Szombaton, június 24-én lesz Szent Iván napja, ami csak egyet jelenhet: a mai éjjel Szent Iván éje, hagyományosan a nyári napforduló ünnepe. Az egyik legősibb, mélyen a pogány időkben gyökerező ünnep ez, a fény, a világosság diadala a halál és a sötétség felett. Nem véletlen, hogy megannyi szokás, hiedelem kapcsolódik hozzá.
A dolog apró szépséghibája, hogy a természet nem nézi a naptárunkat, járja a maga útját a megkérdezésünk nélkül. A naptárreformok, a csillagászati és a naptári év többszöri egyeztetése ellenére is manapság Szent Iván éj és a valódi napforduló kissé elcsúsztak egymástól, utóbbi június 21-én volt, egészen pontosan magyar idő szerint reggel 6:25-kor.
a misztikum, a babonák világa, és ezen az sem változtat sokat, hogy a katolikus egyház a kezdetektől igyekezett magába olvasztani az ünnep pogány elemeit, már az V. századtól általánossá lett a nyári napfordulón Keresztelő Szent János ünnepe.
Az ördög megfulladt tőle
A legrövidebb éjszaka misztériumának minden kultúrában központi eleme volt a tűz a tisztító, gyógyító és termékenyítő erejébe vetett hit okán. A Szent Iván éji tüzet az egyház később néhány országban az ördögi cselekedetek közé sorolta, de máshol tűrte, sőt hazánkban egyenesen szentelménynek tekintette.
Nyilvánvalóan sokkal régebbi hagyomány, de írásos emlékei csak a XV. századtól kezdve maradtak fenn. Az egyik legérdekesebb a XVI és XVII. század fordulóján élt jezsuita Inchoffer Menyhért leírása, miszerint Keresztelő Szent János, azaz a napforduló ünnepét
Keresztelő Szent Jánost nyilvánvalóan mély tisztelet övezte, de a nép nyelvén az ünnep megmaradt Szent Ivánnak. A meggyújtott tűz átugrásának egészség- és szerelemvarázsló célja volt, és rituálisan zajlott.
A Csallóközben például egy lány háromszor körüljárta és vízzel megszentelte a tűzrevalót, majd egy legény ugyancsak háromszor körbefutotta és égő fáklyával meggyújtotta, a tűz átugrása közben párosító és kiházasító dalokat énekeltek. E dalok sokszor véget nem érőnek tűntek, innen származik a szólás: “Hosszú, mint a szentiváni ének”. Heltai Gáspár tréfásan tette hozzá:
igen hosszú a Szent Iván éneke, az ördög azt megkezdvén, el nem végezhette, hanem megfulladott rajta.
Varázsolj szerelmet!
Fontos volt e nap már csak azért is, mert alkalmas volt szerelmi varázslásokra. Számos formájuk ismert, de az alapgondolat mindegyik esetben azon hit, hogy ha valaki birtokába jut egy tárgynak vagy anyagnak, ami valakivel testi kapcsolatban áll, akkor ezzel hatalmat nyer az illető felett.
Ettől kezdve tényleg csak a képzelet szab határt a lehetőségeknek, a teljesség igénye nélkül:
- Szatmár megyében ha a leány az inge alsó részén átszűrt tejjel sütött kenyeret ad a legénynek, az elszakíthatatlan lesz tőle.
- Göcsejben ugyanezen okból a hónaljszőrön átszűrt bort kellett a legénnyel itatni. Ugyancsak Szatmárban a legény kisujjából vért cseppentett a borba, és ha ezt megitatta a kiszemelt lánnyal, a hódítás már gyerekjáték volt.
- Sok helyen működött a nyomfelszedés: a legény lábnyomából kellett a port felszedni, amit a leány a kemencébe tapasztott, a küszöb alá ásott vagy csak a kendőjében hordott magával, ezzel magához láncolta az illetőt.
- Fontos kellék a gatyamadzag is, amit ha valaki megszerzett és elégetett, egykori tulajdonosát többé le sem vakarhatta magáról.
- Ezt a célt szolgálta a kapca megfőzése is, ami elég hatékony lehetett, mert egy szólás is őrzi emlékét: „főzik már a kapcáját”.
Szerezz egészséget!
De nem csak szerelmet lehet varázsolni Szent Iván éjjelén. A kutak és források mellett füstöt támasztottak ilyenkor, ezzel űzték el a kígyók és sárkányok mérgét. Üszögöket vittek a káposztás kertbe, hogy a hernyót távol tartsa, egyes területen pedig ezen az estén koszorút fontak, amely a ház elejére akasztva tűzvésztől oltalmazott.
Mágikus szerepe volt a Szent Iván-i tűzbe dobott gyümölcsöknek is. A tűzben sült almát a gyermekeknek szórták, hogy egészségesek maradjanak, Szeged vidékén pedig a fog- és hasfájás orvossága volt.
