A felfedezést a NASA Chandra röntgenteleszkópjával tették. A hatalmas távcső hat hétig figyelte a Chandra Deep Field South (CDFS) program keretében az égboltot nagyon mély optikai és infravörös tartományban kutatva a fekete lyukakat bizonyító adatok után. A kutatásnak meg is lett az eredménye: a NASA csillagászati távoli szupernehéz – szupermasszív – fekete lyukakat találtak 200 galaxisban az univerzum gyermekkorából, amikor a világegyetem még csak 800-950 millió éves lehetett.
A fekete lyukak száma, ahogy egyre távolabb látnak a világegyetemben, egyre nő. A megfigyelések szerint a távoli galaxisok 30 és 100 százalék közötti eséllyel tartalmazhatnak szupernehéz fekete lyukakat. Az eredményekből arra következtetnek a csillagászok, a korai univerzumban akár 30 millió szupermasszív fekete lyuk létezhetett. Ez a szám tízezerszer nagyobb, mint a világegyetem hajnalára becsült kvazárok száma.
A szupermasszív – szupernagy tömegű – fekete lyukak a fekete lyukak legnehezebb ismert képviselői, tömegük százezer-tízmilliárd naptömeg között van. A legtöbb – ha nem az összes – galaxis magjában ilyen égitest van. Közvetlenül még nem sikerült egyet sem megfigyelni.
Tömegükre a körülöttük keringő anyag keringési sebességéből következtetnek. Folyamatosan, de báltozó intenzitással nyelik el a körülöttük korong formájában keringő anyagot. Napjainkban a galaxisok magjában lévő szupermasszív fekete lyukak nagy része – így Tejútrendszerünké – nyugalmi állapotban van, kevés anyag áramlik beléjük. (forrás: Wikipedia)
