Tudomány

Rasszisták még a babák is

Már kilenc hónapos korban is kimutatható némi elfogultság.

Arról már számtalan tanulmány született, hogy az ember legkönnyebben a saját csoportján belüli egyének között képes különbséget tenni, azonban az amhersti Massachusettsi Egyetem munkatársainak tanulmánya szerint már a kilenc hónapos csecsemők is hasonló elfogultságot mutatnak, míg a náluknál is fiatalabbak nem.

Mivel a babák nem sűrűn nyilatkoznak szociokulturális elfogultságaikról, ezért a kutatók egy verbalitást nélkülöző kísérlethez folyamodtak: a csecsemők agyi tevékenységét a közben mérték, hogy europid és afroamerikai emberek fotóit mutatták fel, melyeken a bemutatott érzelmek vagy megfeleltek, vagy nem feleltek meg a mindez alatt lejátszott hangoknak.

Érdekes módon az öt hónapos babák a bőrszíntől függetlenül “teljesítettek”, míg a kilenc hónaposak könnyebben értelmezték a saját bőrszínüknek megfelelő embereket. A kutatók egyike, Lisa Scott a LiveScience-nek nyilatkozva azt emelte ki az eredmények közül, hogy az arcfelismerésben és az érzékelésben mutatkozó elfogultság már a beszéd elsajátítása előtt kezd kialakulni, ez pedig kulcsfontosságú lehet az ilyen típusú előítéletek megértése és csökkentése szempontjából.

Bár a kutatás legalábbis érdekes, és a további vizsgálatok indokoltnak tűnnek, mindemellett – és ez már a saját véleményünk – érdemes lehet fejben tartani, hogy a kísérleteket mégiscsak néhány hónapos csecsemőkkel végezték el, vagyis az eredmények alapját fejlődő (és ezáltal tudományos szempontból talán nem a legmegbízhatóbb) elmék adták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik