Tudomány

Hova tűnt az ember szőre?

neandervölgyi (neandervölgyi, )
neandervölgyi (neandervölgyi, )

Nem vitás,hogy számtalan dologban különbözünk legközelebbi rokonainktól, a majmoktól. A miérteket azonban összességében és egyenként is jórészt homály fedi.

Az ember egy teljesen egyedülálló faj ezen a bolygón, kialakulása körül rengeteg a rejtély. Miért épp ebbe az irányba fejlődtünk? Mi lett a többiekkel? Merre tart a fejlődésünk? Sok a kérdés és kevés a válasz. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül sorolunk fel pár érdekes kérdést fajunk múltjából.

A legnagyobb agy

Kétségtelen, hogy az ember hatalmas agya behozhatatlan előnyt jelent az összes többi élőlénnyel szemben. Kissé azonban “drága”: miközben testtömegünk két százalékát teszi ki, ám a szervezet energiájának egyötödét használja fel. Miért alakult ez így? A nagyobb agy jobb eszközök készítését tette lehetővé őseink számára. Egy másik magyarázat szerint az egymás közti minél intenzívebb és sokrétűbb kommunikációban segített, az “összefogás” ugyanis egy kiválóan működő túlélési stratégia. Létezik olyan magyarázat is, hogy radikális környezeti változás áll a háttérben, az ember pedig így alkalmazkodott.

Két lábon járunk

Az emberelődök már azelőtt két lábra álltak, hogy az agyuk nagymértékben megnövekedett, illetve hogy eszközöket kezdtek volna használni. Miért volt erre szükség, mikor “majomtestvéreink” kiválóan elboldogulnak négy lábon? Elképzelhető, hogy mivel nagy területeket jártak be, a két lábon való mozgás kevesebb energiát igényelt, mint “négykézláb”. Az így felszabaduló karokat jóval több élelem szállítására használhatták. lettek alkalmasak. Segíthetett a testhőmérséklet szabályozásában is, hiszen így jóval kisebb testfelületet értek nagy szögben a napsugarak.

Kihullott a szőrünk

Igazán egyedülállóak vagyunk a rokonságban meztelenségünkkel is. Egy magyarázat szerintőseink azért szabadultak meg szőrüktől, hogy növelhessék hőleadásukat a forró szavannán való vándorútjuk során. Egy másik ötlet, hogy a “bunda” elvesztésével együtt megszabadultunk a kínzó és fertőzéseket terjesztő paraziták tömegétől.

Egyedül maradtunk

Körülbelül 24 ezer éve fajunk, a homo sapiens még nem volt egyedül, más emberfajokkal osztozott a Földön. Például a neandervölgyivel, amely ugyan mára kihalt, ám génjei kimutathatók az európai emberek egy részében. Vagy itt van az apró növésű hobbit, amely 12 ezer évvel ezelőttig bizonyíthatóan élt még Indonéziában. Miért tűntek el ők és miért maradtunk életben mi? Fertőzések, vagy a környezetben bekövetkezett extrém változás pusztította ki őket? Netán a Homo sapiens irtotta ki “versenytársait”? Mindegyik forgatókönyvre léteznek bizonyítékok, ám megnyugtató magyarázat nem létezik.

Honnan jöttünk?

A legelfogadottabb elmélet szerint a modern ember Afrikában alakult ki a Szaharától délre, és 70-50 ezer évvel ezelőtt elindult meghódítania világot. Ez az úgynevezett afrikai kirajzás elmélete. A Közel-Kelet felől meghódította Európát és Ázsiát, majd az Antarktisz kivételével benépesített minden szárazföldet a kontinensektől a legapróbb szigetekig.

Népszerű ugyanakkor a többközpontú, azaz multiregionális elmélet. Eszerint afrikai, közel-keleti és távol-keleti Homo erectus populációkból adott helyen, közel egy időben fejlődött ki a Homo sapiens, és ezekből a helyi Homo sapiens populációkból jött létre a modern ember. Sok tudós azonban vitatja ezt a hipotézist. Ahhoz ugyanis, hogy az evolúciós változások eredményeként az egész Földön ugyanaz a modern ember jöjjön létre, nagyon hosszú ideig tartó intenzív génáramlás szükséges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik