tárt fel, amely az embereknél is megtalálható. A cetek, bálnák és delfinek gyakran dolgoznak együtt a közös cél eléréséért, egymást tanítják, együtt vadásznak, kommunikálnak – sokszor egyéni dialektussal -, a csoport egyes tagjait egyedi hanggal hívják, gyakran más fajokkal is kooperálnak, más példányok utódait is gondozzák, illetve együtt játszanak.

Susanne Shultz, a Manchesteri Egyetem munkatársa szerint bár a cetek viselkedésükben több szempontból is hasonlítanak az emberre, sosem fogják azt a fejlettségi szintet elérni, mint mi. Ennek oka egyszerű: nincs szembefordítható hüvelykujjuk.

A vizsgálattal a kutatóknak először sikerült nagy adatbázissal bizonyítaniuk, hogy a szárazföldi emlősökhöz hasonlóan az agyméret a tengeri emlősöknél is meghatározó a komplex társadalmi viselkedésekben. Michael Muthukrishna, az LSE szakértője hozzátette: a tanulmány az antropológia számára is fontos, hiszen az eredményeknek köszönhetően még jobban megérthetjük, hogy miben különbözünk a többi „intelligens” fajtól.

(Kiemelt kép: Wikimedia Commons/NASA)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.