Tudomány

Nobel-díjat hozott a részecskék megfigyelhetősége

részecske, cern (részecske, cern)
részecske, cern (részecske, cern)

A francia Serge Haroche és az amerikai David J. Wineland kapta megosztva az idei fizikai Nobel-díjat kvantumfizikai kutatásaiért.

A Svéd Királyi Tudományos Akadémia azzal indokolta a döntést, hogy a két tudós “a kvantumfizikai kísérletezés új korszaka előtt nyitotta meg az utat azzal, hogy demonstrálták az egyedi kvantumrészecskék – azok tönkretétele nélküli – közvetlen megfigyelhetőségét”.

Az elismeréssel összesen 8 millió svéd korona (263 millió forint) is jár.

A fizikai Nobel-díjat 1901 óta most 106. alkalommal osztották ki, s 47 alkalommal kapta egy tudós egyedül, 30 alkalommal ketten, 29 alkalommal hárman megosztva. A díjat 194 tudósnak ítélték oda, de csak 193 kitüntetettje van, mert az amerikai John Bardeen – eddig egyedülálló módon – két alkalommal is megkapta a fizikai Nobel-díjat. A kitüntetettek közül csak kettő nő, Marie Curie 1903-ban, Maria Goeppert-Mayer 1963-ban volt díjazott.

A fizikai Nobel-díjat legfiatalabban 1915-ben az akkor 25 éves Lawrence Bragg, legidősebben 2002-ben az akkor 88 éves Raymond Davis Jr. kapta meg. “Családi” díjazásra több példa van: Marie Curie és férje Pierre együtt voltak díjazottak 1903-ban. Lawrence Bragg édesapjával, Williammal közösen részesült a kitüntetésben 1915-ben, és ha nem is egyszerre, de Niels Bohr (1922) és fia, Aage N. Bohr (1975), Manne Siegbahn (1924) Kai M. Siegbahn (1981), valamint J. J. Thomson (1906) és George Paget Thomson (1937) személyében szintén apa és fia vehette át a kitüntetést.

Magyar származású tudósok közül eddig háromnak ítélték oda a fizikai Nobel-díjat. 1905-ben a Németországban élt Lénárd Fülöp (1862-1947) “a katódsugaras vizsgálatokra alapozott atommodelljéért dinamida)”, 1963-ban az Egyesült Államokban élt Wigner Jenő (1902-1995) “az atommagok és az elemi részek elméletének fejlesztéséért, kivált az alapvető szimmetriaelvek felfedezéséért és alkalmazásáért”, 1971-ben a Nagy-Britanniában élt Gábor Dénes (1900-1979) “a holográfiai módszer felfedezéséért és fejlesztéséhez való hozzájárulásáért”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik