Tudomány

Rádiós szomszédok – elindul a Szabó család (1959)

Budapest, június 30. – Ezen a napon indult el az a rádiójáték, amely európai rekorder: 48 évig volt jelen az éterben.

A szinte azonnali népszerűséget szerző rádiójáték egy angyalföldi családról szólt. Mint minden újszerű, műfajt teremtő produkció esetében, a hallgatók eleinte valóságos személyeknek tartották a családtagokat, már csak azért is, mert a szereplők nevét csak a 100. adás után ismertette a rádió!

„Azzal kezdődött, hogy Szabó bácsi 60 éves, s a portás nem engedi be az üzembe, mert már nyugdíjas, nincs szabadbelépési engedélye. Ezután a szemtanúja lesz egy üzemi lopásnak, majd leütik, s az iratait is eltüntetik. Így találnak rá. Szóval én megírtam Szabó bácsit, Baróti Géza pedig a következő adásban kitalálta Szabó nénit” – olvasható az Élet és Tudomány egy 1997-es számában Liska Dénes ötletgazda visszaemlékezése.

Szabó bácsit Szabó Ernő, majd Rajz János alakította, Szabó nénit pedig Gobbi Hilda. Kiváló művészek vettek részt a „szappanoperában”, így Benkő Gyula (Bandi), Balogh Erzsi (Irén), Zenthe Ferenc (Tibor), Horváth Tivadar (Péteri úr). Epizódszerepet vállalt többek között Bács Ferenc, Csákányi László, Hámori Ildikó, Gózon Gyula, Kállai Ferenc, Őze Lajos, Körmendi János, Szabó Gyula, Szirtes Ádám, Várkonyi Zoltán, Kis Manyi, Moór Marianna. Zenthe Ferenc haláláig játszotta a szerepet, a végén otthonról, az ágyából, telefonon mondta fel a szövegeket.

A rádiós stáb tagjai:
A Szabó család alapítója, ötletgazdája Liska Dénes, de a második adást már Baróti Géza írta, később munkatárs lett Forgács István, és Major Anna. Sokáig, pontosabban 1987-ben bekövetkezett haláláig László Endre volt a műsor rendezője.
Később Bozó László, Erőss Ágota, Kopányi György, Baróti Szabolcs, rendezőként pedig Turián György, Vadász Gyula, Petrik József, Avanesian Alex, Lehoczky Orsolya, Varsányi Anikó, Bognár Mónika és Sárospataki Zsuzsa kapcsolódott be a munkába. A végén Pozsgai Zsolt és Bakonyi Péter írta a történeteket. A legtöbb részt a Rádió 14-es stúdiójában vették fel.

A szereplők természetesen az aktualitásokat is beleszőtték a mindennapi történetekbe, így nem véletlen, hogy a politika is kiszemelte, figyelte, követte, ellenőrizte, értékelte. Ők voltak az átlagemberek, éppen ezért igaz volt a történet – hasonló szerep volt ez, mint a televízióban a rendszerváltozás előtt induló Szomszédok című teleregény.

Az 1997-es NATO-népszavazás például többször is visszatért a műsorban (természetesen mellette érveltek), később kiderült, a Külügyminisztérium szponzorálta a Szabó családot. Az ORTT aztán 400 ezer forintra büntette a sorozatot, mert egyoldalúan érvelt a csatlakozás mellett.

A Szabó család 2286. részében pedig Manci (Moór Marianna) az uniós csatlakozás esélyeiről vitázik Lacival (Csurka László).

A Szabó család 1959. június 30-tól 2007-ig, 48 éven át volt jelen a Magyar Rádióban, annak egyik leghallgatottabb (főként a 60-as években volt az, a legutóbbi időkben 30-40 ezren hallgatták) műsoraként. Hétfőn jelentkezett a Kossuthon, de csütörtökön megismételték. A 2500. adást 2007. május 21-én hallhattuk. 150 ezer perc ért véget ekkor.

Egy nagyon korai felvétel a televízióból:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik