Lajos, a király, Lajos, a szent

Lajos ősi, frank-germán név, a hangos és a háború szavak összekapcsolásából származhat, vagyis eredetileg a Lajosok “hangosan harcoló”, netán “ordítva harcoló” emberek lehettek… Hazánkban soha nem viselték kiemelkedően sokan ezt a nevet, de a 2000-es évekig benne volt a leggyakoribb százban.

Francia földön viszont az uralkodók is szívesen viselték a Lajos, avagy Louis nevet, amelynek hatalmas lendületet adott IX. (Szent) Lajos, a lovagkirály. 1270. augusztus 25-én hunyt el, pontosabban e napra tehetjük égi születésnapját, és e névnap helyét a naptárban.

Krisztus nevében keleten

Ha a trón elfoglalását kívánatos állásnak tartjuk, Lajosra hamar és váratlanul mosolygott rá a szerencse. Születésekor, 1214-15 környékén még nagyapja, Fülöp Ágost uralkodott, az öröklési rendben pedig előtte állt még édesapja, a későbbi VIII. (Oroszlán) Lajos, és bátyja, Fülöp. Csakhogy fivére már 1218-ban meghalt, apjának pedig mindössze három év adatott a trónon, mielőtt elhunyt.

Lajost így 12 évesen, 1226-ban Franciaország királyává koronázták, nagykorúságáig édesanyja kormányzott. Harmincnégy évig tartó önálló uralkodását 1234-ben kezdte azzal, hogy leverte vazallusait, és háborút viselt az angol király ellen. Egy nap súlyos betegségbe esett, és megfogadta, ha Isten megadja neki a gyógyulást, hadjáratot visz a Szentföldre. Erre 1248-ban került sor, ám néhány jelentős győzelem után Lajos serege megsemmisítő vereséget szenvedett, maga is fogságba esett.

Elképesztően magas váltságdíjjal szabadult, de a harcot tovább folytatta egészen 1254-ben, amikor hírül vette, hogy addig régensként uralkodó édesanyja elhunyt.

Nagy lendülettel vette kézbe országa ügyeit, önmagával pedig még szigorúbb lett: magánélete inkább hasonlított egy szerzeteséhez, semmit uralkodóéhoz.

A szent király

Lemondott a korábban annyira kedvelt vadászatokról, elutasított minden fényűzést, böjtölt, ostorozta magát, vezeklőövet viselt. Türelmes és alázatos volt, ami kortársai szerint is különösen rendhagyó korának vad, kíméletlen viszonyai között. Fáradhatatlanul szolgálta a szegényeket, saját kezével ápolta, gondozta a betegeket.

Gondja volt alattvaló erkölcseire is, szentföldi kudarcának okát népe romlottságában vélte megtalálni. Az úgynevezett Nagy rendelet vonatkozó passzusai kőkeményen büntették az istenkáromlást, eretnekséget, a prostitúciót és a szerencsejátékokat.

Lajos egész uralkodását az igazságot, az igazságosságot tekintette az egyik legfőbb erénynek. Betiltotta az istenítéleteket, a párbajokat, fejlesztette az igazságszolgáltatást és gondoskodott róla, hogy társadalmi állástól függetlenül minden francia alattvaló számára elérhető legyen jogorvoslat. A legenda úgy tartja, sokszor maga szolgáltatott igazságot minden rendű és rangú alattvalójának.

Köztiszteletben álló uralkodó

A nemzetközi porondon a békére törekedett, igazságszeretetét ismerve pedig egymással viszálykodó uralkodók, tartományurak kérték Lajost független döntőbírának. IX. Lajost kortársai a legtekintélyesebb keresztény uralkodóként tisztelték.

Otthon kórházakat, karitatív intézményeket hozott létre, támogatta gyóntatóját, Robert de Sorbont a párizsi egyetem megalapításában – Franciaország gazdasági, politikai és kulturális téren is virágkorát élte Lajos uralkodása alatt.

Élete végén újabb keresztes hadjáratot indított Észak-Afrikába, ám egészségét megtörte a forró klíma, 1270. augusztus 25-én elhunyt a táborában felbukkanó vérhasjárványban. A legtöbben már életében szentként tisztelték, kanonizálását 1297-ben rendelte el VIII. Bonifác pápa.

(A cikk elkészítéséhez a katolius.hu és a rubicon.hu cikkét használtuk.)