Tudomány

A méteres szarvú antilopok mindent túlélnek

Megtörtént az első eset, hogy a Természetvédelmi Világalap vörös listáján három kateróriával minősítettek fel egy kihalás szélén álló állatfajt.

Végre egy igazi természetvédelmi sikertörténetről adhatunk tudomást, az arab bejza – Oryx leucoryx – nevű különleges antilopféle megmenekült a kihalástól. Ez az első alkalom, hogy a Természetvédelmi Világalap az IUCN vörös listáján egy kipusztulásra “ítélt” faj állapotát felminősítették sebezhetőre.

A bejzáknak összesen hat vadon élő populációja ismert, ezek közül négy visszatelepített, kettő Szaúd-Arábiában, egy-egy pedig Jordániában és Ománban található. Két kis csoport él Izraelben és Bahreinben.

Az állatok különlegessége hihetetlen hosszú szarvuk, amely akár több mint egyméteresre is megnőhet, sőt a nőstények tülkei vékonyabbak és hosszabbak, mint a bikáké.

A vandonban az utolsó arab bejzákat 1972-ben ejtették. A faj ekkor gyakorlatilag kipusztult eredeti élőhelyéről. Szerencsére az 1950-es évektől kezdve több arab kormány intézkedett fogságban kialakítandó bejzapopulációkról, és az Amerikai Egyesült Államokban is viszonylag sok arab bejza élt. Az 1980-as években visszatelepítési programok indultak. A vadon élő populáció, mely szerencsére folyamatosan növekszik, jelenleg mintegy ezer példányt számlál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik