Tudomány

Kezdődik az óceán hatodik nagy kihalása?

A történelem hatodik nagy óceáni fajpusztulásától tart nemzetközi kutatók egy csoportja. Az állatok és növények eltűnéséért a magas szén-dioxid koncentrációt teszik felelőssé.

“Az eredmények sokkolók” – foglalta össze Alex Rogers, a nemzetközi óceánprogram – Ipso – tudományos vezetője hat ország 27 kutatójának hétfőn ismertetett közös jelentését. A szakemberek áprilisban Oxfordban üléseztek.

A tudósok figyelmeztettek arra, hogy egyebek mellett a bolygó felmelegedése és a túlhalászás a hatodik nagy fajpusztuláshoz vezethet az óceánok százmillió éves történetében. A világ tengereiben most ugyanis jelentősen magasabb a szén-dioxid koncentrátuma, mint a legutóbbi – 55 millió évvel ezelőtti – pusztulás idején, amikor a fajok közel fele halt ki.

“Az óceán a világ legnagyobb ökoszisztémája, amely élhetővé teszi a világot” – hangsúlyozták a kutatók. Megállapításuk szerint

az óceánokban – még a Jeges-tengerben is – és a halakban egyre több a mesterséges kémiai anyag. Meggyőződésük, hogy mindenekelőtt a nyílt tengereket kellene jobban védeni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik