Vámos Péter, az Aquincumi Múzeum régészének ismertetése szerint az aquincumi leletek esetében könnyűszerrel meg lehet különböztetni a helyi és az importkerámiát – utóbbiak főként azért kerültek Pannóniába, mert az amforák az ókori kereskedőknek “göngyölegként”, “csomagolóanyagként” szolgáltak, ezekben szállították a bort, olajat, egzotikus termékeket, például halszószt (garum) és osztrigát, vagy olyan, egészen speciális dolgokat, mint a higany.
Az importamforák alapján nyomon követhető, hogy mikor, honnan és milyen termékeket szállítottak Aquincumba, miként változtak a kereskedelmi útvonalak és az import súlypontjai – a bort például hol az Égei-tenger vidékéről, hol Itáliából, hol Kis-Ázsiából vásárolták, míg az olívaolaj Hispániából, Itáliából érkezett, ahonnan a garumot is beszerezték, de vásároltak Észak-Afrikából is termékeket.
Importból elégítették ki a luxuskerámia, az úgynevezett terra sigillata iránti igényeket is. A régész leírása szerint nagyon jó minőségű, jól kiégetett, fényes vörös bevonattal rendelkező kerámiáról van szó, amelyet a jelenkori márkás porcelánhoz lehet hasonlítani. Ezeket a birodalom különböző műhelyeiben gyártották, s a mesterek termékeiket saját pecsétjükkel is ellátták. Utóbbi azért fontos, mert a töredékek sokszor segítenek datálni egy-egy ásatás leletanyagát. Aquincumba ilyen luxuskerámiákat először különböző észak-itáliai műhelyekből szállítottak, később Galliából, majd a Rajna-vidékről, Észak-Afrikából érkeztek.
Az aquincumi fazekasság fejlődésében, ahogy másutt is, fontos szerepet játszott a hadsereg. Egy-egy légióban 4-5 ezer katona szolgált, a segédcsapatok létszáma 500-1000 fő között volt. “A légiósokat edényekkel, kerámiatárgyakkal kellett ellátni, így ahová húzódott a hadsereg, ott megnövekedett az igény a fazekasok termékei iránt. Aquincumban a katonasághoz tartozó műhelyek a mai Bécsi út és Kiscelli utca környékén működtek” – fejtette ki Vámos Péter.
Aquincumban kezdetben a bennszülött, kelta fazekasok működtek, s a leletanyag alapján nyomon követhető, miként igyekeztek a mesterek igazodni a római igényekhez. Megpróbálkoztak még a terra sigillata “hamisításával” is, amelyet kezdetben kis mennyiségben importáltak és igen drága volt, viszont a kevésbé tehetősek is szerettek volna a divatos termékekből.
“A helyi fazekasok sokszor félreértelmezték az eredeti díszítőmotívumokat. Az is tetten érhető, hogy az írástudatlan mesterek az eredeti termékeken lévő pecséteket ‘bélyegzőfoltocskákkal’, krikszkrakszokat ‘aláírásként’ rajzolva hamisítják, úgy gondolván, hogy ettől válik a termék értékesebbé” – emelte ki Vámos Péter
Aquincumban is állítottak elő azonban terra sigillatát. Az 1910-es években a gázgyár építése során jutott napvilágra a legnagyobb aquincumi fazekasműhely, egy valóságos kerámiagyár, amely legalább 30 égetőkemencét működtetett. A feltárások során vagy félszáz, a terra sigillata díszítésének sokszorosítására szolgáló formatálat találtak, ennek ellenére a hétköznapi leletanyagban kevés a helyi gyártmányú luxuskerámia-töredék.
“Többféle elképzelés is van, hogy ennek mi lehetett az oka. Egyes elméletek szerint mire igazából beindult volna a termelés, valamilyen háborús pusztítás következtében megszűnt a műhely. A másik, valószínűbb magyarázat szerint olyan időszakban létesítették a műhelyt, amikor a Pannónián kívüli termékek jóval olcsóbbak voltak. A helyi műhely nem tudott konkurálni a külföldi vetélytársakkal, ráadásul termékei sem voltak olyan jó minőségűek, mint az importból származó terra sigillaták” – vélekedett Vámos Péter.
