Miért nem bombázták a szövetségesek Auschwitzot? – teszi fel a kérdést könyvének címében Rácz András. A kérdés már csak azért is jogos, mert legkésőbb 1944 nyarára az úgynevezett Auschwitz-jegyzőkönyvből mindenki számára világos volt, mi folyik a náci haláltáborokban. A technikai feltételek is adottak voltak a tábor vagy a hozzá vezető vasútvonal bombázására mindhárom szövetséges nagyhatalom részéről. Különböző zsidó szervezetek 1944 áprilisától ostromolták ez irányú kéréseikkel a nyugati államokat. Egyértelművé tették: a légitámadásokkal életek tízezreit menthetnék meg.
Nem foglalkoztak vele
Az amerikai hadügyminisztérium már korábban úgy döntött, igyekszik elkerülni katonai erők nem katonai célokra való bevetését. Ebben kimondatlanul benne volt, hogy a hadsereget nem alkalmazzák például üldözöttek megsegítésére. A hivatalos indoklás pedig az volt, hogy megmentésük leghatékonyabb módja a háború mielőbbi lezárása, amit hátráltatna, ha jelentős erőket vonnának el ilyen feladatokra.
A fogvatartottak között várható magas veszteség miatt a bombázást nem támogatta teljes mellszélességgel a Roosevelt által életre hívott Háborús menekültügyi Bizottság sem. Ez a hozzáállás mindvégig mit sem változott. A jelenleg elérhető források szerint az Egyesült Államok döntéshozói közül soha senki nem gondolta végig az auschwitzi haláltábor vagy az oda vezető utak elleni légi támadás lehetőségét – írja Rácz András.
Nem volt prioritás
Winston Churchill brit miniszterelnök és hadügyminiszter azonban 1944. július elején személyesen utasított egy ilyen terv elkészítésére, ami viszont gyorsan elakadt a külügyi és védelmi adminisztrációban. Az okok között szerepelhetett, hogy ’44 szeptemberében tényleg küszöbön állónak tűnt a harc gyors befejezése, valamint Nagy-Britannia az USA segítsége nélkül nem lett volna képes kivitelezni a támadásokat.
A szovjet vezetés indokai nehezen rekonstruálhatók a releváns elsődleges források hozzáférhetetlensége miatt. A legvalószínűbb ok az lehetett, hogy – a háború utáni rendezésre gondolva – Sztálinék nem akarták megkülönböztetett helyzetbe hozni a zsidóságot. Főleg nem akarták, hogy a zsidóság szenvedései “nagyobbnak tűnjenek” a szovjet nép kínjainál. Egy szó, mint száz: a szovjet vezetés egyáltalán nem tekintette prioritásnak, hogy bármilyen módon is segítséget nyújtson a fogva tartott zsidóknak.
Technikai szempontból Auschwitz-Birkenau nagy magasságból történő bombázása a nyugati szövetségesek számára már 1944 tavaszától-nyarától lehetséges lett volna. Száznál kevesebb nehézbombázó bevetése elég lett volna, hogy mind a négy gázkamra körülbelül 90 százalékos eséllyel működésképtelenné váljon – emeli ki a szerző. A táborlakók vesztesége viszont ezres nagyságrendű lett volna. Az foglyokat nagy eséllyel megkímélő precíziós bombázásról röviden csak annyit: a nyugati hatalmaknak nem volt rá elég alkalmas gépe és személyzete, egyszóval “kapacitása”.
Politikai akarat híján
Az 1944 tavaszán, nyarán kivívott győzelmek után a koncentrációs tábor már a szovjet harcászati légierő hatótávolságán belülre került. A Vörös Hadsereg alacsonytámadási rutinját és arra specializált fegyverzetének magas számát figyelembe véve a szovjeteknek nem okozott volna különösebb nehézséget a krematórium megsemmisítése vagy komoly megrongálása. A vasútvonalakat kizárólag napi szinten végrehajtott bombázással lehetett volna eredményesen kivonni a forgalomból, ami valóban komoly erőforrásokat igényelt volna. Így a szövetségesek még annyira sem fontolgatták, mint a tábor elleni esetleges támadás lehetőségét.
Tehát miért nem próbálták sem a nyugatiak, sem a szovjetek légitámadásokkal megbénítani az auschwitz-birkenaui megsemmisítő tábor működését? Mert más-más okból, de hiányzott az ahhoz szükséges politikai akarat. További részletek a Külügyi és Külgazdasági Intézet jóvoltából megjelent könyvben – Rácz András: Miért nem bombázták a szövetségesek Auschwitzot? A nyugati és szovjet katonai lehetőségek vizsgálata.
