Tudomány

Vége a tengeri népszámlálásnak

24.hu
24.hu

2010. 10. 05. 14:04

Sok eddig nem ismert életformát azonosítottak a világ minden tájáról a tíz éven át tartó tengeri népszámlálásban.
Korábban a témában:

A különleges “cenzusban” 80 ország összesen 2700 tudósa vett részt, a kutatás során több száz új tengeri fajt határoztak meg, további ötezret azonosítottak, de még nem írtak le.

A tíz év alatt 540 expedíció indítottak, ezek alapján egyebek közt a világ tengereinek állapotát feltáró három könyv és több térkép született.

A kutatások összesen mintegy 650 millió dollárt emésztettek fel, ebből a Ford autógyár egykori igazgatójának, Alfred P. Sloannak a nevét viselő alapítvány 75 millió dollárt finanszírozott.

JETI RÁK ÉS ÓRIÁSI TINTAHAL

A kutatások a tengerek élővilágának számos érdekességét tárták fel, a szakemberek találkoztak “jeti” rákkal, világító hallal a napfény nélküli mélységekben.

Valamint már a vélekedések szerint a jura korban kihalt hétméteres tintahallal.

Jeti rák


Meglepő felfedezést jelentett egy egyméter hosszúra nyúlt és hatszázévesre becsült gerinctelennel való találkozás, csakúgy mint a kormos vészmadár útjának feltérképezése, amely szerint a madarak az eddig ismert leghosszabb távot, 64 ezer kilométert tették meg egy év alatt az Új-Zéland, Japán, Oroszország, Alaszka, Chile felé vezető útvonalon, és vissza.

A tudósok gyorshajtó halra is bukkantak, a vitorláshal 110 kilométer per órás sebességgel szántotta a vizet.

Több mint 900 méteres mélységben furcsa tintahalra is találtak, a hétméter hosszú példányt korábban csak lárvaállapotban látták. A tintahalnak hosszú úszója, karjai, valamint könyökszerű hajlatokkal bíró csápjai vannak.

NÉPSZÁMLÁLÁS TÍZ ÉVEN ÁT

A kutatók véleménye szerint a tengerekben és az óceánokban összesen egymillió magasabb létforma honos, de teljes tudományossággal csak alig 250 ezret írtak le. Emellett közel egymilliárd mikrobaféle is él a sós vizekben.

Pusztán egy liter tengervízben 38 ezer mikroba van, egy gramm sóban pedig akár kilencezer. Még a tengerek és óceánok kevésbé sűrűn lakott vidékein – így a Balti-tengeren vagy Északkelet-Amerika környékén – is négyezer állatfaj van otthon.

A tíz évet felölelő népszámlálás során a kutatók a sarkvidéktől a trópusokig átfésülték a sós vizeket.

A vizsgálódásból kiderült, hogy a tengerekben élő állatok ötöde héjasállat – például rákok és homárok.

A “lakosság” 12 százaléka tartozik a halakhoz, ezzel épphogy csak megelőzik az egysejtűek és az algák csoportját. Utóbbiak 10 százalékát teszik ki a “népességnek”.

A sokszínűség mellett újdonság volt a tudósok számára, hogy számos faj a korábban gondoltnál sokkal több helyen fordul elő.

Az már korábban is ismert volt, hogy a bálnák életük során sokat vándorolnak, de azt eddig nem lehetett tudni, hogy a viperahalak a világ tengereinek 25 százalékában előfordulnak.

Nagy vándorlónak bizonyult a kékuszonyú tonhal is, egy 15 kilogrammos példányt nyomon követve a tudósok azzal szembesültek, hogy a hal mindössze 600 nap alatt háromszor szelte át a Csendes-óceánt.

Azt még vizsgálni kell, hogy a fajok miként alkalmazkodnak a különböző létfeltételekhez. Szintén újdonsággal szolgált, hogy az egyes térségek mélytengeri vízi élete a feltételezettnél szorosabb kapcsolatban áll egymással.

TÖBB DOLOG LEHET A VÍZBEN…

A kutatási eredmények szerint rávilágítanak arra, hogy a tengeri élet sokfélesége sokkal nagyobb a korábban véltnél.

Az eltérő jellegzetességek ellenére az összes tengerre és óceánra igaz, hogy a túlzott halászat, a szennyezés és a vízhőmérséklet emelkedése fenyegeti a vízi életet – noha térségenként más hangsúllyal.

Tíz évnyi kutatás ellenére a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy a tengerek és óceánok javarésze még mindig felfedezetlen.

“A vizek egyszerűen túl nagyok, tíz év után is csak pillanatképeink vannak arról, hogy mi van a tengerekben” – mondta az egyik kutató.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2016. március 2.
Palich Etelka, a Miniszterelnökség területi közigazgatás irányításáért felelős helyettes államtitkára beszédet mond a fogyatékossággal élő felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjprogramja őszi szemeszterének záró-, illetve tavaszi szemeszterének nyitórendezvényén és oklevélátadóján a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal Csekonics-termében 2016. március 2-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.