A SMART-1 2003 szeptemberében indult. Az űrkutatás történetében ez volt az első szonda, amely ionhajtóművel volt ellátva. A szerkezet 2004 novemberében állt Hold körüli pályára, az elkövetkező hónapokban pedig számtalan 3D-s felvételt készített az égitest felszínéről, illetve a helyi kőzetek kémiai összetételét is elemezte.
A szonda 2006 szeptemberében a terveknek megfelelően a Holdba csapódott, azt azonban egészen mostanáig senki sem tudta, hogy pontosan hol is ért földet.
Bernard Foing, a SMART-1 projekt egykori kutatója szerint az űreszköz becsapódása kemény és rázós volt, és robbanás is kísérte. A SMART-1 2 kilométer per másodperces sebességgel „landolt” az égitesten. Bár a becsapódást megörökítette a Kanada-Franciaország-Hawaii Teleszkóp, az esemény pillanatában más szonda nem volt a Holdnál, így nem tudták részletesen elemezni a megsemmisülést.
A pontos hely megtalálása több mint 10 évre „döglött akta” lett
– mondta Foing. A szakértő kollégáival egy új programban az összes lehetséges földi eszközt, megfigyelést és számítógépes modellt felhasználta a lezuhanási pont azonosításához.
A felvételeken egy 4 méter széles és 20 méter hosszú vájat tűnt fel, melyet egy kis kráter szakított meg.
A képeken egy 7 méter széles és 40 méter hosszú fehér anyagsávot is felfedeztek, amelyet a szonda becsapódása hozhatott létre.
A becsapódás helye igen közel van ahhoz a ponthoz, ahol bő 10 évvel ezelőtt a Kanada-Franciaország-Hawaii Teleszkóp megfigyelt egy villanást. A korábbi számítások is arra utaltak, hogy a SMART-1 a környéken semmisült meg, egészen mostanáig azonban nem sikerült megtalálni a pontos helyet.
Foing úgy véli, a következő cél az lesz, hogy egy robotizált eszközt küldjenek a területre, hogy megvizsgálják a szonda maradványait – igaz, az ESA egyelőre nem tervez hasonló küldetést.
