A magyarországi régészeti feltárások eredményei nemigen lépik át a sajtó ingerküszöbét, hacsak nem valamiféle szenzációs aranyleletről van szó. Nyilvánvalóan a felfokozott “migráns- és muszlimellenes” hangulat, félelem uralta légkör az oka, hogy egy hír mégis rést talált a pajzson: muzulmánok lakta Árpád-kori települést tártak fel Orosháza környékén.
Mikor érkeztek Magyarországra? Mivel foglalkoztak? Milyen volt az együttélés? Hogyan tűntek el a századok során? Rózsa Zoltánt, a feltárást végző orosházi Nagy Gyula Területi Múzeum régész igazgatóját kérdeztük.
Mekka vélt irányába tájolt sírok
A régészek az Orosházát elkerülő út építését megelőző ásatás során bukkantak az Árpád-kori településre: összesen több mint 400 objektumot tártak fel, ezek közül 100 egykori lakóházak alapja.
Az egykori népesség számát most még csak megbecsülni sem lehet, mert több különböző korú réteg fekszik egymáson, és egyértelmű, hogy a sáncon belüli, hatalmas feltáratlan területen nem csak lakóépületek helyezkedtek el. Hanem például egy néhány éve feltárt temető is, ami most már teljes bizonyossággal köthető ehhez a településhez.
A sáncárokkal övezett terület közepén civil-szakmai összefogás, fémkeresőzés során fellelt különböző érmékből, és egyéb, zömmel kerámiaanyagból tudjuk, hogy a XII-XIII. században járunk, és már önmagában ritkaság volt ebben a korban az ilyen sűrűn lakott ráadásul sánccal körülvett település.
A kövek ugye nem beszélnek, a szakemberek mégis biztosak benne, hogy területet muszlimok lakták.
- A temetők ekkor már országszerte templomok körül feküdtek, itt azonban nem volt templom, a sírok sorba rendezve feküdtek, az elhunytak Mekka vélt irányába tekintettek. Egyébként mindegyik üres volt, a 180 nyughelyen mindössze egyetlen 12. századra keltezhető gyűrűt találtak. Érdekesség: a sírok nem Mekkának, hanem Marokkónak néznek, a megfejtés nem kis fejtörést okozott a régészeknek. De miután a Volga-vidékről vagy Hvárezmből érkeztek, így ott tanította meg a csillagász-vallástudós, hogy merre kell tájolni a sírt. Majd eljöttek háromezer kilométert, és csillagász hiányában vitték tovább a „régi szokásokat”.
- Úgynevezett padmalyos sírokról van szó, ami egy aknasír aminek oldalfalába plusz üreget mélyítettek, ide helyezték a halott testét. A X-XI. században kis számban előfordulnak padmalyos sírok, a temetőkben néhány esetben van több ilyen sírforma, de a 30 százalékot a padmalyos sírok aránya sehol sem haladja meg. A XII-XIII. századra már mindenütt a templomok köré temetkeznek, és jelen ismereteink szerint ezekben a temetőkben már nem fordulnak elő padmalyos sírok. A mi temetőnk nagyon unikális: soros szerkezetű, miközben már 100 éve nincsenek soros temetők. 180 feltárt sírból mindegyik padmalyos, amikor már az a kevés padmalyos sír sincsen, ami 100-200 évvel ezelőtt volt.
- A településen 15 ezer állatcsontot találtak, de ezek között gyakorlatilag nem volt sertés.
- Számos olyan edénytöredéket is találtak, amit példának okáért a muszlimok kötelező rituális mosakodásával lehet összefüggésbe hozni
– sorolja Rózsa Zoltán.
Ez az egy szem gyűrű volt a sírokban:
Már a honfoglalókkal is jöttek
Anonymus Taksony nagyfejedelem idejére datál egy nagy tömegű muszlim bevándorlást “Bolgárországból”, ami alatt nem a mai balkáni államot, hanem a volgai Bolgárországot kell érteni, a mai Csuvasföld és Tatárföld területét. Ezt követően kisebb-nagyobb számban, de folyamatosan érkeztek muszlimok Magyarországra.
Ők bonyolították a hazánkon is áthaladó nemzetközi kereskedelem oroszlánrészét, amely Ázsia áruit cserélte Európával Kijev központtal Krakkón keresztül. Kezükben tartották az egyik legfontosabb árucikk, az erdélyi eredetű só kereskedelmét, pénzt váltottak és akármilyen furcsán hangzik, Szent István keresztény államában a muszlimok katonáskodtak is. Utóbbi kettő különösen érdekes.
Pénzügyi szakemberek voltak
Manapság a neten egyetlen gombnyomással hozzájuthatunk bármilyen devizához, külföldi utazás előtt pedig a legrosszabb esetben is csak be kell sétálni egy bankba vagy pénzváltóba. A középkorban ez az eljárás lényegesen nehezebb volt. Még országon belül is többféle pénz járt kézről-kézre, nem is beszélve a külföldi érmékről: a különböző elnevezések mellett pedig mindegyiknek más és más volt a nemesfémtartalma.
A pénzváltás nagyon komoly és bonyolult matematikai ismereteket követelt, aminek az ókori tudást megőrző, továbbfejlesztő és újra elterjesztő muzulmánok tökéletesen a birtokában voltak
– emeli ki Rózsa Zoltán.
Sőt, hazai muszlimok segítették II. Géza királyunk pénzreformját is a XII. század közepén. Szent István ugyanis értékálló ezüstpénzt vezetett be, amit már Salamon király elkezdett rontani a XI. század második harmadában. Ez a gyakorlatban annyit tett, hogy kétévente új pénzt veretett: begyűjtötte az érméket, majd újakat helyezett forgalomba, de már csökkentett ezüsttartalommal. Az így nyert nemesfém pedig a királyi kincstárat gazdagította. Ez volt a pénzrontás és pénzújítás rendszere. Salamon kezdte, de a csúcsra az utódok járatták.
És itt jön a nagyon bonyolult, jelenleg megválaszolhatatlan kérdések sora. Az emberek hogyan viszonyultak ezekhez a pénzváltókhoz? Őket hibáztatták a pénzrontásért vagy a kormányzatot? esetleges gyűlöletük magára a pénzbeváltás intézményére irányult, “személyesen” a muszlimokra, vagy mindkettőre?
Néhány év alatt a hivatalos magyar fizetőeszközök annyira elértéktelenedtek, hogy külföldön semmibe sem vették, itthon pedig megszűnt az addig sem túl élénk pénzforgalom, a lakosok visszasüllyedtek a cserekereskedelem szintjére. Ezen segített II. Géza reformja, pontosabban a budai márka, mint történelmi tömegegység, pénzverési alapsúly bevezetése.
Írott források 1271-ben említik először a budai márkát, ám az orosházi muszlim településen tucatnyi olyan ólomsúly került elő, ezek a budai márka egységeinek feleltethetők meg.
A súlyok keltezése nehéz, de a közvetlen közelükben talált hazai és külföldi (bizánci és osztrák)érmék alapján a XII. század második felére és a XIII. század első évtizedeire tehetők, vagyis a budai márka megjelenését is jó száz évvel korábbra datálhatjuk
– mondja a régész igazgató.
Hamis osztrák érme (friesachi denár), amit a muszlim pénzváltó kiszűrt és eldobott:
Géza király szerette muszlim harcosait
A pénzügyletekkel foglalkozó, sókamarákban tevékenykedő muszlimok nyílt színen titkolták vallásukat, nem úgy, mint a katonák.
A magyar királyoknak erős támasz volt a muszlim közösség, de az egyház nem nézte jó szemmel: a pápák folyamatosan nyomást gyakoroltak a mindenkori uralkodóra, ez pedig nyilvánvalóan nem maradhatott hatástalan. Könyves Kálmán törvényeiben például megjelenik a törekvés, miszerint a muszlimokat disznóevésre, templom építésére köteleznék vagy szétköltöztetnék őket a beolvadást és hitük elhagyását remélve.
Nem tudjuk, Kálmán mennyire gondolta komolyan ezeket, és mennyire az egyházi vezetők megnyugtatása érdekében cselekedett. Arról sincs információnk, betartatták-e ezeket a rendelkezéseket
– emeli ki a szakember.
Mindenesetre a XII. században a helyzet teljesen megváltozott. II. Géza magyar királyról azt írja a hazánkban tartózkodó utazó, Abu Hámid, hogy ez a király szereti a muszlimokat. Egy bekezdés erejéig Szűcs Jenő történészt idézzük:
Ha hitelt adhatunk Abu-Hamid színesen bőbeszédű, de némileg keletiesen fabuláló emlékezéseinek II. Géza királlyal való társalgásairól, a király – „szembeszegülve a keresztény papokkal” – még a többnejűséget is engedélyezte muszlim katonáinak. Más helyütt beszámol az író egy Bizáncból hazatért hadifogoly állítólagos párbeszédéről a görög császárral. Eszerint a császár kérdésére, hogy miért harcolnak oly jól a magyar király seregei, s oly rosszul saját mohamedán zsoldosai, a hadifogoly így felelt volna: „A magyar királynak van egy sereg muszlim katonája, akiket meghagyott vallásuk gyakorlásában” – ezért oly vitézek; a császár viszont kényszeríti a maga zsoldosait az áttérésre.
Egyszerűen eltűntek
Hét-nyolcszáz év rettentően nagy idő, mégis adja magát a kérdés, hova tűnt ez az évszázadokig virágzó, több tízezer főt számláló – az akkori a népességhez viszonyítva nem elhanyagolható lélekszámú – magyarországi muszlim népesség? A válasz egyszerű: a tatárjárás elsodorta őket.
A mongol birodalom rátette a kezét azokra nemzetközi kereskedelmi útvonalakra és központokra, ami a hazai muzulmánok legfontosabb gyökere volt. Évszázadok óta működő, szövevényes rendszer és érdekek kerültek egy csapásra a tatár kán felügyelete alá
– magyarázza Rózsa Zoltán.
A Próféta követőinek egyik legfontosabb létalapja Magyarországon is megszűnt – már azoké, akik nem váltak a mészárlások áldozatává. A vész elmúltával átalakultak a viszonyok, amikor IV. Bélát új honalapítónak nevezzük, azt szinte szó szerint is kell értenünk. A túlélő muzulmánok elvándoroltak, kihaltak, lassan beolvadtak a többségi társadalomba.
Legközelebb Nagy Szulejmán oszmán-török császár zászlaja alatt érkezett nagyobb és hosszú időre gyökeret verő muszlim népesség Magyarországra, de az már más lapra tartozik.
Kiemelt kép: Magyar Nemzeti Múzeum/Gedai Csaba
