Korábban ígértük, hogy folytatjuk sorozatunkat azokról az emberekről, akiknek nevét sokszor emlegetjük, holott eddig fogalmunk sem volt, hogy egyáltalán léteztek. (Tudományosabban fogalmazva a tulajdonnevek, azon belül is a személynevek köznevesüléséről van szó.)
Mai példánk főszereplője Étienne de Silhouette úr (1709-1767), neves gazdasági szakember, aki XV. Lajos pénzügyminisztere is volt – kemény nyolc hónapig. Hogy melyik szavunk származik az ő nevéből, már nyilván mindenki kitalálta, és talán jól meg is lepődött. Micsoda? Mi köze a sziluettnek egy adószakemberhez? Nagyon is sok.
A történet úgy kezdődött, hogy a 18. század közepén a pazarló francia államnak vissza kellett volna fognia a kiadásait, illetve új adókat kellett kivetnie költségei fedezéséhez (a franciák ekkor éppen az angolokkal álltak háborúban). Az 1759 tavaszán színre lépő új pénzügyminiszter, de Silhouette fel is vázolta elképzeléseit az általános közteherviselésről és például a luxuscikkek, jóléti kiadások megadóztatásáról (akkoriban az arisztokrácia és az egyház egyáltalán nem adózott Franciaországban), ez azonban természetesen kiverte a biztosítékot – elsősorban a nemességnél, bár a pénzügyminisztert mindenfelől bírálták sokan.
A nadrágszíj meghúzására, spórolásra alapuló 1760-as költségvetése miatt de Silhouette miniszter neve szép lassan kiterjedt mindenre, ami a maga területén “takarékos megoldás”-nak, “olcsó”-nak minősült, és ezen a pénzügyminiszter gyors lemondása sem változtatott.
De Silhouette úr szerencsétlenségére (vagy szerencséjére?) neve épp abban az időben kezdett a garasoskodás szinonimájává válni, amikor divatba jött az árnyképkészítés. Ennek a legolcsóbb módja az volt, ha az árnyképet egy fekete kartonlapból vágták ki – szemben például azzal, ha elefántcsontra, üvegre vagy gipszfelületre festették fel.
Az árnyékot, a körvonalakat hangsúlyozó művészi portrékra a 19. században kezdték használni a sziluett szót, és ez honosodott meg a fotózás megjelenése után a francia nyelvből továbbterjedve máshol is.
Érdekes jelentésváltozás, ugye? Olyan, mintha a művészi fotók egy olcsóbban előállítható fajtáját ma egyszer csak “matolcsy”-nak vagy “bokros”-nak kezdenék hívni.
Ennyit mára, de még lesz egy harmadik rész is, amikor fény derül rá, hogy is állt Guillotin doktor a kivégzésekkel…
