Az égi Delfin 850 fényévnyire, a Cassiopeia-csillagképben ragyog fluoreszkáló zöldes fényben. Szokatlan, sarló alakja miatt a csillagászok sokáig úgy vélték, hogy az Sh2-188 egy szupernóva maradványa, később bebizonyosodott, hogy egy aszimmetrikus planetáris ködről van szó.
(Fotó: Bill Snyder Astrophotography)
A planetáris köd gázból és plazmából álló világító burok, amely bizonyos típusú csillagok körül az életük vége felé ledobott gázfelhőből képződik. Elnevezésük onnan ered, hogy a kisebb távcsövekben az óriásbolygókhoz (Jupiter, Szaturnusz) hasonlónak látszanak, de valójában semmi közük a planétákhoz, a csillagokból kilökődött anyagból alakulnak ki. A világegyetem többi objektumához képest nagyon rövid életűnek számítanak, alig néhány tízezer évig léteznek.
A Tejútrendszerben körülbelül 1500 planetáris köd ismert, közülük alig 50 gömbszimmetrikus alakú. A planetáris ködök nagy jelentőségűek a csillagászat számára, mivel a kialakulásuk, életük és haláluk során lejátszódó folyamatok vizsgálata segíti a világegyetem fejlődésének megértését.
Ezzel szemben az 1500 fényévnyire, a Hattyú csillagképben található Fátyol-köd valóban egy masszív csillag maradványa. A “csillagvadászok” látványos felvételén jól láthatóak a felhevített, ionizált gázok és por kötegei, melyek ragyogó színeiket az oxigénnek (kék és lila), kénnek (sárga) és hidrogénnek (zöld) köszönhetik.
(Fotó: Space.com / Bob és Janice Fera)
Az óriáscsillag maradványai hatalmas területen szóródtak szét, amely hatszor nagyobb a telehold átmérőjénél. E komplexum nyugati részét foglalja el a Boszorkányseprű-köd.
