1609. szeptember 11. Henry Hudson angol tengerész felfedezi a Manhattan-szigetet, és nyugati emberként elsőnek lép kapcsolatba a helyi bennszülöttekkel.
Hudsont a Holland Kelet-indiai Társaság bízta meg 1609-ben, hogy tengeri útvonalat (átjárót) találjon kelet felé Ázsiába. Az expedíció 1609. április 4-én indult útnak Amszterdamból, Hudsonnak pedig a holland Halve Maen (Félhold) fedélzetén kellett volna áthajóznia Oroszországtól északra a Jeges-tengeren, majd a Csendes-óceánon. A hajónak azonban pár hét múlva kerülőt kellett tennie Kelet-Norvégia magasságában, mert a tervezett út a hatalmas jégtömbök miatt járhatatlannak bizonyult. Ekkor Hudson, figyelmen kívül hagyva eredeti utasításait, nyugat felé fordult, hátha ebből az irányból, Észak-Amerika felől is megtalálhatja az átjárót.
Hudson Újfullandtól délre érte el a szárazföldet 1609. július 2-án, majd LaHave-nél (Új-Skócia) partra szállt legénységével. A területen élő bennszülöttek rendszeresen kereskedtek az arra járó francia hajókkal, tisztázatlan okokból azonban a Halve Maen legénységével nem találták meg a közös hangot – július 25-én ezért egy csapatnyi tengerész puskákkal felszerelkezve feldúlta a helyiek faluját, és elkergette a bennszülötteket.
Az expedíció augusztus elején érte el a Chesapeake-öblöt, szeptember 3-án pedig eljutott az akkor Északi-folyónak, vagy „Mauritiusnak” nevezett folyó torkolatához – ezt ma már Hudson-folyóként ismerjük. A torkolat megtalálása ugyan nem számított szenzációnak, hiszen Giovanni da Verrazzano már 1524-ben felfedezte a területet, Hudson azonban úgy döntött, megnézi magának a folyó felső szakaszát. Szeptember 11-én ért a mai Manhattan területére – kicsivel később pedig a folyót követve egészen a mai Albany-ig jutott.
A sziget nevével („Manna-hata”) először Hudson egyik altisztjének a naplójában találkozhatunk – az 1610-ben készült térképek pedig szintén ezzel a névvel illeti a területet, a folyónak mind a keleti, mind pedig a nyugati partján. A „Manhattan” szót a területen élő lenape-indiánoktól vették át később, jelentése „sok domb szigete”.
Hudson útjának köszönhetően 1624-ben holland telepesek érkeztek a területre, akik egy évvel később építkezni kezdtek a Manhattan-szigeten. A kolóniát később Új-Amszterdamnak nevezték el – az angol hódítás (1664) óta ezt a várost ismerjük New Yorkként.
Arlington, Virginia, 1941. szeptember 11. – Megkezdik a Pentagon építését
Az első világháború óta az Egyesült Államok hadügyminisztériumának épületei a fővárosban, valamint Maryland és Virginia államokban szétszórva helyezkedtek el. Az 1930-as években ugyan megkísérelték „egy tető alá hozni” a különböző hivatalokat, az erre a célra emelt épület végül nem felelt meg az elvárásoknak – ma a Külügyminisztériumnak ad otthont.
A második világháborúval a minisztérium dolgozóinak létszáma ugrásszerűen megnőtt, a Kongresszus pedig helyt adott a kérelemnek, hogy ezúttal ne átmeneti épületek kisajátításával oldják meg a helyproblémát. A hadügyminisztérium fő építésze, Brehon Somervell tábornok kapta a feladatot, hogy tervezze meg az új, minden igényt kielégítő épületet.
A projektben részt vevők között viszonylag nagy volt az egyetértés abban a tekintetben, hogy az épületnek a Potomac-folyón túl, Arlingtonban kell állnia. Ezen kívül követelményként szabták meg, hogy az épület nem lehet több, mint négy emelet magas – ami azt eredményezte, hogy a tervezőknek horizontális terjeszkedésben kellett gondolkodniuk. A háborús igények miatt azt is kikötötték, hogy alapanyagként a lehető legkevesebb acélt használják fel.
Mivel az eredetileg kiválasztott építési terület (Arlington Farm) nagyjából ötszög alakú volt, a tervek is ennek megfelelően alakultak. Ezt a formát azután is megtartották, hogy Roosevelt elnök „átrakatta” az építkezést a Hoover Repülőtér mellé – egyrészt túl költséges lett volna az egész tervezési folyamatot újrakezdeni, másrészt Rooseveltnek kifejezetten tetszett a szokatlan forma.
Az építkezés 1941. szeptember 11-én kezdődött meg, noha a végleges és mindenre kiterjedő tervek csak következő év júliusában készültek el. A kivitelezők folytonos időhiányban voltak, különösen Pearl Harbor decemberi megtámadása után, mivel Somervell kijelentette, elvárja, hogy április 1-től háromszázezer négyzetméternyi (9,3 hektárnyi) terület beköltözhető állapotban legyen.
Mivel a Pentagon építése a faji szegregáció évei alatt zajlott, házon belül elkülönített étkező és tisztálkodó helyiségeket alakítottak ki: a feketék ebédlője a pincében kapott helyett, és minden emeletre 4 mosdót építettek (nemenként és bőrszínenként egyet-egyet). Roosevelt ugyan 1941 júniusában kijelentette, hogy az amerikai hadseregben nincs helye a faji megkülönböztetésnek, az épület tervezői azzal védekeztek, hogy a tervezésnél Virginia állam faji törvényeit tartották szem előtt. Miután Roosevelt utasította a kivitelezőket, hogy távolítsák el a vécéajtókon elhelyezett „Csak fehérek”-táblákat, sokáig a Pentagon volt az egyetlen épület Virginia államban, ahol megengedett volt a „keveredés”.
A Pentagon épülete ma az USA Védelmi Minisztériumának ad otthont. Az épületet 1943. január 15-én adták át, és máig a világ legnagyobb irodaépületének számít – összterülete 604,000 négyzetméter, aminek több mint felét irodák foglalják el. Pillanatnyilag mintegy 26,000 alkalmazott dolgozik itt – a hadsereg tagjai, civilek és kiszolgáló személyzet vegyesen. Az épület magasságára vonatkozó terveket a kivitelezők amennyire csak lehetett, igyekeztek betartani: a Pentagon így a föld fölött öt emelet magas, pincerésze pedig kétszintes. Az épület „közepén” fekvő öthektáros központi tér a hidegháború évei alatt a „Ground Zero” becenevet kapta – mivel úgy gondolták, ha a Szovjetunió valaha atomtámadást intézne az Egyesült Államok ellen, a védelmi minisztérium ötszögletű „szíve” lenne az egyik első számú célpont.
