Mi, emberek szeretjük magunkat különlegesnek, egyedülállónak gondolni, ám mindig kiderül valamiről, hogy bizony az állatok is jók benne. Nézzünk néhány példát.
Jelen tudásunk szerint a nyelv tudományát egyedül mi ismerjük, ám senki ne lepődjön meg, ha az állatkertben egyszer csak utasítást kap egy elefánttól. Egy dél-koreai állatkertben élő ormányos elefánt ugyanis egész jól megtanulta utánozni az emberi beszédet. Hello, jó, nem, ülj le, feküdj le – mondja az elefánt koreaiul.
Természetesen a szavak jelentésével nincs tisztában. Kutatók úgy vélik, azért utánozza a hangunkat, mert ötéves korától hét évig ő volt az egyetlen elefánt az állatkertben, így az embert tekinti fajtársának, gondozói hangját utánozva próbált szegény kommunikálni.
Forrás: AFP
Még meglepőbb, amit egyetemi kutatók tapasztaltak a kísérleti egereiken. Akárcsak az ember arca, az ő pofájuk is eltorzult fájdalom hatására. A szakemberek persze nem a kísérletekről mondtak le ennek hatására, hanem csak a felesleges szenvedéstől igyekeznek megóvni az állatokat a fájdalmas fintort figyelve.
Franciaországban delfineket figyeltek meg, amint álmukban „beszélnek”, ráadásul „idegen nyelven”. A tengeri parkban napközben bálnahangokat játszanak le felvételről, az ott élő öt delfin kizárólag ilyenkor hallhatja a távoli rokon dalát. Mégis éjszaka, pihenőidőben, ráadásul álmukban ezt „dúdolják”.
A legmeglepőbb „emberi tulajdonság” az állatokban viszont kétségkívül a szerencsejáték-szenvedély. A szerencselovagokban és a járdákon billegő madarakban sokkal mélyebb a hasonlóság, minthogy mindketten nyerni akarnak.
Egy tanulmány szerint, ha a galamb választhat a biztos, rendszeres időközönként érkező, ám kis jutalom és a bizonytalan, ritka, de annál nagyobb nyeremény között, az utóbbi mellett dönt. Feltehetően a rulettasztalnál ülő embert és az élelem reményében keresgélő galambot is ugyanaz a tűz hajtja: a meglepetés és a nagy kaszálás izgalma.
