A szövetséges hatalmakban már a második világháború alatt megfogalmazódott a szándék a náci háborús bűnösök felelősségre vonására. A fegyvernyugvás után meg is kezdődtek a perek, a legnagyobbat Nürnbergben kezdték 1945. november 20-án. Összesen 24 náci vezetőt vádoltak háborús bűncselekmények elkövetésével, különféle szervezeteket pedig azzal, hogy jellegüket tekintve háborús bűnösök.
A per megnyitásakor 22 fő állt bíróság elé, tizenkét vádlottat kötél általi halálra, hetet letöltendő börtönbüntetésre ítéltek, hármat pedig felmentettek. Rajtuk kívül 1949-ig még körülbelül 200 főt, orvosokat, bírákat, koncentrációs táborok parancsnokait, orvosokat vontak felelősségre. Nem kis fejtörést okozott viszont, milyen jogi keretek közt helyezhetik vád alá a nácikat: soha a világtörténelemben nem állították még bíróság elé egy ország vezetőit háborús bűnökért.
“Nem sokat teketóriáznék”
A Szovjetunióban a német invázió után nem sokkal felállítottak egy szervezetet a “betolakodók bűntetteinek megállapítására és kivizsgálására”, 1943. október 23-án pedig 17 nyugati szövetséges állam közös vizsgálóbizottságot hozott létre a háborús bűnök felderítésére. A két szervezet addig is próbálta megakadályozni, hogy a felelősök semleges országba meneküljenek.
A felelősségre vonás szükségességéről tehát konszenzus volt, a hogyanról viszont vita folyt. A nemzetközi pert ellenzők érve az volt, ez a vádlottak számára megadná a védekezés esélyét, amit szerettek volna elkerülni. Cordell Hull amerikai külügyminiszter például így nyilatkozott: „Ha kedvem szerint tehetnék, akkor Adolf Hitlerrel, Benito Mussolinivel Tódzsóval és fő cinkosaikkal nem sokat teketóriáznék, hanem rögtönítélő bíróság elé állítanám őket. És másnap virradatkor bekövetkezne egy történelmi közjáték”. Véleményével nem volt egyedül, de a nagyhatalmak nem fogadták el álláspontját.
A szövetségesek 1943 végén Moszkvában megegyeztek, hogy a német háborús bűnösöket a „a Föld legtávolibb rejtekhelyéig is üldözni fogják, vádlóiknak kiszolgáltatják, hogy ily módon érvényesülhessen az igazság.” Aki pedig helyhez nem kötött bűncselekményt követtek el, azokon a szövetségesek közös döntése alapján ítélkeznek majd. A tárgyalás nélküli kivégzés 1944-ben vetődött fel ismét komolyabban, egy időben még Roosvelt elnök sem zárkózott el tőle teljesen. Ám több vezető politikus is úgy vélte, ez éppúgy az emberi civilizáció elleni bűntett, mint a nácik tevékenysége. A közvélemény is ez utóbbi nézetet osztotta, így 1944 végén az amerikai kormány már egyértelműen a bírósági eljárás mellett szavazott.
“Minden háborús bűnöst bíróság elé állítunk”
A brit miniszterelnök is nemzetközi jogi nehézségekről beszélt, és még 1945-ben is azon az állásponton volt, aki rajta van listán, azt azonosítás után agyon kell lőni. Sztálin viszont nem engedett: „Képtelen gondolat, hogy bírósági eljárás nélkül hajtsanak végre kivégzéseket; ebben az esetben azt mondaná a világ, hogy félünk a gonosztevők bíróság elé állításától” – mondta Winston Churchillnek. A Szovjetunió szerint szóba sem jöhetett olyan terv, amely bírósági eljárás nélküli kivégzéseket engedélyezett volna, hosz így “nem lett volna lehetséges leleplezni és az egész világnak megmutatni a nácik által kirobbantott második világháború okait – és ez csakis a nemzetközi reakció malmára hajtotta volna a vizet”.
A kompromisszumot végül 1945 februárjában, a jaltai konferencián fogalmazták meg: „Szilárdan elszántuk magunkat… hogy minden háborús bűnöst bíróság elé állítunk, és gyors megbüntetésükről gondoskodunk.” Maga a nürnbergi per az 1943-as moszkvai elvekre támaszkodva az 1945-ben, az ENSZ “kérésére” Londonban megkötött egyezményen alapult: ítélni azok felett, akiknek a bűncselekményei nem kapcsolhatók egyetlen országhoz, illetve földrajzi helyhez. A testület a négy győztes nagyhatalom – Az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, a Szovjetunió és Franciaország – által delegált egy-egy tagból, valamint egy-egy helyettesből állt, az ügyészek is a négy aláíró országot képviselték.
A vádirat négy vádpontot tartalmazott. Béke elleni bűncselekmények, azaz agresszív háború előkészítése, megindítása és folytatása nemzetközi egyezmények és megállapodások megsértésével. Emberiség elleni bűncselekmények: kivégzés, deportálás és népirtás. Háborús bűncselekmények, amely a háborús szabályok megsértését jelentette. Végül pedig “közös terv vagy összeesküvés” az előző három vádpontban felsorolt bűncselekmények elkövetésére.
